Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
FOGYÓKÚRA

8 tipp a sikeres fogyókúrához

Szerző:
Szabó Anna
A tavasz beköszöntével a vastag kabátok és pulóverek helyét felváltják a vékony, szellősebb ruhadarabok. Sokan ekkor szembesülünk a hosszú tél alatt felszedett plusz kilók kellemetlen látványával. Szeretnénk megszabadulni tőlük, méghozzá tartósan. Most azt is megtudhatjuk, hogyan.
Az első és legfontosabb tennivalónk, hogy konkrét célokat tűzzünk ki magunk elé

Határozzuk meg a kilók számát, melyektől szeretnénk megválni, illetve azt az időpontot, amikorra ezt elérjük majd. A lényeg, hogy megvalósítható tervet készítsünk, így kitartásunk sem csökken majd, ha fokról-fokra, apró sikereket érünk el, tartósan.



Lelkesedésünk fenntartásának második mérföldköve, hogy keressünk társakat a fogyáshoz

Egymás kölcsönös bíztatásával könnyebben átjutunk majd a holtpontokon. A fogyás érdekében végzett testmozgás is nagyobb öröm, ha társaságban végezzük, illetve a közös „sütizéseket” együtt cserélhetjük fel salátázásra.



Csak fokozatosan…

A fogyás valójában akkor lehet eredményes, s megőrizhető, ha életmódunkon is változtatunk a siker érdekében, nem csak időszakosan kerüljük el a hizlaló falatokat. Ezért is fontos, hogy fokozatosan vezessük be az újításokat, együnk kevesebbet, vagy készítsük másként a megszokott falatokat, illetve mozogjunk.



Csak mértékkel…

Természetesen mindannyian feladjuk néha, vagy legalábbis elcsábulunk egy-egy kedvenc falat láttán. Nem kell teljes mértékben lemondanunk az imádott ételről, akkor sem, ha hizlal. A lényeg, hogy mértékkel, s valóban ritkán fogyasszunk belőle.



Ha elbotlunk…

Amennyiben mégis megbotlanánk a fogyáshoz vezető rögös úton, ne emésszük magunkat miatta, a holnap sikeresebb, s egészségesebb lesz. Semmiképp se adjuk fel, önmarcangolás helyett vezessük le csalódottságunkat egy kis pluszmozgással.



Lendüljünk át a holtponton!

A sikeres fogyókúra jellemzője, hogy az első napokban-hetekben intenzív súlyvesztést tapasztalunk, majd a mérleg mutatója stagnál. Ne veszítsük el fejünket, mindez eddigi eredményességünket igazolja. Gratuláljunk hát magunknak, s folytassunk mindent az addig megszokott módon. A holtponton egy kis extra torna, vagyis több energia elégetésével könnyedén átlendülhetünk.



Az első sikerek után nyugodt szívvel megjutalmazhatjuk magunkat

Fontos, hogy lehetőleg ne egy tábla csoki, vagy egy torta képezze ez esetben vágyunk tárgyát. Kapcsolódjunk ki, szórakozzunk, vagy vegyük meg azt a ruhát, amit már oly rég kinéztünk magunknak, s élvezzük a karcsúság örömét.



A kívánt testsúly megtartásához igénybe vehetjük szakember segítségét

Választhatunk táplálkozási szakértőt, konzultálhatunk dietetikus szakorvossal, vagy akár egyeztethetünk személyi edzővel. A lényeg, hogy hosszú távon törekedjünk az egészséges életmód megtartására.


A cikk alapjául az „8 Secrets to Diet Success” cikk szolgált.




Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL