Mielőtt bármibe is belekezdenénk, ismerkedjünk meg a szappankészítés három lehetséges módszerével:
Ez a módszer a legegyszerűbb. Készen vásárolható tömbszappant fel kell olvasztani, majd tetszés szerint díszíteni, színezni, illatosítani. A színezéshez használhatunk ételfestéket is. Ezután újra kell önteni, majd hagyni, megszáradni. A formája nyilván attól függ, hogy milyen alakú kiöntőbe tesszük. Ehhez vásárolhatunk direkt erre a célra használható készletet, de használhatunk akár egy egyszerű sütőformát is.
Ez a módszer már nem olyan könnyű, mivel a szappanmassza sokkal nehezebben kezelhető. Egyébként maga az eljárás úgy történik, hogy a masszát sütőbe tesszük, és alacsony hőmérsékleten addig kevergetjük, amíg a felesleges víz el nem tűnik róla (kb. 1-2 óra). A hátulütője a meleg eljárásnak, hogy a szappanunkat kevésbé tudjuk díszíteni, viszont két hét múlva már használható.
Ennek az eljárásnak a lényege (amit használni is fogunk), hogy zsírokat és olajokat megfelelő hőmérsékleten lúggal vegyítünk. A szappanunkat itt is kiöntjük a megfelelő formába, és hagyjuk megszáradni, de használni csak jóval később fogjuk tudni. Sajnos több hétig érlelni kell, viszont a nagyon jó minőség miatt igazán megéri várni. Az érlelés alatt a felesleges víz elpárolog a szappanból. Természetesen ennél a módszernél is alkalmazhatunk színezőt, illetve díszítést.
Szappanunk illatát az illóolajokkal határozhatjuk meg. Ám érdemes ezek kiválasztásánál azt is figyelembe venni, hogy milyen bőrtípussal rendelkezünk:
- Zsíros bőr: citrom, citromfű, grépfrút, kamilla, levendula, rózsa, édeskömény
- Normál bőr: jázmin, levendula
- Szárazbőr: cickafark, jázmin, kamilla
Ahhoz, hogy a szappan, amit készítünk megfelelő állagú legyen, ügyelni kell az alapanyagok pontos mennyiségének kimérésére. Ezen kívül célszerű védőöltözéket felvenni (gumikesztyű, szájmaszk, védőszemüveg, kötény), nehogy a lúgoldat a szemünkbe vagy a bőrünkre kerüljön. Fontos az is, hogy eszközeink hőállóak legyenek, illetve ellenállóak a savakkal és a lúggal szemben.
- 1 kg olívaolaj
- 128 g nátronlúg (NAOH)
- 300 g víz
A víz lehetőleg desztillált legyen, bár az sem baj, ha csapvizet használunk, de akkor ne legyen nagyon klóros. Víz helyett sok más lehetőségünk van, amivel feloldhatjuk a nátronlúgot. Például teával is elkeverhetjük, ebben az esetben mindenképp ki kell hűteni a folyadékot. De ezen kívül használhatunk zöldség- és gyümölcsleveket, valamint tejet. Utóbbi kétharmadát érdemes a szappangyártás előtt lefagyasztani, hogy a lúg ne égesse meg.
A többi hozzávalót annak függvényében variálhatjuk, hogy milyen bőrtípussal rendelkezünk, illetve hogy milyen illatú szappant szeretnénk készíteni magunknak.
- 10 ml levendula illóolaj
- 1 evőkanál rizsliszt
- 1 evőkanál száraz levendulavirág
Tehát pontosan mérjünk ki mindent egy-egy edénykébe. A nátronlúg semmiképp se kerüljön alumínium edénybe, mivel azzal reakcióba léphet. Kisadagonként adjuk a lúgot a vízhez, közben pedig kevergessük, hogy rendesen feloldódjon. A keverék hőmérséklete hamar elérheti a 70-80°C-ot. Ha evvel végeztünk, fedjük le az edényt, és hagyjuk hűlni.
Ezután az olajat kislángon (néha megkeverve) melegítsük meg, de ne túl forróra. Közben egy csészében keverjük össze az illóolajat a rizsliszttel, a levendulavirágot pedig finomra morzsoljuk el.
Hőmérővel ellenőrizzük, hogy az olaj és a lúgoldat elérte-e az ideális 45°C-ot. Ha igen, akkor egybeöntjük őket, és fakanállal összekeverjük, majd botmixerrel is alaposan összemixeljük, amíg puding állagú nem lesz. Ezután rakhatjuk bele a masszába az illóolaj keveréket, valamint a levendulavirágot.
Most már túl is vagyunk a nehezén, kiönthetjük a kapott masszát a formákba. Ezeket jól le kell szigetelni, és betakarni, hogy sokáig melegek maradjanak. 48 órát pihentetjük őket. Ha ez az idő letelik, kesztyűvel kivesszük a szappanokat a formákból és száraz, hűvös helyen még 6-8 hétig érni hagyjuk.
Figyelem! Először csak a kezünket mossuk meg a kész szappannal. Ha semmilyen irritációt nem észleltünk, nyugodtan használható a többi bőrfelületen is.
OLVASS TOVÁBB!
Vászonképek titkai: a nyomtatási technológiák világa
A művészet és technológia kapcsolata a vászonképek elkészítésében is megmutatkozik. Az évek során a nyomtatási folyamatok evolúció...
FÉSZEKTacskó vagy nem tacskó? Miért ez az egyik legnépszerűbb kutya a világon?
A tacskó népszerűsége nem véletlen. Egyedi megjelenése, változatos szőrtípusai és színei miatt mindenki megtalálhatja a hozzá illőt...
FÉSZEKÚjítsd meg a teraszt időtálló és igényes burkolat segítségével!
Bár rendszerint csak a nyári időszakban használjuk az erkélyeket, teraszokat, ma már mód van arra is, hogy 4 évszakos teraszfedést alkal...
Mikor érdemes öntözni a növényeket? Itt a válasz!
Lehet, hogy nem mindenki lesz tőle elragadtatva....
FÉSZEKMi kerüljön a TV elé? 2 személyes kanapé vagy 2 fotel?
Sok családban, főleg már idősebb korban, mikor a gyerekek már "kiröpültek", ketten ülnek le este a a nappaliban a TV elé. Mi ...
FÉSZEKJUKKI – a biztonságos és kényelmes választás a babák számára
A JUKKI Babaáruház neve egyre ismertebb a szülők körében, akik a legjobbat szeretnék biztosítani gyermekeik számára....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK