Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

5 dolog, ami mondhatni bűn az angyalok szemében és te mégis elköveted

Szerző:
Szabó Anna
Tegyük félre a 10 parancsolatban megjelenő bűnöket. Akadnak jóval kisebb, de majdhogynem ugyanolyan értékű bűnök. De még talán a bűn szó is erős rájuk, de azért használják ezt az angyalok, mert így legalább komolyan felfigyelsz rá, hogy valami rosszat teszel. De mindjárt érteni is fogod, ahogy kiderül számodra ebből az 5 dologból, mik azok a vétkek, amikkel kiborítod az angyali bilit!

5. Bűn, mikor feláldozod magad

Jó, most hagyjuk a mártírhalált meg a valódi hősi tetteket.

De mikor azt hiszed, jót cselekszel azzal, ha az alkoholista férjed vagy a magányos és kissé szerencsétlen testvéred mellett maradsz, hogy szegény ne maradjon egyedül, pedig az előbbit már évek óta nem szereted, az utóbbi meg kiidegel és menekülnél előle, akkor valójában nem vagy nemes. Legfeljebb gyenge. Mert még egy empatának is be kell látnia, mikor húzzák őt vissza az érzései a fejlődéstől és a saját boldogulásától. Nem azt mondják az angyalok, hogy légy önző, hanem hogy gondolj magadra is és legyen szemed észrevenni, mikor értelmetlen áldozatokat hozol.
Ám ugyanilyen önfeláldozásnak számít, ha azt hiszed, a gyerekeid, a családod mellett nem lehet teljes életed és mindenről lemondasz, csak hogy nekik jó legyen. Ez valahol önzőség, hogy rájuk keni az ember a saját erőtlenségét, hogy nem mer lépni.
Senki sem várja el tőled, hogy feláldozd magad, aki meg igen, az nem biztos, hogy jó ember. Neked a saját életutadat kell járnod, és a jó lelked nem mehet a rovására.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL