Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

3 jel, hogy a Gonosz meg akar kísérteni, hogy tévútra csaljon - Angyali útmutatás

Szerző:
Szabó Anna
Az angyalok már jól ismerik az Ördög és a démonok trükkjeit, tudják milyen eszközökkel próbálják meg időről időre elcsábítani az embereket, hogy bűnbe vigyék, vagy tévútra csalják őket. Az őrangyalok és a többi angyal fáradhatatlanul védelmeznek bennünket és emellett azzal kívánnak neked segíteni, hogy elárulják azt az 3 jelet, mely szerint a Gonosz meg akar kísérteni!

 

Amióta csak létezik a Gonosz, ő és a csatlósai igyekszenek ártani az embereknek, tévútra csalni, rosszba vinni őket, hogy előbb utóbb megszerezzék a lelküket vagy meggátoljak magasabb rendű céljaik elérésben, nehogy véletlenül jót tegyenek. Mint mikor Jézust vagy menet rendszerint a szenteket megpróbálták elcsábítani.

Hála az Égnek az angyalok keményen dolgoznak ellenük és lehetőség szerint időben értesítenek téged valamilyen módon, csatornán keresztül, ami által elkerülheted a bajt, de sajnos nem mindig tehetik meg. Valamikor neked kell észrevenned a bajt. Ezért annyiban segítenek neked, hogy elárulják, mi az a 3 dolog, amire figyelned kell, mikor meg akar kísérteni a Gonosz!

{KEPGALERIA}

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

3. Derült égből megjelenik a segítség

Hasonló az elsőhöz. Egyszer csak felbukkan egy ember, aki azt állítja, tud neked segíteni vagy pont a számodra megfelelő megoldással áll elő. Esetleg egy ilyen jellegű hirdetést találsz. Amik szinte egyenesen égbekiáltóan kockázatmentesnek tűnnek, vagy potya ajándéknak, „ami nem kerül semmibe” vagy csak „később”, az mind-mind intsen téged óvatosságra! Ismétlem, létezik angyali segítség, csoda és Isten is szívesen meghallgatja az imáidat, de mikor megint csak felébred benned a gyanú az a baljós érzés, - netán más próbál meg rávilágítani a környezetedben! - semmiképpen se fogadd el a segítséget vagy előtte tanácskozd meg egy megbízható emberrel, aki tud benne segíteni, de semmiképpen se dönts elhamarkodottan. Nem tudhatod, hogy az illető nem maga a gonosz-e, vagy annak egy bábja, vagy az a bizonyos hirdetést, lehetőséget nem-e a sötét oldal küldte az angyali helyett.
De minimum kérj angyali megerősítést, hogy igazolják, hogy az ő kezük van-e dologban! Hiszen ahogy ők is megjelenhetnek köztünk, hogy segítsenek, úgy sajnos az árnyékos oldal résztvevői is megtehetik…

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL