Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

A "hívő szempárok"

Szerző:
Szabó Anna
Ha már megtanultál kapcsolatot teremteni az angyalokkal, próbálj olyan barátokat, azaz „hívő szempárokat” keresni, akikkel meg tudod osztani a kapott útmutatásokat. Támogatókat keress, ne bírálókat, akik kritizálják, vagy megkérdőjelezik az angyalok létezését.

 

Nyitott, „hívő szempárral” rendelkező emberekre van szükséged, akik megértenek és bátorítanak. Eljött az ideje, hogy megoszd a tapasztalataidat másokkal. Ezek a barátaid szembesíthetnek azokkal az esetlegesen felmerülő problémákkal is, amelyek megzavarhatják az útmutatások befogadását.

Van, aki szerencsésnek mondhatja magát, mert olyan családba születik, ahol nyíltan és szabadon beszélhet az angyalokról, és nem kell attól tartania, hogy cenzúrázzák őt, vagy kinevetik. Nagyon sokat számít, ha a családban van valaki, aki a stresszes és zavarodott időszakokban egyszerűen csak meghallgat minket. Bátorítást és segítséget távolabbi ismerős, akár egy tanár is adhat. Már az is sokat jelent, ha az angyaloktól kapott üzenetek megfejtésében, vagy elfogadásában mellettünk áll valaki. Nagyon fontos, hogy az angyalokkal szőtt kapcsolatodat másoknak is elmondhasd, mert az erősíti az összeköttetést. Ha már vannak olyan emberek, akikkel nyíltan beszélhetsz az angyalokról és a hozzájuk kapcsolódó élményeidről, akkor már tapasztalhattad, milyen sokat jelent ez.


Ha azonban, nem vagy olyan szerencsés, hogy a családodban nyíltan beszélhetsz a tapasztalataidról, ne keseredj el, és főleg ne próbáld megváltoztatni a gondolkodásmódjukat, mert az nem fog menni. Az energiáidat inkább szánd olyan emberek felkutatására, akiket nem kell meggyőznöd. Biztos találsz a környezetedben egy olyan személyt, ismerőst, esetleg egy tanárt, vagy barátot, akivel megoszthatod tapasztalataidat. Menj el előadásokra, tanfolyamokra, vagy csatlakozz angyal körökhöz. Kérd meg az angyalokat, hogy küldjenek neked valakit, aki betöltheti ezt az űrt. Ha beszerzel egy jóskártyát, könnyedén beazonosíthatod, ki lenne az ideális alany.

Tudtad-e, hogy…

Elnyerheted mások támogatását, ha nyíltan beszélsz az angyalokról. Sikered kulcsa abban rejlik, hogy miként adod át tapasztalataidat. Ha tárgyilagos, pozitív és tiszteletteljes vagy, felkeltheted mások érdeklődését, és hitét. Ne pazarold azonban az idődet olyan vitákra, amelyeknek semmi értelme. Ha valakit nem érdekel, ez a téma, fogadd el, hogy más a véleménye.

Rajtad a sor!

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg új barátra fogsz lelni, akikkel együtt folytathatjátok az utat, melyen elindultál. Itt az ideje, hogy megoszd a tapasztalataidat. Indíts mondjuk egy chat-fórumot, így az emberek a világ minden tájáról csatlakozhatnak az adott témákhoz. Ez neked is sokat segíthet, hogy egy kellemesebb, hatodik érzéket is felhasználó életet alakíthass ki. Írd le a tapasztalataidat, hogy mások is elolvashassák azokat, és hitet nyerhessenek belőlük. Ezeknek a csatornáknak a segítségével te is megismerkedhetsz „hívő szempárokkal”. Hidd el, hogy sokat fog segíteni, hogy jobban megértsd a harmadik és negyedik dimenzió közti különbséget, így talán magad is utazásokat tehetsz majd ebben az új dimenzióban. Ez segíteni fog, hogy könnyebb és természetesebb legyen a kapcsolatod az angyalokkal.
A hasonló emberek felkutatása látszólag bonyolult, ám ha egymásra találtok, sok örömben és jutalomban lesz részetek.

 

{ADVENT2009}
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL