Ha azzal a fogalommal találkozunk, mint a feng shui, mindenkinek rögtön a szobában lévő tárgyak rossz vagy éppen jó elhelyezése ugrik be elsőként. Vajon, ami számunkra a legféltettebb kincsünk, az hozza ránk a legtöbb bajt, az ártó energiákat?
Mielőtt bármit is azonnal kihajítanál az otthonodból, nem árt, ha tüzetesen átvizsgálod az úgynevezett bágúa térképet. Miért? Mert nem mindegy, melyik tárgyad, hol helyezkedik el a lakásban. Ha pedig egy „nem kívánt" tartozékkal rendelkezel, akkor bizony, amelyik területet érinti, annak a szobának az energiáit erősíti fel – negatívan. Például, ha kaktuszodat a szerelem/házasság „blokkban" helyezted el, előfordulhat, hogy hosszú távon szingli maradsz.
A bágua térképet, amennyiben csak ideiglenesen élünk valahol (pl.: albérlet), a bejárati ajtóhoz kell igazítani, és a területeket ahhoz képest kell felosztani. Ennek a módszernek a hatása fél évre elegendő.
Viszont, ha már véglegesen letelepedtünk, abban az esetben az iránytű módszer szerint kell eljárni, vagyis keressük meg a lakás középpontját, azután határozzuk meg az égtájakat. Ha ez meg van, akkor a térkép segítségével gyerekjáték lesz az egyes helyiségek betájolása. Igaz lassabb eredménnyel jár ez a módszer, viszont annál hatásosabb.
A bútorok, használati tárgyak rossz elhelyezkedése, vagy a nem megfelelő holmik „használata" komoly otthoni problémákat okozhatnak: anyagi nehézséget, gyermekkel való konfliktust, gyógyszerek szükségletét, nem kiegyensúlyozott szerelmi életet. Lássuk tehát, mire kell figyelnünk...
{KEPGALERIA}
Nos, a 21. században ezeknek a berendezéseknek a nem használatát szinte lehetetlen megoldani, viszont minél kevesebb annál jobb. Úgy gondolják, az elektromos eszközök nagyban befolyásolják, illetve megzavarják a chi megfelelő áramlását. Így jobb, ha inkább mellőzzük a hálószobában a tv-t, a számítógépet, és a rádiót.
OLVASS TOVÁBB!
Vászonképek titkai: a nyomtatási technológiák világa
A művészet és technológia kapcsolata a vászonképek elkészítésében is megmutatkozik. Az évek során a nyomtatási folyamatok evolúció...
FÉSZEKTacskó vagy nem tacskó? Miért ez az egyik legnépszerűbb kutya a világon?
A tacskó népszerűsége nem véletlen. Egyedi megjelenése, változatos szőrtípusai és színei miatt mindenki megtalálhatja a hozzá illőt...
FÉSZEKÚjítsd meg a teraszt időtálló és igényes burkolat segítségével!
Bár rendszerint csak a nyári időszakban használjuk az erkélyeket, teraszokat, ma már mód van arra is, hogy 4 évszakos teraszfedést alkal...
Mikor érdemes öntözni a növényeket? Itt a válasz!
Lehet, hogy nem mindenki lesz tőle elragadtatva....
FÉSZEKMi kerüljön a TV elé? 2 személyes kanapé vagy 2 fotel?
Sok családban, főleg már idősebb korban, mikor a gyerekek már "kiröpültek", ketten ülnek le este a a nappaliban a TV elé. Mi ...
FÉSZEKJUKKI – a biztonságos és kényelmes választás a babák számára
A JUKKI Babaáruház neve egyre ismertebb a szülők körében, akik a legjobbat szeretnék biztosítani gyermekeik számára....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK