{KEPGALERIA}
A szerelem, házasság terület nemcsak a párkapcsolatunkért felelős, hanem az önelfogadásért és az önbecsülésért is. Ahhoz, hogy partnerünket el tudjuk fogadni, ahhoz először önmagunkkal kell megbékélnünk. Szükséges az önvizsgálat, annak megállapítása, hogy hol vannak elakadásaink. Ha problémánk van önmagunk szeretetével, akkor csak olyan partnereket fogunk magunkhoz vonzani, akitől nem kapjuk meg a kellő figyelmet, törődést, szeretetet. Ha önmagadat nem szereted, akkor hogyan várhatod el, hogy mások szeressenek? Ha szembenézel az önelfogadással kapcsolatos problémákkal (önbizalomhiány, nőiesség megélése stb.), és képes vagy ezeken változtatni, akkor lehet, hogy meg fog változni a képed az Igaziról, de végre olyan partnert találhatsz, aki mellett garantált a harmonikus, boldog párkapcsolat. Sok sikert kívánok hozzá!
Mivel a szerelem, házasság életterület száma a kettes, így minden tárgy, ami itt található legyen párosan elhelyezve. Ezen kívül még ügyelnünk kell arra is, hogy a tárgyak föld vagy tűz eleműek legyenek. Ez azt jelenti, hogy a szóba jöhető színek a piros, a vörös, a bordó, a lila, a bíbor illetve a sárga és barna. Anyaguk legyen porcelán, terrakotta, kerámia, bőr, műbőr vagy éppen műanyag.
OLVASS TOVÁBB!
Tacskó vagy nem tacskó? Miért ez az egyik legnépszerűbb kutya a világon?
A tacskó népszerűsége nem véletlen. Egyedi megjelenése, változatos szőrtípusai és színei miatt mindenki megtalálhatja a hozzá illőt...
FÉSZEKÚjítsd meg a teraszt időtálló és igényes burkolat segítségével!
Bár rendszerint csak a nyári időszakban használjuk az erkélyeket, teraszokat, ma már mód van arra is, hogy 4 évszakos teraszfedést alkal...
FÉSZEKMikor érdemes öntözni a növényeket? Itt a válasz!
Lehet, hogy nem mindenki lesz tőle elragadtatva....
Mi kerüljön a TV elé? 2 személyes kanapé vagy 2 fotel?
Sok családban, főleg már idősebb korban, mikor a gyerekek már "kiröpültek", ketten ülnek le este a a nappaliban a TV elé. Mi ...
FÉSZEKJUKKI – a biztonságos és kényelmes választás a babák számára
A JUKKI Babaáruház neve egyre ismertebb a szülők körében, akik a legjobbat szeretnék biztosítani gyermekeik számára....
FÉSZEKMiért trendi a mosóparfüm használata, és miért érdemes kipróbálni?
A mosás mindennapi rutinunk része, de az elmúlt években új trendek jelentek meg a tisztítószerek piacán....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK