Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
UTAZÁS

Irány a múzeum! Vagy inkább irány a csokoládé múzeum?

Szerző:
Szabó Anna
A világ bármely részére utazunk is, azzal szembesülünk, hogy a csokoládérajongók mindenhol emeltek egy múzeumot imádatuk tárgyának. a csokoládénak! Mi megcsodáltunk belőlük néhányat, és most megosztjuk veletek…

 

Csokoládérajongó európai számára az Úr 1502 esztendeje egy nagyon fontos dátum, hiszen ebben az évben hozta Kolumbusz magával Mexikóból a kakaó babot. Számomra rejtély, hogyan láthatott fantáziát benne, hiszen a belőle készülő hideg, csípős és kesernyés főzet halványan sem emlékeztetet arra a csodára, ami végül lett belőle.

Minden esetre az európai főurak kiváltsága volt eme „élvezet”, amit a köznép talán nem is bánt! Majd az 1800-as években a holland Van Houten dolgozta ki azt az eljárást, aminek köszönhetően csökkenteni tudták a kakaóbab savasságát, majd cukrot adtak hozzá, és elkészült a mai kakaó és forró csokoládék alapja! Természetesen itt nem állt meg a kakaókedvelők fantáziája, Svájcban a kakaó házasságot kötött a tejjel és immáron megnyílt az út a tejcsokoládé világhódító útja előtt. Ami ugyan kicsit rögös és döcögős lehetett, míg utolsó simításként egy apró, de jelentős üzleti fogással a németek nem bújtatták az aprócska kis csokoládé szeleteket színes, képekkel tarkított csomagoló papírokba.


Köln csokoládé múzeuma


Itt kapta először a színes csomagolást, ami megkönnyíti a csokoládé szállítását a gyártóknak és kereskedőknek, illetve a választást a vásárlóknak. A német Ludwig Stollwerck-nek köszönhetjük azt a kiváltságot, hogy a világ bármely repülőterén is állunk meg, egy csokipult előtt, már a csomagolás színéről, mintájáról tudjuk, melyik csoki után kell nyúlnunk anélkül, hogy ismernünk kellene más népek nyelvén a kedvenc márkánkat. A kölni csokoládé múzeum látogatói a kissé unalmasnak induló történeti áttekintés végén már érezhetik a forró lávaként hömpölygő csokoládé illatát, majd megpillanthatja a 3 méter magas csoki szökő kutat, amit persze ki is próbálhatnak - kis ostya lapokra csorgathatják a csoki folyamot. A háromemeletes épületben a kakaóbab cserjétől, a kakaó feldolgozásán keresztül a csokoládégyártás minden mozzanatát végig követhetjük. De találkozhatunk az 1885-ben felállított eredeti csokiautomatával, ahogyan a múltat idéző, kézi szerszámokkal vagy aranyozott szélű porcelán készletekkel is, melyből az első forró csokoládét szürcsölhették a szerencsés dédanyáink. A múzeum honlapján még számos hasznos és érdekes információval szolgálnak a múzeum dolgozói az érdeklődőknek a www.schokoladenmuseum.de címen.


Budapesti csokoládé múzeum


Méltán számíthat a csokoládérajongók hadára, a budapesti csokoládé múzeum is. Az intézmény évekig tartó aprólékos felújítás után 2008-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Az eredetileg vadászkúriának épült ingatlant 1998-ban vásárolta meg Farkas Elemér és emelt szentélyt mindannyiunk kedvencének itt. A munkálatok során nem csak a „csokoládé palota” de a hozzá tartozó park is újjászületett, mígnem 2008-ban kitárta kakaófát ábrázoló kapuját, hogy azon át belépjünk a csodák világába! Az ideérkezők először az illattal szembesülnek, majd megpillantják az ilyen múzeumok kötelező kellékét, a csokoládé szökőkutat, ahol rögtön kezdetét veszi a kóstolás. A látogatók saját készítésű csokoládéval gazdagodhatnak, hiszen alkalmunk nyílik kipróbálni magunkat: mennyire vagyunk kreatívak? Egy forró csokoládé melletti filmvetítés alatt kaphatunk új erőre, és folytathatjuk a kalandozást, majd a túra végén elidőzhetünk a Csokoládé Múzeum mintaboltjában. Az érdeklődők további információt a http://www.csokolade-muzeum.hu találhatnak.


Brüsszel - Európa egyik legérdekesebb csokoládé múzeuma


Itt aztán minden megtalálható, mi szem szájnak ingere. Az épület 1697-ben épült, de csak 1998-ban szentelték múzeummá. Mrs. Jo Draps alapította, akinek az élete volt a csokoládékészítés, hiszen nevezhetjük harmadik generációs csokoládékészítőnek, akinek szinte szenvedélye volt a csokoládé. Ha ellátogatunk ide, betekintést nyerhetünk a kakaótermesztés történetébe az aztékoktól napjainkig, megnézhetünk egy manufaktúrát, tanúi lehetünk, hogyan dolgozták fel a kakaóport, hogyan készítik a csokoládét. A mester a szemünk láttára készíti el ezt a csodát. A látogatás alkalmával lehetőség van a különféle csokoládéfinomságok kóstolására is, ínycsiklandozó illatokkal gazdagodhatnak a látogatók. Majdnem minden nap csokoládémesteri bemutatót is tartanak a múzeumban.


Túránkat egy a teljes világot felölelő utazás során folytathatnánk, hiszen Kínától Mexikón keresztül mindenhol megtalálhatók a csokoládérajongók szent helyei. De nem is csoda, hiszen ki ne őrizgetne emlékeiben kellemes emlékeket gyerekkorából, és ki ne érezné újra gyermeknek magát, ha a mennyei csokoládé keríti hatalmába az ízlelő bimbóit. Ne feledjük, amikor a nyári szabadságunkat tervezzük, legyünk nyitottak az ilyen élményekre és keressük fel, legyen bármennyire aprócska vagy óriás az úti célunk, közelében biztos lesz egy csokoládé múzeum.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL