Olasz stílusú, 19. századot idéző fejlap adja meg a hangulatát igazán a szobának. Semleges alapszín, jól megválasztott bútorokkal, és kész az elegáns nő hálószobája.
A falak és az ajtók csíkos selyemmel lettek bevonva, hogy ellensúlyozzák a pirosban pompázó berendezést. De ezt a célt szolgája az ülőalkalmatosságok homokszíne is.
Hatalmas pálmalevelek patinás vázákban állva szegélyezik a kandallót. De az 1950-es évekből származó kárpitok is igazán szemet gyönyörködtetőek, amit csak kiemelnek a kanapén díszelgő korallvászon párnák.
Ki mondta, hogy egy előszobának unalmasnak és visszafogottnak kell lennie? A lakásba lépve mindenkit pezsgő hangulat fogad, ha dinamikus dekorelemeket választasz, és a szeretet színével, a pirossal kombinálod.
Korall ágynemű és függöny – első hallásra sok lehet az agynak, de a képet elnézve valójában akár harmonikusan is párosítható. Maga a tökély, főként egyedülálló hölgyeknek!
Tökéletes példa a piros és fehér használatára. Ráadásul a tulajdonos ezzel a berendezéssel és dekorációval éppen a fürdőszoba hibáiról akarta elvonni a figyelmet. Sikerült, sőt, elég mutatós lett.
Szinte tökéletes! Ügyes választás a tapéta, ami hihetetlenül pozitív hangulatot áraszt: hisz egyszerre bíztat szereteted kifejezésére, összebújásra, vidámságra és pihenésre.
És íme egy olyan szoba, amikor tényleg csak finoman, visszafogottan használták a rózsaszínt díszítésre egy csepp mentával megbolondítva. A hatás pedig tökéletes harmónia, vidám hangulattal párosítva.
Az ágynemű az, ami igazán hozzáteszi azt a pluszt, ami kijár egy visszafogottan, ízlésesen berendezett világos hálószobának. Patina és szeretet, ami visszatükröződik a képről – legalábbis nekünk.
OLVASS TOVÁBB!
Vászonképek titkai: a nyomtatási technológiák világa
A művészet és technológia kapcsolata a vászonképek elkészítésében is megmutatkozik. Az évek során a nyomtatási folyamatok evolúció...
FÉSZEKTacskó vagy nem tacskó? Miért ez az egyik legnépszerűbb kutya a világon?
A tacskó népszerűsége nem véletlen. Egyedi megjelenése, változatos szőrtípusai és színei miatt mindenki megtalálhatja a hozzá illőt...
FÉSZEKÚjítsd meg a teraszt időtálló és igényes burkolat segítségével!
Bár rendszerint csak a nyári időszakban használjuk az erkélyeket, teraszokat, ma már mód van arra is, hogy 4 évszakos teraszfedést alkal...
Mikor érdemes öntözni a növényeket? Itt a válasz!
Lehet, hogy nem mindenki lesz tőle elragadtatva....
FÉSZEKMi kerüljön a TV elé? 2 személyes kanapé vagy 2 fotel?
Sok családban, főleg már idősebb korban, mikor a gyerekek már "kiröpültek", ketten ülnek le este a a nappaliban a TV elé. Mi ...
FÉSZEKJUKKI – a biztonságos és kényelmes választás a babák számára
A JUKKI Babaáruház neve egyre ismertebb a szülők körében, akik a legjobbat szeretnék biztosítani gyermekeik számára....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK