A már önmagában is gyönyörű virágfejnek nincs szüksége egyéb cicomára. Csak nézd, miként bővül el légiesen buja megjelenésével, ahogy úszik a víz tetején az alacsony edénykében.
Az előzőtől eltérően egy díszítő elemekben tobzódó, így a giccsparádé határát súroló ebédlét mutatunk. Igaz, ehhez bizony már vaskosabb pénztárca is szükségeltetik. A képen egy gospel énekesről készült kép (nem repró), a székek ikonikus történeteket mesélnek el kárpitjaikon, XVI. Lajos korabeli stílust utánozva.
Nem is oly rég – pont egy héttel ezelőtt – bemutattunk néhány szobabelsőt, melyben a pink, a piros és a fehér dominált. De miként is mehetnénk el, a lányok szívéhez oly kedves szín mellett, ha már a romantikáról esik szó. A lilás rózsaszín első hallásra durva lehet falszínként, de a képen látható nappali a legjobb példa, miként lehet még a legvadabb színeket is ellensúlyozni a megfelelő ellenpólusú színek és formás bútordarabok kiválasztásával.
Mármint egy mutatós széken megpihenni, elmerengeni a világ dolgain… de jó is lehet az. Szép, ami szép, meg kell hagyni, nekünk a több emeletes gyertyatartó is tetszik, ám nem vagyunk róla meggyőződve, hogy órákig megtudnák rajta maradni a kényelmi szempontok hiánya miatt.
Sötét is, zöld is – ennek ellenére tökéletes hely lehet a reggeli kettecskén való elfogyasztására. Ennek oka, hogy a mély barna konyha bútor, a banán pálma levelek, és a homokot idéző padló egy egzotikus tengerparti szigetet idéz. Már csak a forró hangulatot kell megteremteni!
Számomra az álom hálószoba, nem is feltétlenül színe miatt. Puha és eszméletlenül selymes anyagok, óriási ágy, és kellemes virág minták. A párnák pedig folyamatosan csatára hívogatva pihennek, mely után, ha kifáradtál, további hancúrozásokkal töltheted az időt fekvő helyzetben.
OLVASS TOVÁBB!
Vászonképek titkai: a nyomtatási technológiák világa
A művészet és technológia kapcsolata a vászonképek elkészítésében is megmutatkozik. Az évek során a nyomtatási folyamatok evolúció...
FÉSZEKTacskó vagy nem tacskó? Miért ez az egyik legnépszerűbb kutya a világon?
A tacskó népszerűsége nem véletlen. Egyedi megjelenése, változatos szőrtípusai és színei miatt mindenki megtalálhatja a hozzá illőt...
FÉSZEKÚjítsd meg a teraszt időtálló és igényes burkolat segítségével!
Bár rendszerint csak a nyári időszakban használjuk az erkélyeket, teraszokat, ma már mód van arra is, hogy 4 évszakos teraszfedést alkal...
Mikor érdemes öntözni a növényeket? Itt a válasz!
Lehet, hogy nem mindenki lesz tőle elragadtatva....
FÉSZEKMi kerüljön a TV elé? 2 személyes kanapé vagy 2 fotel?
Sok családban, főleg már idősebb korban, mikor a gyerekek már "kiröpültek", ketten ülnek le este a a nappaliban a TV elé. Mi ...
FÉSZEKJUKKI – a biztonságos és kényelmes választás a babák számára
A JUKKI Babaáruház neve egyre ismertebb a szülők körében, akik a legjobbat szeretnék biztosítani gyermekeik számára....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK