Sötét és szeszélyes |
A falakat magas lakktartalmú festékkel, egy mély, kékesfekete színnel festették. A fény hatások és az ülőalkalmatosságok miatt azonban már inkább szeszélyes, mint komor hangulatot áraszt. |
Fénylő rózsaszín |
A hosszú keskeny nappali központjában az olaszos aranyszegéllyel díszített asztal, valamint a rózsaszín bőrrel bevont csokoládébarna székek állnak. Ha jól megnézed a képet, azt is kiveheted belőle, hogy a falak „zamatos fehérrel” lettek kifestve. És hogy mit értünk a „zamatán” az a pár csepp rózsaszínt valamint ezüstöt, ami belekeveredett. |
Kicsi nappali |
A bársonyos, krémes szürke szín végigfut a ezen az aprócska nappalin, melynek célja, hogy valamivel nagyobbnak érződjék. Ráadásul a szemek így nem az ablakokra fókuszálnak, hanem optikailag a figyelem a helyiség belsejére irányul. |
Kék és fehér |
Tökéletesen nyári hatást értek el a tervezők a kék-fehér párosítással. Gondolj csak bele a tengerészkék bútorok és a szinte már vakítóan fehér falak mindig azt az érzést kelthetik a fenti kép lakásának gazdáiban, hogy ők bizony nyaralnak… Hát kell ennél több? |
Modern |
Ez a művészi és modern szoba stílusát olyan dekorelemeknek köszönheti, mint a japán stílusú gömblámpa, a Luxe konzol, a bőr és króm anyagok. |
Nagyvárosi kényelem |
Igazi társaságot összekovácsoló darab ez a kanapé. Persze hely is kell hozzá, ami ebben az esetben megvan. A nappali középpontjában trónoló kanapé amellett, hogy termetes darab, még „L” alakú is. Így akár az egész család jól ellehet rajta (egyszerre)! |
Fordulatos nappali és kanapék |
A szoba lakberendezője arra használta fel a kartámla nélküli ívelt kanapékat, hogy szimmetriát hozzon létre. Két-két egymással szemben álló teljesen egyforma kanapén foglalhatnak helyet a szobába lépők. Bár a tér nem túl nagy, a magas ablakok és a színválaszték a tágasság érzetét kelti. |
Térben „úszva” |
Bizony a teret is éppúgy be kell osztani, mint a minit. Ugyanis, ha nem kapcsolsz idővel, akkor pillanatok alatt összezsúfolódnak a berendezési tárgyaid, és a végeredmény csak a lakhatatlan kuszaság lesz. A fenti képen a bútorok elrendezéséből adódóan nemcsak nappaliként, hanem ebédlőként is jól megállná a helyét ez a szoba köszönhetően a sarok kanapénak, a dohányzó asztalnak, és végül, de nem utolsó sorban az utólag beépített válaszfalaknak is. |
Kék és fehér – egy csipetnyi zölddel megfűszerezve |
A fenti nappali felidézi a 20. századi amerikai házak érzékenységét a hagyományok, valamint lelkesedését a modernség iránt. A minták és színek eleven kompozícióban válaszolgatnak egymásra. |
Világos és színes |
Rengeteg színt használtak fel a szoba berendezői, mégsem zavaróan. Hiszen valahogy az egész olyan harmonikus. Egymásra válaszolgatnak: a falikép, a szőnyeg és a fal eget idéző kékje; az állólámpák és a függöny homokszíne; a plafonról lelógó lámpa és a dohányzóasztal színe… és így tovább. Mindeközben pedig ezek a színek még egymáshoz is kitűnően passzolnak. |
OLVASS TOVÁBB!
Vászonképek titkai: a nyomtatási technológiák világa
A művészet és technológia kapcsolata a vászonképek elkészítésében is megmutatkozik. Az évek során a nyomtatási folyamatok evolúció...
FÉSZEKTacskó vagy nem tacskó? Miért ez az egyik legnépszerűbb kutya a világon?
A tacskó népszerűsége nem véletlen. Egyedi megjelenése, változatos szőrtípusai és színei miatt mindenki megtalálhatja a hozzá illőt...
FÉSZEKÚjítsd meg a teraszt időtálló és igényes burkolat segítségével!
Bár rendszerint csak a nyári időszakban használjuk az erkélyeket, teraszokat, ma már mód van arra is, hogy 4 évszakos teraszfedést alkal...
Mikor érdemes öntözni a növényeket? Itt a válasz!
Lehet, hogy nem mindenki lesz tőle elragadtatva....
FÉSZEKMi kerüljön a TV elé? 2 személyes kanapé vagy 2 fotel?
Sok családban, főleg már idősebb korban, mikor a gyerekek már "kiröpültek", ketten ülnek le este a a nappaliban a TV elé. Mi ...
FÉSZEKJUKKI – a biztonságos és kényelmes választás a babák számára
A JUKKI Babaáruház neve egyre ismertebb a szülők körében, akik a legjobbat szeretnék biztosítani gyermekeik számára....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK