Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

Angyal, vagy ördög?

Szerző:
Szabó Anna
Jól vigyázz, mit gondolsz, mert az ördög nem alszik! Tudták ezt eleink, és igyekeztek is tisztán tartani szívüket, elméjüket, nehogy bevonzzák a rosszat. Sokszor hangzik el: nem jó nagyon belefolyni az angyalok és egyáltalán, a földi létezésen túl mutató dolgokba. Hiszen az ördög nem alszik… és nem tudhatjuk, kinek kötelezzük el magunkat, ha segítséget kérünk!

 

Ki sem térek rá, hiszen angyalaink, nem „hajtják be rajtunk a tartozásunkat”. Létezésük célja: segíteni, hogy földi létünk során tanulhassunk, fejlődhessünk, és amikor eljön az idő, számot adni, csupa jóval szembesüljünk. Nekik örömöt azzal szerezhetünk, ha „vesszük az adást”, és dogunk végeztével szeretettel és hálával gondolunk rájuk. Persze legyünk tisztában a létezésével, és éljük meg tudatosan a rosszat is. Hiszen lépten-nyomon kísértésnek, negatív energiáknak vagyunk kitéve, amik hol beszennyeznek minket, hol pedig a mi energiáinkat próbálják megcsapolni. Ahogyan meg kell tanulni az angyali technikákat használni, ahogyan meg kell tanulni lépésről lépésre felvenni és ápolni a kapcsolatot angyalainkkal, ugyanúgy tanuld meg felismerni azokat az erőket is, amelyek ellened dolgoznak.

Melyek erők dolgoznak ellenünk?


Minden, ami már-már betegesen túlzó, mértéktelen, elutasító vagy éppen levakarhatatlanul erős, ugyanakkor elviselhetetlen kötelékkel párosul. Hajtóereje pusztán az önzés, és amint áthatja a lényedet, úgy érzed, takargatni valód van, melyet el kell rejtened a világ elől. Amikor úgy érzed valami kapcsán, hogy mértéktelen irigység, harag esetleg mohóság, féltékenység, ok nélküli elutasítás, tagadás, netán agresszió tör felszínre benned, biztos lehetsz benne, a segítség nem felülről érkezik. Ezek nem jó pillanatok a tovább lépésre, nem jó pillanatok a tervezésre, sőt arra sem, hogy megfogalmazd a gondolataidat, kéréseidet.


Engedd el a negatív gondolatokat!


Nem attól függ, angyali vagy démoni közbenjárást sikerül kifognod, hogy milyen jól próbálsz kapcsolatba lépni velük, hanem attól, hogy milyen energiákkal indítod a kapcsolatfelvételt Állj meg, fújd ki a levegőt és tudatosan ereszd el a rossz gondolatokat. Majd helyettesítsd őket pozitív képekkel, érzésekkel, tervekkel. Tanuld meg átalakítani a gondolataidat, ha újfent belefutottál a szomszédodba, aki lépten-nyomon beléd köt, köszönj előre. Előlegezd meg a megbocsátást, és nem fog tudni mit kezdeni vele. Amikor a harag önt el valami miatt, ne bosszút forralj. Mert ha annak végrehajtásában kapsz segítséget, bizony adósa leszel valakinek! Engedd el a haragodat, gondolj arra, hogy sok év után mit is számítana ez a mostani bosszúság, és tervezd meg, hogyan hozod rendbe az életedet. Ne pedig azon agyalj, hogyan teheted pont ennyivel rosszabbá a másikét! Így érhetsz el pozitív eredményt. Ilyenkor ne kérj többet angyalaidtól, pusztán annyit, hogy ebben segítsenek, töltsék meg a szívedet fénnyel, ami elűzi a sötétséget, szeretettel a szívedet, hogy kitisztuljon a tudatod. Kérd, hogy tisztítsák meg a környezetedet és tedd ezt te magad is. Cseréld fel a negatív gondolataidat, fordítsd őket pozitív irányba és úgy fogalmazd meg a kérésedet, hogy egyértelmű és a végeredmény mindenki számára örömteli legyen. A tiszta és örömteli gondolataid kizárólag angyali segítséget tudnak bevonzani, a bizalom és a hit ereje megvéd. A mértékletesség, a harmónia a világgal, a gondolataidban megbújó kötelesség és felelősség valamint a rendezettség idegen a rosszból táplálkozó démoni lényeknek.

Ne félj, a jó és a rossz, míg világ a világ, igyekszik felül kerekedni egymáson. Keresd mindig azt a megoldást, ami jót szül, aminek a végére érve mindenki elégedett lesz a végeredménnyel, amikor az örömöd másokat is boldoggá tesz. Hiszen mindannyian valahol angyalok és ördögök is vagyunk, a kérdés csupán az, ki nyer több csatát.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL