Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

4 dolog, amivel segítenek az angyalok megtalálni a lelki társadat

Szerző:
Szabó Anna
Szeretett angyalaink készek mindig mindenben segíteni. Akár kéred őket, akár nem, mégis azon vannak, hogy te megtaláld a lelki társadat, a másik feledet, hogy újra egy egész ember lehess. De mégis hogyan, mivel próbálják elősegíteni, hogy ti újra egymásra találjatok? Az angyalok elárulták nekem, én pedig elárulom Nektek, hogy mi az a 4 dolog, amivel besegítenek, hogy te is részt vehess tudatosan áldásos közreműködésükben!

{KEPGALERIA}

Felébresztik a vágyat benned

Voltál már úgy, hogy elfogott a rettenetes vágy, hogy mindenáron megakarod találni a szerelmet, a párodat, a másik feledet? De mivel több - és nem feltétlenül szerelmi – lelki társad is lehet, talán már azt is érezted, milyen jó lenne egy olyan igaz barátot lelned, aki pont olyan, mint te. Márpedig mikor felébred benned a vágy, azzal kiküldesz egy üzenetet az Univerzum illetve a másik feled irányába, hogy készen állsz és megszeretnéd őt találni. Így olyanok lesztek egymás számára, mint két jelzőlámpa az éjben és nincs más dolgotok, mint megtalálni egymást a sötétben. Persze sok más ember is pontosan így keresi a jelzőfényét, ezért előfordulhat, hogy lelki társat találsz, de nem a tiedét, de egyet se félj, biztosan fogod tudni ki tartozik hozzád!

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL