Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
FÉSZEK

Egyéni stílus az irodában

Szerző:
Szabó Anna
Lépj túl a hagyományos munkahelyeken, és tedd egyénivé! De felejtsd el egyúttal a drága holmikat, inkább vedd elő a régi női fegyvert: a fantáziát és a rafináltságot.


Ha eleged van a hagyományos formájú tárolóeszközökből, használhatsz erre a célra sok minden mást, amit eredetileg a konyhába, kertbe vagy máshová szántak. A kereskedelemben kapható irattárolók helyett például használhatsz alumínium süteményestálcát, pékek sütőformáját, vagy ha természetes anyaghoz ragaszkodsz, megfelel a célra vesszőből font bármilyen tálca, esetleg kosár is. Alakjánál fogva alkalmas irattárolásra a gyümölcsrekesz, amelyből igen gusztusos kivitelűeket is lehet látni. A kisebb cédulák, levelek tárolására az íróasztalra tehetsz kerámia, szalmafonatú vagy fényes fém kenyértartót, a ceruzáknak és tollaknak egy csinos kis kancsót, szép virágcserepet, formatervezett kávékiöntőt, tetszetős konzervdobozt. A papírhulladék befogadására megfelel egy jobb alakú fém- vagy műanyag vödör, nagyobb mennyiségnek pedig egy nagyobb konyhai szeméttároló, kuka vagy tűzifakosár.

 

Egyéni ízlés szerint

Nem is olyan régen még szinte ismeretlen volt az otthoni iroda fogalma. Ennek megfelelően az irodai felszereléseket árusító kereskedéseket is inkább az intézmények igényeit igyekeztek kielégíteni. Mára nagyot fordult a világ, az ember jószerével elvész a bőséges kínálatban, annyiféle szekrényt, komódot, íróasztalt, irattárolót lát, hogy nehéz eldönteni, melyiket előnyösebb választani. Úgy tűnik, nincs azaz irodabútor, eszköz, szín, minta, amit fel ne lehetne fedezni valamelyik áruházban. Akinek még ezen túl is egyéniek az igényei, csináltathat vagy maga barkácsolhat ízlésének megfelelő darabokat; a hozzá való alkatrészeket is bizonyosan be tudja szerezni. Különleges, egyedi kollekció vásárlása esetén tanácsos tartalék alkatrészeket, vagy a gyorsabban kopó darabokból többet is venni, mert ugyanolyan kivitelűt később szinte biztos, hogy nem kapsz, ha valami elromlott, eltört.

 

Személyre szabottan

Teljesen nyilvánvaló, hogy az egyéni stílus sokkal szabadabban juthat kifejezésre az otthoni iroda berendezésében, mint bármely hivatali környezetben. Természetesen, aki gyakran fogad ügyfeleket, sokkal elegánsabban, a hagyományoknak megfelelően kell berendeznie irodáját, mint a magányos farkasoknak, de még az eleganciához sem tartozik feltétlenül a fényűzés, a hivatali merevség. Nem sértve a használhatóság és a biztonság elvét, az úgynevezett hagyományos irodák bútorzata és egész berendezése is magán viselheti berendezője és használója egyéniségét. Apróság, de feltűnő egy szokásostól elütő színű és formájú telefon, kalkulátor, egér és alátétje. Csak megfelelő szoftver kérdése, hogy a monitor üresjárataiban valamely családi fotó, a gyerekek képe vagy egyéb tetszetős mint jelenjen meg a képernyőn az unalomig ismert mozgó ábrák helyett.

A legkönnyebben mintás, színes textíliákkal vihetünk élénkséget, melegséget a hivatali unalomba. Tökéletesen megváltoztathatja egy helyiség hangulatát egy színes, egzotikus takaró, a pamutból készült dekorációs anyagok pedig olyan olcsók, hogy érdemesebb új készletet venni belőlük, ha a régi elkopott, elkoszolódott vagy egyszerűen meguntuk, mint kitisztítani, javítgatni. A kárpitozott irodabútorokat árusító üzletekben csupán néhány mintadarabot tartanak egy-egy modellből, de az eladó készséggel megmutatja a lehetséges bútorszövet-választékot. A kárpitszövet nélküli székek ülőlapjára és háttámlájára pedig sokféle huzattal készült, ráerősíthető habszivacs párnák kaphatók. A fali parafatábla is behúzható valamilyen tetszetős szövettel. A számítógép és tartozékainak lélektelen műanyag védőhuzatát ugyancsak helyettesíthetjük szép textilanyaggal, némi ügyességgel, varrástudással esetleg a műanyagot vonhatjuk be vele. Használjuk ki a természet nyugtató hatását, és oldjuk a technikai berendezések keménységét, sarkosságát néhány cserép dísznövénnyel. Lehetőleg olyan fajokat válassz, amelyek az adott körülményeket különösebb gondoskodás nélkül is elviselik, nem kell mindennap öntözni őket. Kedves formájukkal a növények nemcsak a lélekgyógyító, hanem párologtatásukkal egészségesebbé is teszik a hivatal gyakran túl száraz levegőjét. Az íróasztalon persze általában kevés a hely, a növényeknek célszerű beszerezni valamilyen virágtartó állványt. Az árnyéktűrőbbeket tehetjük a polcra, a csüngő hajtásúakat pedig felfüggesztett tartóba, kosárba. A vágott friss virág szépsége és illata megéri, hogy gyakran kell cserélni. Arra mindig ügyeljünk, hogy az öntözőkannából vagy a vázából véletlenül se kerüljön a víz az elektromos készülékekre, mert igen könnyen tönkreteheti őket.

Forrás: A szép otthon és dolgozó, CSER Kiadó, 2005.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL