Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

Légy Mennyei Szerető az angyalok segítségével

Szerző:
Szabó Anna
Az angyalok is szeretnek, ez már tudott. Méghozzá elképesztő, tiszta, fényes és igaz szeretettel vannak egymás és az emberek iránt. Ezt a különleges szeretetet mi is átvehetjük és átültethetjük a szerelembe, ami által még csodásabb együttlétben lehet részünk! Ha szeretnél még forróbb, intenzívebb testi szerelemben részesülni, akkor sajátítsd el az égi szerelmet!

Annyi szent, hogy az angyalok olyan magas, tiszta, isteni szeretettel rendelkeznek, hogy ez nekik elegendő, betelnek vele és nem vágynak testi szerelemre, hiszen a lelkük telve van mindazzal, amit mi a szeretkezés során keresünk és kapunk meg. Ezzel a mennyei szeretettel szeretik Istent, egymást, a világunkat és bennünket. Másként nem tudnának segíteni.

Különben sincsenek a testi szerelem ellen, még csak nem is ellenzik. Hiszen Isten is azt mondta, „szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet". Tehát szó sincs bűnről. További „bizonyíték" Anael, a szerelem, a szeretet, a szenvedély angyala és az összes többi tűz angyal. Tűz nem csak a mozgáshoz, a dolgok lendületbe hozásához, a növekedéshez kell, hanem a szerelemhez, az érzésekhez is jó adag szükségeltetik belőle. Úgyhogy égijeink igenis támogatják mindezt, hiszen ők is ezt közvetítik felénk.

Mi pedig abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy eltanulhatjuk tőlük, miként lehetünk Mennyei Szeretők, azzal a letisztult, forró és hatalmas erővel és energiával, amivel ők is rendelkeznek, hogy utána a párunk ne csak hasonlatként, hanem valós tapasztalatból mondhassa, hogy ez mennyei volt.

Hogyan legyek mennyei szerető?

A dolog nem igényel semmi előkészületet, sem pedig varázslást. A következő alkalomnál, mikor tudod, hogy együtt lesztek, ne essetek egymásnak, hanem szép lassan húzd el az alkalmat. Kezd azzal, hogy magadban megkéred Anael arkangyalt, nyissa meg testedet és lelkedet, hogy befogadhasd a mennyi szeretetet. Ezután, láss az angyal szemével! Csodáld meg úgy a párodat, mintha újra életedben először látnád. Szeress belé újra! Ámulj el szépségétől, szavaitól, mimikáitól, mozdulataitól. Figyeld őt meg alaposan, analitikus szemmel, mikor kezdetben még csak ismerkedtél vele. Az angyalok ugyanilyen közvetetten, de kissé tárgyilagosan figyelnek meg minket. Fedezd fel újra a párod jellemét, mindazt, ami a szavai mögött van és persze a testét is. Érezni fogod, hogy zsibbad a koronacsakrád, ahogy áramlik beléd a mennyei szeretet. Légy a jelenben, ne hagyd elkalandozni az elmédet és csak vele törődj, semmi mással!

Mikor eljuttok az aktusig, képzeld azt, hogy kinőnek a szárnyaid, és védelmezőn, szeretőn befeded mindkettőtöket így ölelkezve össze. Ezután már csak érzékelned kell. Érezd, ahogy benned van, ahogy mozog feletted, vagy ahogy te mozogsz rajta. Ekkora már úgy érzed majd magadat az energiától, mint aki kicsit részeg, és ezt feltétlenül megakarod vele osztani. Csókold, puszild, ölelgesd, simogasd, fejezd ki a benned dúló szeretetet mindenhogy, ahogyan csak képesnek érzed rá magadat! Érezd, hogy kifolyik belőled, a testeden, az érintéseden, a csókjaidon keresztül, mint egy forró lávahullám átárad a kedvesedbe. Most már add át magadat a tömény érzésnek és hidd el, ez lesz életetek egyik legszebb, legintenzívebb szeretkezése és orgazmusa egyben!

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL