Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

Angyali hatalmak

Szerző:
Szabó Anna
A neveknek erejük van. Megnevezni valamit, annyit jelent, mint egybeolvadni annak energiájával, akár jó, akár rossz célból. Egyet azonban soha ne feledjünk el: ha rossz célokra használjuk az angyali erőket, annak saját magunk látjuk majd kárát.
Hiszen így van ez az élet bármely, más területén is, egy rossz döntésünknek sokszor a végtelenségig viselhetjük következményeit.

Ebben a leckében olyan angyali erőkkel foglalkozunk, amelyek története a kedvező tulajdonságokról, és az emberekkel való foglalkozásról szól. Közülük természetesen elsők az arkangyalok. A legtöbb vallás ismeri: Mihály, Gábriel, Rafael és Uriel arkangyalokat. De persze nem szabad megfeledkeznünk a többiekről sem. Általában könyörgéssel hívhatjuk meg őket. A könyörgéseket csak különleges helyzetekben szabad használni, azoknak az energiáknak a megjelenítésére, amelyek leginkább segíthetnek nekünk az adott helyzetben. Minden angyal számos képességgel bír, és ezeket hajlandó megosztani velünk.


Rafael, a Kelet angyala

A héber „rafa” szó gyógyítót, orvost, vagy doktort jelent. Rafael megfelelője eszerint: „ragyogó gyógyító”. Feladata a Föld gyógyítása, hiszen rajta keresztül óvja és táplálja a Föld az emberiséget. Ez magában foglalja a szeretet, az öröm, a fény, az ima, a könyörület, és a becsület energiáit. Ezért Rafael foglalkozik a betegségekkel és az egyensúlytalanságok elsimításával, Földanya minden gyermeke esetében. Másképpen, a Nap angyalaként is ismerik. Felelős a szeretetért, a boldogságért, és az örömforrásokért. Ő a túlvilági kísérő, az orvosok, a nővérek, a bábák, az alternatív gyógyítók őrangyala. Van humorérzéke, szereti a tréfát és a játékokat. Szívesen meglátogatja a gyanútlan halandókat, és beszélget velük. Ő egy álruhás angyal.
Ha elképzeled Rafaelt, akkor jelenítsd meg magad előtt egy sárga lepelbe öltözött, lilás fénnyel övezett alakként, aki egy kígyókkal körbefont botot tart a kezében.


Mihály, a Dél angyala

A Mihály név jelentése: „aki az Isten”. Sok vallásban Mihály a legfőbb angyali lényként szerepel. Ő az Erők Rendjének főnöke, az arkangyalok vezetője, a bűnbánat, a becsületesség, és a kegyelem angyala. Mihály az angyali birodalmak végrehajtója, hiszen Ő az egyedüli angyal, aki az égi seregeket minden bajban megvédi. Hűsége megkérdőjelezhetetlen. Különleges tehetsége, hogy mindent megtisztít, legyen az ember, vagy valamilyen hely. Emellett benne egyesültek azok az ősi szellemek, akik a szent forrásokra, patakokra, folyókra, tavakra vigyáztak, és Ő az oltalmazója a gyógyító energiák tiszteletére emelt szentélyeknek is.
Mihály szárnyai ragyogó smaragdzöld színben bomlanak ki, néha fácántollakkal ábrázolják. Ő a rendőrök, a biztonsági őrök, a vadászok, és fegyveres szolgálatot teljesítők legfőbb védelmezője.
Ha hozzá fohászkodsz, képzeld magad elé vörösbe öltözött alakként, akit zöld, vagy arany fény vesz körül, és kezében lángoló kardot tart.


Gábriel, a Nyugat angyala

E név jelentése: „a fény kormányzója”.
Gábriel a Paradicsom angyali őreinek vezetője, Őt tekintik a Hold angyalának is. Adományai közé tartozik a remény, és az írott szavakon keresztül az isteni birodalomból érkező üzenetek. Nyúlánk alakja körül nagy, arany szárnyak tárulnak szét. Őt hiszik a szülés és a terhesség védelmezőjének. Bár, az égi seregekért Mihály a felelős, mégis Gábriel dolgozik a stratégián, és vezényli a csapatok mozgását. Ő a védelmezője a hírvivőknek és a postai alkalmazottaknak. Jelenítsd meg magad előtt Gábrielt olyan - kékbe öltözött alakként -, akit narancsos fény vesz körül, és egy edényt tart a kezében, amelyből víz hullik alá.


Ariel, az Észak angyala

Ariel jelentése: „ragyogó Föld”. Ez az angyal tehát a látomások, az álmok és a jövendölések őre, és a rejtélyek angyalaként is ismert.
Védelmezi a médiumokat, és azokat, akik arra törekszenek, hogy megjósolják a jövőt az emberiség javára, valamint az újságírók, tanárok, írók patrónusa. Ő a felelős bizonyos természeti jelenségekért, a tornádókért, a viharokért, a hurrikánokért, a vulkánkitörésekért, és a földrengésekért. Őrzi a tündérkirályságok kulcsait!
Jelenítsd meg magad előtt Arielt/Urielt zöldbe és barnába öltözött, termékeny talajon álló alakként, aki búza, kukorica, vagy árpaköteget tart a kezében.


Raguel arkangyal

E név jelentése: „Isten barátja”. Ő biztosítja, hogy a többi angyal működése megfelelően magas színvonalú legyen.


Sariel arkangyal

Ő felel azért, hogy a bűnös, vagy rosszul viselkedő angyalok megkapják méltó büntetésüket.


Remiel arkangyal

Nevének jelentése: „Isten feltámaszt”. Ő vezeti el a lelkeket a mennyországba. A remény angyalaként is ismert.

Milyen neműek az angyalok?

Az angyalok nem férfiak, és nem nők, illetve – kedvük szerint – bármilyen neműek lehetnek. Ha számunkra jobb érzés nőként tekinteni rájuk, tegyük azt. De megtarthatjuk férfias energiáikat is, a döntés tehát a mi kezünkben van. A legfontosabb, hogy legyünk egyértelműek, cselekedjünk ésszel, és el fogjuk érni azt a célt, amelyre törekszünk!


Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL