A kutya is keresi a nagy Ő-t

Január vége lehet - gondoltam. Persze nem tudtam pontosan, hiszen én nem ismerem a hónapokat. Csak azt tudtam, hogy nagyon hideg van, és az idő egyre hidegebbre fordul. Éjszakánként néha mínusz tizenöt fok is volt. Én körülbelül másfél éves lehetek. Épp, hogy csak beléptem a felnőtt korba, de már sok mindent tudhatok a hátam mögött. Nincs senki, akit táplálna. A természetben nincs pocsékolás, ez csak az ember sajátja.

Nap, mint nap látom és érzem azt a rengeteg ennivalót, amit kidobálnak, de engem egyik se szánna meg egy falattal... Pedig nagyon éhes vagyok. Talán a hideg sem lenne ilyen hideg, ha a hasam tele lenne. Olyan régen bolyongok már itt a házak között, az emberek között, hátha valakinek megesik rajtam a szíve.

De senki sem segít…

Pedig én mindent megteszek, hogy elfogadjanak. Kedves vagyok és alázatos, Istenként tisztelem valamennyit, szótlanul követem Őket, ha felém nyúlnak, megnyalom a kezüket, de csak belém rúgnak, megdobálnak, kiabálnak. Pedig nem tettem semmi rosszat!

Én mindig próbáltam jó lenni, de ez mindig kevés volt. Bármit tettem, csak szidás és verés volt a jutalmam. Pedig igazán nem kérek sokat. Csak egy falat ennivalót, néhány kedves szót, esetleg néha egy kis simogatást.

Talán túl sok, amit kérek!?

Pedig látom, hogy van ilyen is. Igaz, nagyon ritkán, de ilyet is látni. Mindig büszkén mesélik nekem, hogy nekik milyen jól megy a soruk. Ők mindent megkapnak Tőlük. Ilyenkor mindig összeszorul a szívem, könnybe lábad a szemem, és megfogadom, hogy ha valaha nekem is ilyen szerencsém lenne, ahhoz teljes erőmből ragaszkodnék! Megtennék mindent, ami tőlem telik, és még azon felül is. Akár az életemet is odaadnám, ha legalább egy kicsit nekem is részem lehetne belőle.

Ha megtalálnám ŐT!
A GAZDÁT!

"Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik" - Mahatma Gandhi