Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

Az ametiszttükör

Szerző:
Szabó Anna
Ez a tükör egy olyan angyali eszköz, mely arra szolgál, hogy segítségével könnyebben kommunikálhassunk őrangyalunkkal. Azért használunk ametisztet, mert az ibolyaszín a színskála legmagasabb, legerősebb és legtisztább rezgésű színe.

 

A tükör elkészítéséhez szükségünk van egy kerek, tiszta tükörre, amilyen például néhány képkeretben található. Az üveg átmérője legalább 12,5 cm legyen. Az üveg egyik oldalát fessük mély, ibolyaszín árnyalatúra. A festék száradása után fordítsuk meg a tükröt, és ragasszunk rá négy kisebb ametiszt kristályt. Az ametiszteket a tükör négy, átellenes pontján helyezzük el, hogy azok a Föld négy sarkát szimbolizálják.

Megszentelés

Miután előkészítettük a tükröt, helyezzük egy lila ruhadarabra, és borítsuk be tengeri sóval. Majd szóljunk így:

A nagy Úriel arkangyal nevében szentellek fel a föld elemmel.

Szórjuk le a sót, és hintsünk ásványvizet a tükörre. Mondjuk:

A nagy Gábriel arkangyal nevében szentellek fel a víz elemmel.

Gyújtsunk meg egy vörös gyertyát, és kelet-nyugati, majd észak-déli irányban húzzuk át a tükör felett. Mondjuk:

A nagy Mihály arkangyal nevében szentellek fel a tűz elemmel.

Utoljára égessünk fenyőtömjént, mirhát és levendulát, és e fölött húzzuk át a tükröt. Szóljunk így:

A nagy Rafael arkangyal nevében szentellek fel a levegő elemmel.

Miután mind a négy alapelemmel megszenteltük az ametiszttükröt, csavarjuk a lila ruhába, és tegyük biztos helyre, amíg készek nem vagyunk a használatára.

Időzítés

A tükör megszentelését és az őrangyalok segítségül hívását egyaránt növekvő holdfázisban kell elvégezni, a hét azon napján, amelyet hagyományosan a születési jegyünkkel társított bolygóangyal ural.

Vasárnap: Oroszlán
Hétfő: Rák
Kedd: Kos, Skorpió
Szerda: Szűz, Ikrek
Csütörtök: Nyilas, Halak
Péntek: Bika, Mérleg
Szombat: Bak, Vízöntő

A rítus

Az őrangyal segítségül hívásához készítsük elő a helységet. Hintsük meg sós vízzel, valamint szórjuk szét a terület körül fenyőgyanta, levendula és mirha keverékét. Képzeljünk el egy ragyogó fénykört a terület körül. Ezután üljünk a földre egy összehajtott, rózsaszirmokkal borított, fehér lepedőre. Oltsuk el a fényeket. A tükröt helyezzük magunk elé a földre, és tegyünk köré négy ibolyaszínű gyertyát a négy égtáj irányába. Hunyjuk be a szemünket, majd hívjuk az őrangyalt:

„A világegyetem teremtőjének nevében kérlek, szent őrangyalom, válaszold meg a kérdéseimet, melyek foglalkoztatnak”

Ekkor maradjunk nyugodtak, és lágy hangon kérdezzünk az angyaltól bármit, amit csak szeretnénk. Miután végére érkeztünk a kérdésünknek, már érkezik is a válasz. A rítus ideje alatt több kérdést is feltehetünk az angyalnak, ám fontos, hogy a szertartás ne tartson egy óránál tovább. Az adott óra bolygóereje egy órán belül hátrálni kezd a következő óra előtt, és a rítus a továbbiakban nem élvezi az angyal oltalmazó erejét. Miután az angyal válaszolt a kérdésünkre, számoljunk egytől tízig, hogy visszatérjünk az anyagi világba. Oltsuk el a gyertyákat, és tegyük félre az őrangyalunkkal való, elkövetkező beszélgetésekhez. A fénykört oszlassuk fel, a rózsaszirmokat pedig szórjuk ki az ablakon, a levegőbe.

 


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL