Az angyalok szeretnék, ha tudnánk, nem büntetnek bennünket. Nem azért szabadult el ez a járvány, mert haragszanak az égiek. Egyáltalán nem azt szeretnénk, ha szenvednénk, hiszen szeretnek bennünket. Sőt, jót akarnak nekünk! Ezt persze talán most nehéz elhinned, hiszen a világjárvány életeket követelt és megbénította a világot. Mégis, ezzel a járvánnyal nekünk és a Földünknek akarnak jót! Mindjárt megérted:
Be kell látnunk, túlságosan kihasználtuk a Földet. Az utóbbi évszázadokban a megnövekedett termelés és vele együtt a károsanyag-kibocsátás. A globális felmelegedés rettenetes méreteket öltött. De amióta megállt a világ, a Föld kicsit fellélegzett. Több országban kitisztult a levegő, az állatok visszatértek a természetes élőhelyükre. Az égiek szeretnék, ha észbe kapnánk. Hogy ne csak kényszerű leállásnak legyen köszönhető az, hogy a Föld levegőhöz jut. Nem tanultunk az eddigi hibáinkból, az erdők egyre csak lángolnak, de nem történt érdemi változás. Sokkal tudatosabban kell állnunk a környezetünkhöz, ha még itt szeretnénk maradni a bolygón. Ne várjuk meg, amíg teljesen feléljük.
OLVASS TOVÁBB!
5 dolog, amit nem néznek jó szemmel az angyalok
Az angyalok szeretnek minket, értékelik tetteinket, erőfeszítéseinket. Tiszteletben tartják a szabad akaratot és nem avatkoznak bele minde...
ANGYALISKOLA5 kívánságteljesítő ima az angyaloktól – Csak hölgyeknek!
Az angyalok szeretnék, ha a hölgyek tisztelnék és szeretnék önmagukat, becsülnék, hogy nőnek születtek és hálásak lennének érte, h...
ANGYALISKOLAEzt az 5 dolgot adja neked a Nyár Angyala, ha elfogadod tőle!
A meleg hónapok, a Nyár Angyala, Tubiel. Szeretne téged megajándékozni 5 dologgal, de csak akkor, ha igényt tartasz rá. Ha igen, akkor nin...
Legyen szokásod ez az 5 dolog és akkor biztosan részesülsz az égiek áldásából!
Természetesen egyáltalán nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem sokat kérnek, illetve várnak el az angyalok. Csupa olyan dolgot, amit egyébk...
ANGYALISKOLA5 jel, ami arra utal, hogy Gábriel Arkangyal melletted van
Az angyali jelenlét mindig megnyugtató és inspiráló érzést kelt bennünk. Az arkangyalok különleges erőkkel és küldetéssel rendelkez...
ANGYALISKOLA5 megszívlelendő tanács az őrangyalodtól, amivel bőséget és jólétet teremthetsz az életedben
Talán számodra sem lesz túl idegen a gondolat, hogy őrangyalod többet tudhat rólad, mint te saját magadról. De legalábbis teljesen másk...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK