Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ANGYALISKOLA

Tíz dolog, amit az angyaloktól tanultam

Szerző:
Szabó Anna
Minél többet beszélek az angyalaimhoz, annál többet tanulok tőlük. Íme tíz dolog, amit tőlük tanultam, és megváltoztatták az életemet. Jelenlétüket folyamatosan érzem, és már nem nehéz kapcsolatba kerülnöm velük.

1. Azokkal a dolgokkal foglalkozz, amelyek igazán érdekelnek

Az angyalok ezt mondták nekem: “Csak olyan dolgokra áldozd az idődet, amelyek a legfontosabb szándékaiddal és álmaiddal kapcsolatosak. Engedd el azokat a dolgokat, amelyekről úgy érzed, hogy abba kell hagynod őket. Ekkor ezek a dolgok vagy meggyógyulnak, és élvezni fogod őket, vagy pedig nagyon könnyen elmaradoznak és lemorzsolódnak.”

Az angyalok arra biztattak, hogy bízzak a szívemben és a megérzéseimben. Azt bizonygatták, hogy biztonságos lesz számomra, ha abbahagyom azt a munkát, amely nem felel meg az igazi érdeklődési körömnek. Nagyon gyorsan kiderült, hogy az angyaloknak igazuk volt!


2. Csak a "most" létezik

“Teljes és egész vagy most. Ne azt nézd, amit a holnap hozhat – ez azt mutatja, hogy most tökéletlen vagy, vagy hiányzik belőled valami, és hogy csak akkor leszel teljes és egész, ha valami külső dolog érkezik az életedbe a jövőben.”

Amikor ezt mondták az angyalok, ráébredtem, hogy addig csak a jövőnek éltem. Arra koncentráltam, hogy mit hozhat a holnap, és nem a jelenlegi áldásaimra figyeltem. Most már minden este írok gondolatban egy listát azokról a dolgokról, amik miatt hálát szeretnék adni.


3. Minden konfliktus csak az elmédben létezik

“Minden konfliktus, amit látsz vagy tapasztalsz a külső világban, nem más, mint az éned kivetítése. A valóságban a világ tökéletes békében van, te pedig rávetíted a békétől való félelmedet a világra. Nem akarod feloldani a belső konfliktusaidat, viszont nagyon szeretnéd, ha megszabadulhatnál tőlük. Emiatt másokra vetíted ki őket, és azt hiszed, hogy ők okozzák a kényelmetlenségeidet. A többi ember semleges, tiszta tábla, és te kiszínezed őket a saját jelentéseid és definícióid alapján. Ezután pedig úgy reagálsz rájuk, mintha ezek a színezések és definíciók igaziak lennének. Az emberek pedig, válaszul erre, úgy fognak veled viselkedni, ahogy te azt elvárod, vagyis önmagát megvalósító próféciát hoztál létre.”

Amikor az angyalok elmagyarázták ezt nekem, rájöttem, milyen gyakran hagytam, hogy a félelem szerencsétlen és nyomorúságos időket hozzon létre a számomra. Azonban mindig megvolt a hatalmam ahhoz, hogy kiválasszam és felismerjem azokat a gondolatokat és érzéseket, amelyeket az adott szituációnak lehetett tulajdonítani.


4. Tedd tisztábbá az étrendedet

“Minden ételnek van saját rezgése, és neked olyan magasan és tisztán kell rezegned, mint amihez érzésed szerint hangolva vagy. Az étrended tartalmazzon friss gyümölcsöket és zöldségeket, magokat és teljes kiőrlésű gaobonát, mert ezeknek van a legmagasabb rezgési frekvenciájuk. Kerüld a húst, a tejtermékeket, az alkoholt, a cukrot, a csokit és a koffeint, mert ezek rezegnek a legalacsonyabb frekvencián. És ne feledd, hogy minden étel lényege jóval azután is hatással van rád, hogy megetted és megemésztetted azt.”

Akkor, amikor az angyalok ezt tanították nekem, az étrendem már elég egészséges volt. Nem fogyasztottam húst és alkoholt. Ám még így is volt min javítanom, ezért követtem az őrangyalom tanácsait, és mindenféle állati eredetű élelmiszert száműztem az étrendemből. Az energiámban és a kinézetemben drasztikus és azonnali fejlődést tapasztaltam! Ráadásul nem éreztem úgy, mintha meg lennék fosztva bizonyos ételektől – az egészséges ételek fogyasztása könnyű és természetes volt.


5. Ne azért adj, hogy kapj

“Ne gondolkozz el többé azon, hogy milyen eredménye lesz annak, ha adsz valamit. Az adásnak mindenképpen lesz eredménye – ez a Világegyetem törvénye. Azonban nem rajtad múlik az ok és az okozat körforgásának a menete. Ráadásul ha valamit elvársz cserébe, akkor valójában nem adtál semmit. Ehelyett a tudatodban tartogatod a dolgot, és csak akkor akarod igazán elengedni, ha először kapsz érte cserébe valamit.”

Ismét nagyon kényelmetlenül éreztem magam, amikor az angyalok beleláttak a lelkem legmélyébe. Tudták, hogy olyan ember vagyok, aki szeret adni másoknak. Mégis el kellett ismernem, hogy néha úgy adtam, hogy közben elvártam érte cserébe valamit. Minden bizalmamat az őrangyalaimba fektettem, és úgy döntöttem, hogy elvágok minden szálat, ami a másoknak adott ajándékaimhoz köt. Szinte azonnal meglepő jutalmakban részesültem, például új üzleti lehetőséget kaptam, és csodálatos tapasztalatokat gyűjtöttem a barátaim körében.


6. Tölts egy kis időt egyedül a természetben

“A természet hangjai és illatai láthatatlanok, ezért a lélek láthatatlan birodalmába vezetik az elmédet, ahol a dolgok magasabban és gyorsabban rezegnek, mint az anyag. A természetnek gyógyító tulajdonságai vannak. Emellett vannak természetbeli angyalok is. Megkérheted ezeket az angyalokat, hogy gyógyítsanak meg téged. Ha a természetben vagy, akkor könnyebben átveszed a Föld természetes ritmusát, és mivel az időzítés és a ciklusok mindennek a részei, jobban szinkronba kerülsz az élet ritmusával.”

Az angyalok sürgetésére több időt kezdtem az íróasztalomtól távol tölteni, és az ebédidőt a szabadban töltöttem el. A friss levegő, a napfény és a virágok illata segít mélyebben meditálni. Csak ülök kint a szabadban, és arra kérem a természet angyalait, hogy vegyenek körül.


7. Válj el az anyagtól

“Ha gondolatban az anyaghoz vagy rögzülve, akkor az egoista elméd termékeihez, és ezáltal az egódhoz vagy kötve. Ez elől a szabály elől sehogy sem tudsz elmenekülni. Az anyagra koncentráló elme az egoista elme.”

Az őrangyalaim világossá tették számomra, hogy semmi rossz nincsen az anyagi tárgyakban. Az anyag semleges az angyalok szerint. Az angyalok azt is tudják, hogy az embereknek szükségük van anyagi dolgokra, mint például ételre, ruhára és otthonra. Azonban amikor túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk az anyagi dolgokra – például folyamatosan a pénzre vagy a tulajdonainkra gondolunk –, akkor az alacsonyabb természetű énünkre koncentrálunk, nem pedig a magasabb énünkre.


8. Ne ítélj

“Másokat azért ítélsz el, mert saját magadat próbálod védeni. Távol akarod tartani magadtól a többi embert, és nem akarod, hogy közel kerüljenek hozzád, mert nem akarod, hogy megbántsanak. De már elmondtuk neked, hogy nem kell aggódnod a saját biztonságod miatt. Biztonságban vagy, de ha túlságosan is aggódsz a biztonságod miatt, akkor életre kelhet az, amitől félsz.”

Az angyalok elmagyarázták, hogy mindent magunkhoz vonzunk, amire csak gondolunk. Ha megszállottan fizikai vagy érzelmi veszélyekre gondolok, akkor olyan légkört teremtek, amelyben valóra válnak a legrosszabb félelmeim. Egy kis gyakorlással megtanultam felismerni azokat a pillanatokat, amelyekben elítéltem másokat. Elkezdtem elengedni a félelmeimet, és éreztem, hogy fokozatosan eltűnik az a szokásom, hogy elítéljek másokat.


9. Ott élsz, ahová a tudatod koncentrál

“Ha szeretettel ellentétes vagy szeretettől megfosztott gondolataid vannak – mint például versengés, irigység vagy aggódás –, akkor fájdalmat érzel. Te magad vagy a tudatod, és érzed annak a hatásait, ahová a tudatod koncentrál. Nem akarsz fájdalmat magadnak. Ezért inkább dönts úgy, hogy a fénynek adod a nem szerető gondolataidat.”

Először nagyon fájdalmas volt számomra ezzel a leckével szembesülni. Mindig azt hittem, hogy a külső körülmények befolyásolják a boldogságomat. Az angyalok mégis azt ismételgették, hogy éppen fordítva történik, és a gondolataim színezik ki a világomat. Azt mondták, hogy a boldogságom nem attól függ, hogy mim van, hanem attól, hogy mit gondolok.


10. Mindenben Isten dicsőségét lásd

“Ne a magad dicsőségét keresd. Amikor Isten dicsőségét látod valamiben, akkor annak a részednek is látod a dicsőségét, amely egy Istennel. Ha Istennek adsz dicsőséget, akkor nem az egoista állapotodban vagy, hanem a magasabb tudatállapotodban maradsz.”

Ez a lecke először szerényebbé tett. Ám mielőtt még elkezdhettem volna szégyellni magam, az angyalaim emlékeztettek arra, hogy – mivel az igazi énem egyezik Istennel – minden alkalommal, amikor Istennek tulajdonítom a dicsőséget, a saját igazi énemet is dicsőítem.


Dr. Doreen Virtue leírása alapján


Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL