Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

5 dolog, ami mondhatni bűn az angyalok szemében és te mégis elköveted

Szerző:
Szabó Anna
Tegyük félre a 10 parancsolatban megjelenő bűnöket. Akadnak jóval kisebb, de majdhogynem ugyanolyan értékű bűnök. De még talán a bűn szó is erős rájuk, de azért használják ezt az angyalok, mert így legalább komolyan felfigyelsz rá, hogy valami rosszat teszel. De mindjárt érteni is fogod, ahogy kiderül számodra ebből az 5 dologból, mik azok a vétkek, amikkel kiborítod az angyali bilit!

2. Bűn, amikor nem adod önmagad

Az égiek olyan tekintetben tökéletesnek teremtettek, hogy úgy vagy jó, ahogy. Nem véletlenül szereted, gondolod, érzed azt, amit. Nem véletlenül vagy az, aki. Lehet, hogy még nem tudod, de egy célt szolgálsz azzal, akinek születtél. De ha te fogod magad és álarcok mögé rejtőzöl, másnak adod ki magad, másoknak próbálva igyekszel kifordulni önmagadból, olyankor bűnt követsz el. Hiszen úgyis mondhatnánk, hogy az égiek ellen cselekszel, akik pont úgy találnak szépnek, jónak, ahogy vagy és különben is okkal lettél olyan, amilyen. Tehát te önmagadnak próbálj meg inkább megfelelni és merd nyugodtan megmutatni a világnak a valódi arcodat, lelkedet, mert az úgy tökéletes, ahogy van!

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL