2. Olyanokhoz vonzódsz, akik édesapád előnyös tulajdonságait birtokolják
Igen, már megint azok a bizonyos minták. Létezik az apakomplexusnak egy „pozitív” változata is. Mikor a kislánynak egy igazi, támogató, szerető apa jutott, akit aztán később idealizált. Mert csodálja, bálványozza őt. Vagyis olyan a jó férfi, mint az apja. Viszont ebben az esetben sokszor a nő túlzottan ragaszkodik az apjához, illetve ehhez a mintához és ebből származhatnak problémák a kapcsolatban. Hiszen ahhoz van hozzá szokva, hogy támogatják, megerősítést kap, de főként talán biztonságérzetet. Ilyenkor még az is előfordul, hogy tudatosan keres a nő olyan férfit, aki az apjára hasonlít, hiszen ha az apja ennyire csodás ember, akkor majd a párja is az lesz. Ezekből szoktak születni az elvárások és persze a csalódások, hiszen nem létezik két egyforma ember, ezért gyakran kudarcba fullad a kapcsolat.
Az előbbinél és a jelen esetnél is elmondható, hogy lényegében olyanokhoz vonzódik az apakomplexusos nő, aki hasonlít az apjára Néha olyannyira, hogy még az is tetszetős a számukra, ha a párjuk ugyanazt a munkát végzi, mint az apjuk.
OLVASS TOVÁBB!
Felejtsd el a "Szeretlek"-et! Ezek a mondatok sokkal fontosabbak
Természetesen a "szeretlek" szép. De vannak más kijelentések, amelyek legalább ilyen fontosak egy jó kapcsolat szempontjából....
SZEX, SZERELEMSe szex, se szerelem: a puszta barátságért házasodnak a fiatalok
A fiatal japánok a házasság romantika és szex nélküli formáját, a baráti házasságot választják....
SZEX, SZERELEM4 dolog, ami tíz év után is képes feldobni a szexet egy párkapcsolatban
Akik hosszú távú párkapcsolatban élnek, biztosan tudják, hogy az idő múlásával a rutin és a mindennapok könnyen a kapcsolat ellaposod...
Szakításhoz vezethet a közös nyaralás?
Gyakran szakítással végződik az első közös nyaralás. A közös utazás emlékeket teremt - de nem csak jó emlékeket. Egy szakértő azt...
SZEX, SZERELEM8 tipp, amivel felfrissíthetitek a kapcsolatotokat, ha túl sok időt töltötök együtt a pároddal
Talán mindketten home office-ban dolgoztok. Vagy úgy alakult az életetek a sok munka vagy éppen annak hiánya miatt, hogy túl sokat vagytok ...
SZEX, SZERELEM5 tipp, amire dédszüleink esküdtek, hogy összejöjjön a baba
A családalapítás mindig is az emberek életének szerves részét képezte: már a dédszüleinket is foglalkoztatta, hogy milyen módszerekke...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK