Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

3 jel, hogy a Gonosz meg akar kísérteni, hogy tévútra csaljon - Angyali útmutatás

Szerző:
Szabó Anna
Az angyalok már jól ismerik az Ördög és a démonok trükkjeit, tudják milyen eszközökkel próbálják meg időről időre elcsábítani az embereket, hogy bűnbe vigyék, vagy tévútra csalják őket. Az őrangyalok és a többi angyal fáradhatatlanul védelmeznek bennünket és emellett azzal kívánnak neked segíteni, hogy elárulják azt az 3 jelet, mely szerint a Gonosz meg akar kísérteni!

 

Amióta csak létezik a Gonosz, ő és a csatlósai igyekszenek ártani az embereknek, tévútra csalni, rosszba vinni őket, hogy előbb utóbb megszerezzék a lelküket vagy meggátoljak magasabb rendű céljaik elérésben, nehogy véletlenül jót tegyenek. Mint mikor Jézust vagy menet rendszerint a szenteket megpróbálták elcsábítani.

Hála az Égnek az angyalok keményen dolgoznak ellenük és lehetőség szerint időben értesítenek téged valamilyen módon, csatornán keresztül, ami által elkerülheted a bajt, de sajnos nem mindig tehetik meg. Valamikor neked kell észrevenned a bajt. Ezért annyiban segítenek neked, hogy elárulják, mi az a 3 dolog, amire figyelned kell, mikor meg akar kísérteni a Gonosz!

{KEPGALERIA}

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

2. Negatív, erkölcstelen, becstelen, kétségbeesett, agresszív gondolataid támadnak

Tegyük fel komoly anyagi gondokkal küzdesz és azon töprengesz, hogyan szerezz pénzt. Erkölcstelen és becstelen megoldások jutnak az eszedbe, amelyek elkövetését azzal magyaráznád, hogy a kényszer vitt rá.
Vagy rendkívül negatív gondolataid vannak, és azon jár a fejedben, hogy ártanál magadnak vagy másnak, hogy véget érjen a szenvedés, a nélkülözés vagy bármilyen rossz és egyetlen megoldást látsz magad előtt, ami nagyon nem helyes. Esetleg az öngyilkosságban, az italban vagy a drogokban látod meg hirtelen a megoldást.
Netán olyan hirtelen tetettek meglépése jut az eszedbe, mint beleugrani egy veszélyes, kockázatos, kicsit őrült dologba, amit máskor épp ésszel fontolóra se vennél. Amikor annyira eluralkodik az emberen a kétségbeesés, hogy meggondolatlan tettre szánná el magát, mert úgy érzi, ha nem teszi meg, valami rossz fog történni vele… például odamenj-e éjfélkor az exed házához, hogy összetörd a kocsiját a felhajtón, amiért az megcsalt vagy egy bárban találj magadnak azonnali szerelmet.
Az ilyen jellegű sötét, kétségbeesett gondolatokat és érzéseket nem csak a félelmeink, a belső démonaink, hanem a külső gonosz erők is sugallhatják. Ha ilyen helyzetben vagy, fordulj bátran segítségért az angyalaidhoz, kérd, hogy védjenek meg, tisztítsák meg az elmédet vagy kérj meg egy szakértő személy, aki segíthet elűzni őket. Mivel mondani sem kell, miféle beláthatatlan következményei lehetnek, egy-egy ilyen sötét gondolatnak, amik rossz tettekre sarkallnak.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL