Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
FÉSZEK

Kincseket rejtő lakberendezési bolt

Szerző:
Szabó Anna
A lakberendezésben is az új trend uralkodó színei a lila, az élénkzöld, illetve a föld színek - szürke, barna, és ezek különböző árnyalatai.  


A KA International 1984-ben nyitotta meg először kapuit Madridban. 1992-ben nagy nemzetközi vállalkozásba fogtak, mikor első üzletüket megnyitották Párizsban, és bemutatták első kárpitozott bútor- és mérték után készült kollekciójukat. Ettől kezdve a cég gyorsan fejlődött. A KA International jelenleg vezető pozíciót foglal el Európa lakberendezési ágazatában, több mint 400 üzlettel a világ 51 országában.

Magyarországon a KA International első üzletét Budapesten az Andrássy út 37. szám alatt nyitotta meg. A folytonos fejlődés, a választék gazdagítása, és az igények kielégítésére való törekvés következtében nemrég új helyre költözött a budapesti KA: a vásárlók ezentúl a 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 60. szám alatt (a Bajcsy-Zsilinszky és Báthory utca sarkán) az új, háromszintes KA International üzletben találkozhatnak az exkluzív lakberendezési kollekciókkal.

A költözés elsődleges oka az volt, hogy lehetővé váljon a korábbi szolgáltatások bővítése. A már eddig is végzett lakberendezési tanácsadás, függönyök, párnák, ágytakarók, asztalterítők megvarrása, helyszíni felmérés, bútorok kárpitozása és újrakárpitozása mellett az új szolgáltatások között szerepel antik bizományi kereskedés, antik bútor-kereskedés a bútorokhoz illő kiegészítőkkel, valamint a háttérben dolgozik és a restaurálási munkálatokat látja el egy három évtizedes múlttal rendelkező műbútorasztalos műhely.

Természetesen az eddig megszokott széles választék továbbra is megmarad, hiszen ez a cég fő profilja. A KA International kéthavonta hét új anyagot dob a piacra, melyek az érkezés pillanatától kezdve azonnal rendelhetők is! Ezen kívül már megérkezett az üzletbe az új kanapékat, foteleket, lámpákat, szőnyegeket tartalmazó kollekció!

A jelenlegi trendekkel kapcsolatban két irányzat figyelhető meg. Az egyik egy nagyon egyszerű, modern, letisztult formavilág, főként alapszínekkel; a másik pedig a barokk stílusú bútorok világa, mutatós anyagokkal (például bársonnyal), nagy mintákkal, hangsúlyos színekkel. Az új trend uralkodó színei a lila, az élénkzöld, illetve a föld színek - szürke, barna, és ezek különböző árnyalatai. Megfigyelhető még a színek új kombinációja is: általában a barna színt kombinálják más színekkel, például pirossal, naranccsal, kékkel.

Emellett egyre inkább előtérbe kerülnek a természetes alapanyagokból készült termékek. Új kombinációk jelennek meg, mint a hímzett pamut, a len és a selyem. A lakberendezésben pedig a különböző stílusok összekeveréséből adódó összhang uralkodik.

További információkat: www.kainternational.hu honlapon!


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL