Minden hónaphoz csatolható egy fő angyal és a több másik rendű angyal, akik egymás között felosztva a hónapot felelősek azokért, akik abban az időszakban születtek, illetve magáért az adott időszakért is, hogy minden jól menjen szeptemberben. Beavatunk téged a részletekbe, kihez, mikor érdemes fordulnod, mivel és hogy ő maga mit üzen neked, mire figyelj oda!
Szeptember 3 - Szeptember 7 - YEHUDIAH – A Zohárban a magasabb rendű angyalok követe. Azokra a lelkekre figyel, akik meghalnak a közeljövőben, hogy aztán elkísérhesse a lelküket a megfelelő helyre. Egy kicsit olyan, mint a jótékony Halál Angyala.
Üzenete: Itt az ideje elengedned azokat a dolgokat, személyeket, amik/akik nem támogatnak téged. A felesleges, régóta nem működő kapcsolatokat érdemes megszakítanod, az eredménytelen vállalkozásokat, projekteket pedig be kellene fejezned. Engedj el mindent, ami hátráltat és nem szolgálja a javaidat.
Szeptember 8 - Szeptember 12 - LEHAHIAH – Az Erősség egyik hatalmas ura, aki megvédi a koronás, királyi, nemesi vérű embereket, az altvalókat pedig engedelmességre bírja. Ő a 72 misztikus angyal egyike, akik Isten egyik titkos nevét viseli.
Üzenete: Ha úgy érzed elakadtál, nehezen küzdesz meg dolgokkal, gondjaid vannak, kérj bátran segítséget, semmint egyedül szenvedj vele. Nem szégyen az, ha időnként másokra vagy a segítségükre támaszkodsz. Továbbá érdemes megtanulnod, vagy legalábbis olykor elengedned magadat és másokra hagyni a döntést, az irányítást, akár a munkahelyeden, akár a párkapcsolatodban. Utóbbi esetén, engedd, hogy a párod döntsön, vezessen és egy kicsit irányíthasson téged férfiként, ez jót fog tenni mind a kettőtöknek.
Szeptember 13 - Szeptember 17 - CHAVAKIAH – Egyike annak a 72 angyalnak, aki Isten titkos nevét viseli. Ő a megbékélés angyala, segít megbocsátani magadnak és másoknak. Fő feladata a béke, a harmónia, az öröm felállítása és megtartása egy családban. A hivatást illetően pedig megtalálni a sikeres utat.
Üzenete: Tégy rendet a kapcsolataidban! Teremts mindenütt békét és harmóniát, legalábbis törekedj rá. Ha valakivel nézeteltérésed van vagy haragban vagytok, azt is inkább rendezd le, de ne hagyj magad után elvarratlan szálakat. A munkahelyeden légy körültekintő, figyelj oda a jelekre, mert megkaphatod azokat a jelzéseket, lehetőségeket, hogyan legyél még jobb és sikeresebb. Amennyiben jelenleg nincs állásod, akkor az Univerzum most terelget téged a megfelelő állás felé.
Szeptember 18 - Szeptember 23 - MENADEL –Egy angyal az Erősségektől. Mendel az, aki figyel a távolban élőkre, a hazájuktól elszakadt emberekre, és táplálja bennük a szeretetet és a hova tartozását érzését. Mondhatni, hogy a munkások angyala is, és segít abban, hogy még jobb és sikeresebb legyél benne. Továbbá véd a rágalmazás ellen és segít feloldani a depressziót.
Üzenete: Most jött el az ideje annak, hogy munkahelyet válts egy még jobbra vagy olyanra, amit közelebb érzel magadhoz vagy szívesebben végeznéd. Amennyiben elégedett vagy a jelenlegivel, akkor szilárdítsd meg ott a státuszodat, mutasd meg mennyire fontos és értékes tagja vagy a helynek. A befektetett energiáid meg fognak térülni!
Szeptember 24 – Október 23 - ANIEL – Egyike annak a számtalan angyalnak, aki Nyugat Kapuját őrzi. Segít a harcokban és a kihívásokban győzni, és hogy elérd a megfelelő életszínvonalat avagy azt, amire személy szerint szükséged van. Támogatja a tudományt és a művészeteket. Fontos információkat árul a természet titkait kutatóinak és inspirálja a filozófusokat, a tudós személyeket és a bölcseket.
Üzenete: Ideje megvalósítanod elképzeléseidet és ötleteidet, mert most vagy nyerő szériában e tekintetben. Bármilyen változást szeretnél előidézni, sikerrel fogsz járni. Célszerű lenne meditálnod, rálépned valamely spirituális útra, mert fontos és hasznos felfedezéseket tehetsz, amik előrébb vinnék az életedet és jobbá tehetnék. Sőt, villants meg a tehetségedet és észre fogják azt venni.
Szeptember 29 - Október 3 - HAAMIAH – Az Erősségek rendjébe tartozó egyik hatalmasság és szintén Isten egyik titkos nevének erejével bír. A vallás és a kultúra felett uralkodik és az igazság védelmezője. Minden kincs lelőhelyének és a Föld titkainak tudora. Megvédi a lelket a primitív egyedektől és hatásoktól.
Üzenete: Találj magadnak egy vallást, egy ösvényt, egy nézetet egy hitet, mert szükséged van rá. Erőt, reményt, hitet fog adni és hatalmas segítséget az elkövetkezendő időkre. Ez az időszak alkalmas tanulmányok folytatására, kutatómunkára, bármilyen tevékenységre, ami az ész pallérozására alkalmas. Végezetül pedig küzd bátran a nézeteidért, merj szólni az igazságtalanság ellen és védelmezd te is a rászorulókat.
Szeretnél elsőként értesülni a legújabb angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >> |
OLVASS TOVÁBB!
5 dolog, amit nem néznek jó szemmel az angyalok
Az angyalok szeretnek minket, értékelik tetteinket, erőfeszítéseinket. Tiszteletben tartják a szabad akaratot és nem avatkoznak bele minde...
ANGYALISKOLA5 kívánságteljesítő ima az angyaloktól – Csak hölgyeknek!
Az angyalok szeretnék, ha a hölgyek tisztelnék és szeretnék önmagukat, becsülnék, hogy nőnek születtek és hálásak lennének érte, h...
ANGYALISKOLAEzt az 5 dolgot adja neked a Nyár Angyala, ha elfogadod tőle!
A meleg hónapok, a Nyár Angyala, Tubiel. Szeretne téged megajándékozni 5 dologgal, de csak akkor, ha igényt tartasz rá. Ha igen, akkor nin...
Legyen szokásod ez az 5 dolog és akkor biztosan részesülsz az égiek áldásából!
Természetesen egyáltalán nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem sokat kérnek, illetve várnak el az angyalok. Csupa olyan dolgot, amit egyébk...
ANGYALISKOLA5 jel, ami arra utal, hogy Gábriel Arkangyal melletted van
Az angyali jelenlét mindig megnyugtató és inspiráló érzést kelt bennünk. Az arkangyalok különleges erőkkel és küldetéssel rendelkez...
ANGYALISKOLA5 megszívlelendő tanács az őrangyalodtól, amivel bőséget és jólétet teremthetsz az életedben
Talán számodra sem lesz túl idegen a gondolat, hogy őrangyalod többet tudhat rólad, mint te saját magadról. De legalábbis teljesen másk...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK