Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

Hány őrangyalunk van?

Szerző:
Szabó Anna
Nagyon vigasztaló az a tudat, hogy mindenkire a saját őrangyala, egy hatalmas és jóindulatú lény vigyáz, aki közvetlen kapcsolatban áll Istennel.

 

A vélemények azonban megoszlanak arról, hány angyal vigyáz ránk, sőt néhányan úgy vélik, nincs is minden ember mellet egy külön őrangyal.

Személyes testőreink

Az Ótestamentumban Jákob a halálos ágyán egy angyalról beszélt, aki megváltója volt minden bajban. Henry Latham, a Feltámadott mester szerzője azonban úgy vélte, hogy őrangyalt csak gyermekek mellé jelölnek ki, és még nekik sem jár saját: csupán néhány angyal vigyáz az összes gyermekre. A felnőttek viszont erkölcsi értelemben önállóak, így őket már nem kell pesztrálni. A személyes őrangyal eszméje azonban mélyen rögzült a kollektív képzeletben, ráadásul számtalan élménybeszámoló alátámasztja –így szinte lehetetlen kitörölni az emberek fejéből. Sőt, két kora keresztény egyházatya határozottan támogatta az őrangyalok létezésének gondolatát. Aranyszájú Szent János, semmi természetelleneset nem látott bennük. Így írt erről: „Való igaz, hogy minden embernek megvan a maga őrangyala.” Csodatevő Szent Gergely, Pontus püspöke pedig őrangyala támogatásának tulajdonította, hogy bár egy szegény és pogány családba született, mégis egyházi karriert futott be.

A hazafák

Az iszlám hagyomány négy őrangyalt rendel minden egyes emberi lélekhez, ketten vigyáznak rá nappal, és ketten éjszaka. Ezen védelmezőket a hazafa névvel illetik. Feladatuk nem az, hogy az embert a fizikai veszélyektől megóvják, hanem hogy a lelket védelmezzék a kísértésekkel szemben. A gonosz erők ugyanis minden erejükkel igyekeznek elcsábítani az igaz hitűeket, hogy megszegjék az iszlám öt pillérét, az alaptörvényt. A hazafáknak azonban van egy másik feladata is: feljegyzik a védelmük alatt álló személy tetteit. Védencük minden egyes cselekedetét rögzítik, legyen az jó vagy rossz, hiszen a mégoly közönséges dolgok is fontossá válnak a Végső Napon, amikor eldől a lelkek sorsa.

A dévák

A hinduizmus és buddhizmus dévái mennyei lények, akik a természet erői, például a szél, víz és tűz felett uralkodnak. Őket is az őrangyalokkal rokonítják, bár sokkal elfoglaltabbak, mint nyugati testvéreik: nekik kell biztosítani a dharma (Isteni törvény) betartását. A Rigvéda így mutatja be a dévák munkáját: „A nemes bölcsességet várjuk mindenhonnan, hogy a dévák segítsenek utunkon szüntelen gondoskodással, mint őrzőink nap, nap után”. A dévák segítenek az embereknek, hogy ne szegjék meg a tilalmak és előírások kötelezettségeit. Bár a bódhiszattvákat a buddhizmus angyalainak kiáltották ki, az analógia nem egészen pontos, mert a bódhiszattvák megvilágosodott emberek, míg az angyalok és a dévák teljes egészében isteni eredetű lények.

Az élet és halál határmezsgyéjén

Manapság a legtöbb beszámolóban az angyalok a halál közeli élmények kísérői. A legtöbb angyali jelenés vagy közvetlenül a halál pillanata előtt, a közben, vagy közvetlenül utána esik meg. Ez azonban nem új keletű jelenség. A nyolcadik században Szent Cuthbert élettörténetéből megtudjuk, hogy a jeles férfiúnak még pásztorlegényként látomása volt Szent Aidan haláláról: „…a kettényílott égből látta fel- és leszállni az angyalokat, akik kezükben egy szent lelket vittek a mennyországba, mint tűzgömböt.”.

Forrás: David Ross, Angyalok, inspiráló tanítások, Alexandra Kiadó

 

 


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL