Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

Biztos, hogy a védőangyalom volt

Szerző:
Szabó Anna
Folyamatosan közöljük veletek azok történeteit, írásait, akik úgy gondolják, hogy egy angyal sietett segítségükre egyes élethelyzetben. Ez a történet is nagyon érdekes, és szívhez szóló.
A következő történet még egészen kicsi koromban történt velem

Öt éves múltam, egyedül voltam otthon. A szüleim munkában voltak, a nagymama pedig elkísérte hétéves bátyámat az iskolába. Szórakozásképp a nagymama varrógépének fiókjában kutattam "kincsek után".



Tudtam, hogy nem szabad a varrógéphez nyúlnom

A nagymamám varrónő volt, ezzel kereste kenyerét. De gondoltam, hogy az nem baj, ha a fiókjában túrkálok. Ez nem is lett volna baj, hiszen nem volt ott érték. Tele volt gombokkal, cérnákkal, tűkkel meg apró csecsebecsékkel, amikkel a ruhákat díszítik. Számomra nagy öröm volt kutatni a sok "kincs" között. De a védőangyalom talán féltett, hogy megszúrom magam, vagy attól, hogy majd megszidnak. És ekkor egy teljesen tisztán érthető hangot hallottam a hátam mögül: "Ne tedd!"



Hátranéztem, de csak a falat láttam magam mögött, a kémény falát

Amikor a nagymamám hazajött, elmeséltem neki, mi történt. Azt mondta, megszólalt a lelkiismeretem, a védőangyalom vigyázott rám. Szerintem maga az angyal szólalt meg és ezt nevezik úgy, hogy „megszólalt a lelkiismeret”. Azóta tudom, hogy angyalok igenis léteznek!

A történetet Ildikó küldte. Köszönjük!




Azoknak a történeteit, akik rendíthetetlenül bíznak az angyalokban, továbbra is megosztjuk veletek. Nézzetek vissza, cikksorozatunkban rengeteg érdekességet olvashattok a későbbiekben is.

Ha veled is történt hasonló megmagyarázhatatlan, csodás dolog, kérünk, írd meg nekünk a Női Portál Palackpostájába!

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL