Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

6 jel, amelyből tudhatod, hogy Isten és az angyalok szólítanak téged - Miért teszik?

Szerző:
Szabó Anna
Ha már maga az Öreg nem ért rá, hát megkérdeztem hű szolgáit az angyalokat, hogy mégis honnan tudhatjuk azt, mikor szólít meg bennünket Isten és mi célból teszi. Az angyalok voltak olyan kedvesek, hogy felvilágosítottak erről és egész pontosan 6 olyan jel is akadt, amelyből tudhatod, hogy Istennek szüksége van rád és még feladattal is bíz meg. Olvass tovább és mindent megtudhatsz!

Fokozott elhivatottság érzése

Amikor Isten úgy kívánja, lépj az isteni útra, felébreszti benned az elhivatottság érzését. Akár egyik napról a másikra úgy érezheted, többet kell foglalkoznod az angyalokkal, a hitélettel, gyakorolnod kell valamilyen vallást, azon kapod magad, hogy a Bibliát forgatod. Nem csak az érdeklődésed, de a hited és az elszántságod is megnő. Talán most még jobban kezdesz hinni Istenben vagy akármi másban, mint eddig. Beszélni akarsz róla, megkeresni őt. Érezni fogod, hogy ennek ki kell töltenie a mindennapjaidat, a részévé kell válnia. Talán többet fogsz imádkozni vagy akár templomba járni vagy otthon a békében fogsz még nagyobb szeretettel gondolni Istenre és az angyalokra.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL