Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
FOGYÓKÚRA

Jelentős súlyvesztés életkor szerint

Szerző:
Szabó Anna
Súlyunk állandóan ingadozik olyan hormonális, pszichológiai és testi változások miatt, melyek hatással vannak a testünkben lejátszódó folyamatokra. Ezért van az, hogy egy 40 év feletti nő fizikuma már nem olyan, mint fiatalabb korában volt, és nem olyan gyors az anyagcseréje, mint egy 20 évesé.

 

Egy huszonévest sohasem szabad összehasonlítani egy idősebb nővel, hiszen minden másképp működik. Egy fiatalabb sokkal könnyebben fogy, ahogy idősödünk, egyre nehezebb megválni az évek alatt lerakódott súlyfeleslegtől. Tudatában kell lennünk a testünkben zajló folyamatoknak és változásoknak. Be kell állítani magunknak egy diétát és figyelni arra, hogy ne hízzunk. Dietetikusunk segítségével megmutatjuk, melyek azok a változások, melyek az élet különböző szakaszaiban érik az embert.


20 és 30 év között


Ha tanuló vagy, esetleg egy fiatal felnőtt, akkor is a szabadságodat akarod élvezni, távol a családi fészektől, a szülőktől.


Mindegy, a lényeg, hogy légy óvatos…


Ha híztál, mióta kirepültél a fészekből és nem vagy boldog a plusz kilóktól, akkor figyelj ránk. Először meg kell értened, hogy miért híztál meg, utána jöhet a többi. Élvezd a függetlenségedet, anélkül, hogy nőne a derékméreted!


Miért híztál meg?


Szórakozás
Az esti programok, mint elugrani egy pizzára, hamburgerre, vagy egy gyrosra, ezek mind-mind hizlalóak. A gyorsételek extra szintű energiát, kalóriát, cukrot és zsírt tartalmaznak. A kellemesen eltöltött esték a barátokkal - nem jelentenek mást, mint nassolást és alkoholfogyasztást.

Gyorsételek és készételek
Valószínűleg ez probléma gyökere. Mcdolnalds, Burger King, KFC, a fiatalok gyűjtőhelye, ezen felül, az elvihető szendvicsek és társaik, csak rontják a helyzetet. Egy hosszú és eseményekben dús nap után egyszerű rendelni egy pizzát vagy berakni a mikroba egy kis mirelit készételt. Elolvastad már valaha, hogy ezek mit tartalmaznak? Gondolom, nem.

Szűk a keret
Amikor elköltözöl a családi fészekből, eleinte jól meg kell húzni a nadrágszíjat, ugyanis a büdzsé nem túl nagy. A gyümölcs és a friss zöldségek olykor túl drágák, úgyhogy inkább olcsó ételekre költöd a pénzedet. Megpróbálsz a legjobban kijönni a havi keretből, ezért a legolcsóbb élelmiszerekkel látod el magad, mint a tészta, a rizs és a krumpli.


Állítsd vissza az egyensúlyt!


Tipp

A japán ételek egészségesek, egyél inkább azt a kínai vagy indiai helyett.

Egyél ésszel
Korlátozd a gyorsétel fogyasztásodat, ne egyél annyi disznóhúst, kerüld a zsíros szószokat és mártásokat és ne igyál annyi cukros üdítőt sem. Próbáld meg mindössze kéthetente fogyasztani ezeket, ha semmiképpen sem bírod megállni, hogy egyél belőlük. Csak akkor igyál alkoholt, ha elmész szórakozni a barátaiddal, persze ezt is csak abban az esetben, ha ez nem esik meg túl gyakran. Ha túl sokat iszol, mindenképpen tartsd be a határokat. Egy alkalommal ne nyelj le 3 pohárnál többet. 

Úton a helyes egyensúly felé


Győződj meg arról, hogy megfelelően étkezel-e
Hetente kettőnél többször ne egyél szendvicset. Ha van rá lehetőséged, inkább főtt ételt fogyassz (húst, halféléket zöldséggel). Ha lehet, naponta fogyassz tízórait és uzsonnát, és ne egész nap nassolj valamit. Egyél többet ebédre és csak nagyon keveset és könnyűt vacsorára. Győződj meg arról, hogy a vacsorád sok zöldséget és fehérjét tartalmaz-e, és kevés kalóriát vagy zsírt.

Bölcs vásárlás
A friss gyümölcs és zöldség túl drága? Vegyél konzerv gyümölcsöt és zöldséget hozzáadott cukor nélkül. Ha készételt vásárolsz, győződj meg róla, hogy a zsírtartalom kevesebb, mint 5%. A fehérje és zsír tartalma közti különbség legyen több mint egy százalék.


A dietetikus tanácsa


Hetente legalább egyszer fogyassz az alábbi menükből:

Reggeli

Egy csésze gabona (40g zabpehely vagy kukorica pehely), 1,5dl tej, egy kis gyümölcs

vagy

60g kenyér, 30g lekvár vagy Nutella, egy sima joghurt, 1 pohár gyümölcslé hozzáadott cukor nélkül.


Ebéd

10 dkg főtt, vagy párolt hús, netán 12 dkg hal, 15 g olíva vagy más hidegen sajtolt olaj, 20 dkg főtt vagy nyers zöldség, 60g kenyér, egy sima joghurt, 1 db gyümölcs

vagy

Szendvics: 80g kenyér, 2 szelet sonka, 30g alacsony zsírtartalmú vaj, vagy margarin, 1 db gyümölcs


Uzsonna

40g kenyér, 20g étcsokoládé

vagy

3 db keksz


Vacsora

15dkg főtt vagy nyers zöldség, 15 dkg főtt szénhidrátféleség, 1 teáskanál alacsony zsírtartalmú olaj, 30g sajt, 1 db gyümölcs

vagy

1 szelet sütemény, torta, vagy fagylalt

 

30 és 50 év között


Ebben az életszakaszban rengeteg változáson megy keresztül az ember. A pároddal vagy a férjeddel élsz, gyerekeket nevelsz, költözöl, munkát váltasz, szakítasz vagy elválsz. És nem figyelsz oda a diétára. Ez az életednek azon szakasza, amikor a legkönnyebb meghízni. Anélkül, hogy egy kicsit is aggódnál a hízás miatt, 2 és 5 kg közötti súlyingadozás illetve súlyfelesleg normálisnak mondható. Ismét meg kell találnod az egyensúlyt.


Miért híztál meg?


Édes élet
Szeretsz a pároddal élni, ő is veled, és az élet szeret téged/titeket. De a meghitt gyertyafényes vacsorák a derékbőségedre nincsenek kímélettel. Így könnyen 2-3 kilóval nehezebbnek találhatod magad. A nőknek kevesebb energiára van szükségük, mint a férfiaknak, egy nőnek átlagosan egy nap 1800 kalóriára van szüksége.

Gyerekek etetése
Ha a terhesség nem volt elég rossz hatással a testedre, most a hűtő és a konyhaszekrény tutira tele van pakolva mindenféle ínyenc finomsággal. Csábító és ízletes édességekkel a gyerekeknek.

Yo-yo effektus
Minden kipróbáltál, a káposztalevestől az Atkins diétáig? Természetesen ezek hamar lefogyasztanak, de a ledobott kilókat azonnal vissza is szeded.


Állítsd vissza az egyensúlyt


Könnyű ebéd
Ha a párod nem képes nélkülözni a nehéz és laktató vacsorát, készítsd fel magad azzal, hogy könnyű ebédet készítesz, hogy legyen hely a vacsorának. Keverj össze egy vegyes salátát egy doboz tonhallal, tojással, szezonális zöldségekkel és egy nagyon kevés szénhidráttal. Estére így ehetsz, zöldséget, halat, szénhidrátot, kenyeret és desszertet a kedvesed társaságában.

Védelem
Az édességek és rágcsálnivalók a gyerek számára nagyon veszélyesek lehetnek. Helyette adj nekik inkább egy kis gyümölcsöt és, ha valami tartalmasabbra vágytok, fogyasszatok egy kis kenyeret lekvárral a sok édesség helyett.

Csökkentsd az adagot
Ne pakolj túl sokat a tányérodra. A gyerekeidnek és a párodnak sokkal több energiára van szüksége, mint neked.


A dietetikus tanácsa


Hetente legalább egyszer fogyassz ebből az alábbi menükből:

Reggeli

1 doboz alacsony zsírtartalmú joghurt, vagy 1,5dl fölözött tej, 60g kenyér, vagy 1 kifli, 10g vaj, 1 teáskanál lekvár.

Ebéd

40g tonhal, vagy 1 tojás, vagy 50g főtt hús, 15dkg főtt vagy nyers zöldségek, 15 dkg főtt szénhidrát féle, 10ml olívaolaj, 1 alacsony zsírtartalmú joghurt, 1 db gyümölcs vagy sütemény

Vacsora

2,5dl zöldségleves, vagy 10dkg nyers zöldség, 15 dkg főtt szénhidrát, 10g olívaolaj, 15dkg hal, vagy 13 dkg hús, 40g kenyér, 30g sajt, 1 szelet gyümölcs, vagy két gombóc fagylalt.

 

50 év fölött


Az 50-es évek kemény mérföldkő a nők életében. A klimax ráteszi bélyegét a testedre és a derékbőségedre egyaránt. Az étvágyad lehet, hogy nagy, de az anyagcseréd kezd lelassulni.


Miért híztál meg?


Az tested változik
Amikor a klimax megjelenik, a petefészked egyre kevesebb női hormont termel. Csökkentheted a zsírt a combodon, a derekadon, de a hasadról nehezen tudod leadni. Több vizet tartasz vissza és ez rossz hatással lehet az alakodra, testedre.

Folyton nassolnál valamit
Az ösztrogén csökkenése növeli az étvágyadat, amikor érzed, hogy azért eszel, mert jólesik és kívánod, az azért van, mert változások mennek végbe a szervezetedben.

Sokkal könnyebben tárolod a zsírt, mint azelőtt
Amit jóízűen elfogyasztasz, azt azonnal zsírként tárolja a szervezeted és ez, sajnos teljesen normális dolog. 50 fölött kevesebb energiára van szükséged és a szervezeted hajlamos arra, hogy még ezt is zsírként tárolja. Még akkor is hízhatsz, ha ugyanannyit eszel, mint azelőtt.


Állítsd vissza az egyensúlyt


Kezdj el sportolni, legyél aktívabb
Az anyagcseréd lelassul, ezért több aktivitással kell erre készülnöd. Több zsírt égethetsz azzal, ha a tornagyakorlatba beépítesz kitartásos gyakorlatokat is. Sétálj, ússz, biciklizz, a lényeg, hogy élj aktív életet.

Naponta csak egyszer nassolj, de ezt megteheted minden nap
Álld meg, hogy a napot végignassold. Délután közepén fogyaszd el a nassolni valódat, egyél egy kis teljes kiőrlésű gabonából készült kenyeret vagy müzlit, ez kielégíti az éhségedet is. Ha úgy érzed, hogy éhezel, egyél egy kevés gyümölcsöt vagy valamilyen diétás készítményt.

A főzés öröme
Főzz magadnak otthon. Így nem fogsz csalódni, hogy nem ízlett az étel és azt tehetsz bele, amit csak akarsz. Nem kell hanyagolnod azokat az ételeket sem, melyeket szeretsz, eheted minden héten, de mértékkel.


A dietetikus tanácsa


Hetente legalább egyszer fogyassz ebből az alábbi menükből:

Reggeli

50ml fölözött tej, 60g kenyér, 8g vaj, 2 evőkanál lekvár, 1 kis gyümölcs

Ebéd

150g főzött szénhidrát, 1 tányér főtt vagy nyers zöldség, 10dkg főtt, vagy sült hús, 2 teáskanál olaj, 1 sima joghurt, egy kis gyümölcs

Nassolás

60g kenyér, 40g sajt, 

vagy

30g csokoládé

Vacsora

Egy csésze zöldségleves,

vagy

20dkg főtt, nyers zöldség, 80g hal,

vagy

1 szelet sonka,

vagy

50g főtt vagy sült hús, 1 teáskanál olyan, 1 sima joghurt, 1 kevés gyümölcs

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL