Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

Kutasd a jövő emlékeit angyalaiddal

Szerző:
Szabó Anna
Ritkán vagyunk képesek kikapcsolni a hétköznapok monoton zsongását, állandó mozgásban, rohanásban vagyunk. Ilyen tempóban angyalaink vért izzadva próbálnak lépést tartani velünk, ám üzeneteik sokszor süket fülekre találnak. Pedig ahogyan fel tudjuk idézni a már múltba merült emlékeinket, úgy érkeznek „emlékképek” a jövőből is, csupán rá kell hangolódni ezek vételére. 

 

Tudatosan vagy sem, de kilépve a gyermekkorból sokkal inkább igyekszünk egymásnak, szüleinknek és tanítóinknak a szavait elfogadni, mintsem angyalaink útmutatásait. Pedig emlékeink nem csak a múltból, hanem a jövőnkből is vannak. A kérdés csak az, merünk-e emlékezni?  Igen, a kérdés, hogy vagyunk-e olyan bátrak, hogy újra felfedezzük ezt a képességünket és használjuk annak ellenére, hogy ellent mond a fizikának, a józanésznek és a gyakorlatias életszemléletnek.

Szerencsés az, aki rendszeresen vált üzenetet angyalaival és így rutinként éli meg a kommunikációt, de azok se keseredjenek el, akiknek ez még nem ennyire természetes. Nincs más dolgunk, mint türelemmel és hittel felépíteni az angyalokkal való kommunikálás alapjait és kitartóan gyakorolni.

Hogyan is fogjunk hozzá?

Mindenki napjában van néhány olyan pillanat, ami csak az övé - délután egy tíz perc, amikor már otthon vagy, de a gyerekek még suliban, esetleg a reggeli ébredés után, vagy este, amikor már minden elcsendesült. Ne fuss neki elvárásokkal, csupán ülj le, gondolj valami kellemes dologra, kicsit nyújtózz el, ha jól esik, végy pár mély lélegzetet és csukd be a szemed. Várj, míg valami kellemes dolog nem történik, például megnyugtató fehér fény jelenik meg a szemed előtt, vagy csupán idilli megnyugvást érzel. Ha el is illan a pillanat, köszönd meg őrangyalodnak, hogy megjelent és holnap próbálj kicsit többet vele lenni. Készülj a nap folyamán a találkozóra, sőt, ha már elég bátor vagy, fogalmazz meg egy egyszerű kérdést a jövőt illetően és tedd is fel neki. Persze a választ meg kell majd tanulnod felismerni, így igyekezz nagyon egyszerűen fogalmazni és lehetőleg eldöntendő kérdéseket megfogalmazni, melyekre könnyebben kaphatsz egyértelmű válaszokat.

Felmerülhet a kérdés, kihez fordulj segítségért?

Első sorban őrangyalodhoz, aki ismer, hiszen születésed óta kíséri lépteidet az élet rögös útján. Ő az, aki ismeri a legbelsőbb gondolataidat, titkaidat és szándékaidat, ahogyan azt is tudja, melyik angyalt kell segítségül hívni, ha erre kéred. Tudnod kell, hogy a jövőbelátásnak is vannak szabályai! Ha megtanulod az ellazulást, ha kijárod a kommunikáció útját, és ha eljutsz oda, hogy felismered és értelmezni tudod a válaszokat, még akkor is vannak tudnivalóid. Választ csak olyan kérdésekre kapsz majd angyalaidtól, amik a te életutadra vonatkoznak. Nem érkezik olyan kérdésekre válasz, amikre még nem készültél fel, ahogyan azokra sem, amik ismertével másoknak kárt, hátrányt okozhatnál. Angyalaid eredendően jók és ezt vedd figyelembe, ne erőltess olyan kérdéseket, amikre magad is tudhatod, hogy válasz nem fog megérkezni.

Kezdetben érdemes a jövőbe pillantást inga segítségével végezni

Az inga remek eszköz arra, hogy ne csak a válaszok legyenek egyértelműek, de önbizalmadat is erősítheted azzal, ha az égből érkező információkat „visszaellenőrizheted” a beteljesülésük kapcsán. Akinek még ismeretlen terület az inga használata, itt kaphat gyakorlati segítséget>>>>

 

Végül egy jó tanács: ha elakadnál munka közben, hívd meg Sandalphon angyalt, akinek feladata az imák, kívánságok és vágyak összegyűjtése. Angyalokkal dolgozni, összhangot teremteni nagyon nagy nyugalmat és kimeríthetetlen mennyiségű hitet igénylő feladat. Előfordulhat, hogy valamit nagyon szeretnél tudni, mégis valami megzavar, vagy elszáll a bátorságod, hiszen a válasz lehet negatív is. Ilyenkor Sandalphon közvetíti a kérésedet, vagy kérdésedet az égiek felé, és kijavítja azt, amit neked nem sikerült elérned.

Munkád végeztével köszönd meg a szeretetet és gondoskodást, amit angyalaid feléd mutatnak, használd fel okosan, amit megtudtál és ápold a kapcsolatot velük, hogy egyre könnyebben érintkezhess velük. Sok sikert és kitartást a gyakorláshoz! 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL