Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

Ismerd meg a Szeráfokat és olvasd el a neked szánt 4 legfőbb tanításukat!

Szerző:
Szabó Anna
A szeráfok az angyali hierarchia csúcsán állnak, ennél fogva ők rendelkeznek a legmagasabb rezgésszinttel. Ők képviseli az Isten iránti szeretetet, kinek trónja körül állnak és naphosszat őt dicsőítik és imádják úgy, hogy beszélnek vagy énekelnek róla. Itt a lehetőség, hogy közelebbről is megismerd őket és magadhoz vedd a szánt 4 legfőbb tanításukat!


Maga a szeráf elnevezés a „száraf” szóból ered, ami azt jelenti: elégető, elnyelő tűz, vagyis tüzes, izzó, égő lényekről beszélhetünk.

Ami a kinézetüket illet, hat szárnyuk van. Kettő-kettő a fejükön, a lábukon és a derekukon. Régen úgy is ábrázolták őket, hogy két szárny az arcukon helyezkedett el.
Legalábbis ez derül ki Ézsaiás próféta látomásából (Ézsaiás 6:1-7), amikor látta Istent a templomában és elhívást kapott a prófétai szolgálatra. „Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült. Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” 

Az Ótestamentumban lángoló teremtményekként írják le őket, hiszen a szeretet Angyalai, és lángolnak a szeretettől. Továbbá a szeráfok testén mindenütt szemek vannak, hogy folyamatosan szemmel tarthassák Istent és a világot.

Szüntelenül Isten mellett állnak, aki ha útra kel, bárhova is menjen, vele tartanak, mint egyfajta testőrök. 

A Kabbala egyik szent szövege, a Sefer Yetzirah, azt mondja, hogy a szeráf angyalok Isten trónjának közelében élnek egy Beriyah nevű helyen, amely tüzes energiával van tele.

Ám folyamatos dicsőítésük, énekük egyéb célt is szolgál. A hangok segítségével egyensúlyban, tartják a bolygók mozgását és a mennyeket, vagyis ők szolgáltatják a szférák zenéjét, ezt pedig mi is gyakran meghalljuk, pláne azok, akiknek különösen működnek a tisztán érzékeléseik.
 

Istenhez a kulcs a szeretet

Ha közelebb szeretnél kerülni Istenhez, az egyetlen és legfőbb dolog, amit tehetsz, hogy aktívan gyakorlod a szeretetet. De tudd, hogy csak akkor ér bármit is, ha szívből jön! Szeresd magadat, az embereket, az állatokat, az angyalokat, a világot olyan forrón és őszintén, amennyire tudod és közelebb fogsz kerülni Istenhez. Mert a szeretet egy csatorna, egy kötelék, ami nemcsak az emberekkel, az angyalokkal köt össze, de Istennel is.
 

angyalok angyaliskola angyalüzenet
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL