Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
FÉSZEK

Haszontalan tárgyaink a lakásban

Szerző:
Szabó Anna
Nyilván mindenkinek vannak olyan tárgyai, amiket nem használ nap, mint nap, viszont garmadával említhetnénk olyanokat, amelyek csak lustaságunkat ellensúlyozzák, csakis egy adott dologra használhatók, viszont sok értékes helyet foglalnak el - fölöslegesen. Listánk korántsem teljes, inkább az élhetőbb környezetért áhítozók igényét szeretnénk felkelteni.

 

Ilyen például a sok-sok konyhai hámozó: alma, krumpli, zöldség, kiwi, tojás, satöbbi. Felmenőink még mindenhez kiskést használtak és milyen jól elboldogultak vele. A ma háziasszonya azon veheti észre magát, hogy több fiókot is ki kell neveznie „eszköztartónak". A tojáshéj leszedéséhez csak a kezeid kellenek, meg egy kemény tárgy, amihez odaütögeted, hogy megrepedjen. Ugye, azért egyetlen kés (amit mindig újraélezel – újabb, bár nem fölösleges tárgy) mégis kevesebb helyet foglal? A mosogatás egyszerűségéről már nem is beszélve...

A morzsaporszívó, az egyik „kedvencem"

Igen, a pékáruk morzsálódnak. Ott, ahol vannak, vagy ahová teszed őket. Pedig remélem, hogy míg világ a világ, ez így fog történni, máskülönben azt már nem fogják kenyérnek, kiflinek vagy zsemlének hívni. Most gondold végig: ott vannak azok az ármánykodó morzsaszemek az asztallapon, kíváncsian várják, hogy mi a terved velük, erre te galád módon külső - ráadásul elektromos! - eszközhöz nyúlsz, hogy likvidáld őket. Nem szép dolog így visszaélni ezzel az erőfölénnyel. Egyszer próbáld ki a mosogatószivaccsal egy kupacba, utána a másik tenyeredbe, végül a szemetesbe terelni őket. Így is győzni fogsz velük szemben.

Sokan megköveznének azért, ami most jön: a mosogatógép. Számomra talány, hogy mi a valódi haszna. Értékes helyet foglal, mert egy konyhaszekrényben soha nincs elég hely, ehhez képest még abból a kevésből is elveszünk és beépítünk helyette egy robosztus, drága masinát. Így kerülnek az egyéb robotgépek a szekrény tetejére és a munkapultra, ami viszont ragyogóan erősíti a rendetlenség összképét. Ezen kívül további „kiállás" kell neki, tehát sokba kerül. Pedig eleve ott van a megszokott mosogató, ahol előbb le kell öblíteni a mosogatógépbe szánt edényeket. Vízkőcsalogató, viszont nehezen tisztítható meg ettől a nem kívánt lerakódástól. Ellenben klasszikus mosogatás közben elmélkedhetünk a világ dolgain, ilyenkor garantáltan nem fog senki megzavarni bennünket. És még plusz beruházást sem igényel.

Fritőz - valódi zsíros ellenség

Van olyan háztartás, ahol ekkora mennyiségű olaj felhasználásával és sűrűn szoktak sült krumplit, rántott valamiket vagy éppen lángost készíteni? Ha nincs, ki vele! Iszonyú nehéz tisztán tartani. Sok liter olajat igényel, amit - remélhetőleg - nem használnak fel több alkalommal is. Nagyon nem „zöld termék".

Törött, repedezett, csorbult poharak, tányérok, edények

Vannak mániákus kacatgyűjtők, a „majdcsakjóleszmégvalamire"-mondók. Akiknek rutinjukká vált, hogy arra figyelnek, ne a csésze törött felén igyák ki a kávéjukat. Az egy dolog, hogy fölösleges helyet foglalnak az ilyen tárgyak, de ráadásul még balesetveszélyesek is. Érdemes? Inkább szabadulj meg tőlük. Hidd el, a polcbéli társak is felszabadulnak.

Dupla lábtörlő

Mármint, ahol a bejárati ajtón kívül és belül is található egy-egy. Nekem csak egy kérdésem van: le szoktad otthon cserélni az utcai cipődet vagy csak fürdés előtt veszed le?

Szőrme a kanapén, fotelon vagy a padlón

Itt és most nem bocsátkozom esztétikai vagy állatvédelmi kérdésekbe, mindössze a praktikumot veszem alapul. Ha szereted a porfogót, tartsál sok porfogót, de ne az alattad lakó ablakába rázd ki. Ellenben vegyél sok papír zsepit, mert nemsokára szükséged lesz rá.

Elektromos felmosó

Avagy a lustaság inkább drága mulatság, mint fél egészség. Az teljesen érthető, hogy nem szeretünk térden csúszni-mászni felmosás közben. Nem is kell, ezt kiválóan ki lehet küszöbölni egy csavarozható nyéllel. De miért kell ehhez még áramot is használni? Plusz pénzért. Az az emberi erő, amely egy padló feltörléséhez szükséges, még egy könnyű fogyókúra kezdetéhez is kevés. És hogy tartod tisztán az elektromos kütyüt? Víz alá rakod és átmosod? Persze, tudom, ki is tudod porszívózni...

Nézz körül az otthonodban és rendszeresen lomtalaníts. Igaz, minél kevesebb haszontalan tárgyat halmozol föl, annál kevesebbet kell majd szortíroznod.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL