Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
FÉSZEK

Húsvét a fehér asztalon

Szerző:
Szabó Anna
A városok utcáin, a virágárusok asztalain megjelenik a barka, a fűz és a nyárfa bimbós ága. A húsvétváró hét a barka és az ünnepi lakoma előkészítése jegyében telik.

Néphagyományok voltak:
Amikor eljött húsvét vasárnap, a falu templomától indultak ,,Istenkereső” útra az emberek, imádkozó körmenettel járták be a falu határát, hogy a megtalált Krisztus szobrát visszavigyék a templomba.


Az ilyenkor napirendre kerülő hagyományos ételek között első helyen a nagycsütörtöki menü szerepel. Nemhiába nevezi ezt a napot a magyar népnyelv ,,zöldcsütörtök"- nek. Ekkor mutatkozik be az első tavaszi zöldfőzelék, a paraj.

Nagypéntek hagyományos finomsága a borleves, a töltött tojás és a hal.
Nagyszombaton este pedig megszegik a húsvéti sonkát. Faluhelyen jól megtermett füstölt sertéscomb kerül az ünnepi asztalra. Sonka alatt nem a 10-20 deka értendő, amit időnként a boltokban, felszeletelve kaphatunk. De a kötözött sonkát sem nevezhetjük igazán sonkának, melyet felsálból és egyéb húsrészekből készítenek.


Ha igazi húsvéti lakomával szeretnénk meglepni családunkat, érdemes vidékről beszereznünk az asztalra való finomságokat.

Másik próbatétel is esedékes ezen a napon:
A húsvéti diós és mákos tekercs kóstolója. Gyakran félkör alakban sütik meg, s ezért patkónak is nevezik. Ennek készítésében a legnagyobb verseny Karácsony és Vízkereszt között folyik a falusi asszonyok és vendégeik körében. De nem hiányozhat a húsvéti asztalról vasárnap és hétfőn ez az ünnepi tészta.

Húsvét vasárnap legnagyobb szencációjának tartották a bárányt, mint az alkalomra legillőbb eledelt. A báránypörkölt és tejfölös, paprikás bárányhús is jól megtalálta a helyét az asztalukon.
A húsvéti bárányhoz jól illenek a finom zöldfőzelékek, a vajon párolt zöldborsó, az olajos-ecetes lében elkészített zöld saláták, a fejes vagy a galambbegy (madársaláta) vagy a pirított burgonya.

Húsvét hétfőre is marad még hagyományos eledel:
Ekkor van a tavaszi rántott csirke premierje. Ezen a napon azonban a
fehér asztal élvezeteit már elhomályosítják a népszokások: a lányok szépségét, fiatalságát és kelendőségét a néphit szerint biztosító húsvéti locsolkodás. Akkor eredetileg kút vízzel történt, mely sajnos gyakran súlyos tüdőgyulladást okozott a fiatal lányok és az asszonyok körében.
A locsolásért köszönet járt! Pirosra festett vagy különböző viaszmintákkal díszített tojás, és a jóízű ital: likőr, bor, háztól függően.


A díszes tojás a keletkező élet, a tavaszi megújulás, a természet újjáéledésének ősi jelképe. A húsvéti tojásnak az ünnep után következő fehérvasárnapon is nagy szerepe volt. Amikor a keresztgyerekeknek, újdonsült barátoknak, vagy szerelmeseknek küldték a komatálra helyezett palack bort és kenyeret, vagy perecet, úgy tartották, hogy aki a komatálat elfogadja: Viszonozza az ajándékozó vonzalmát.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL