Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
FOGYÓKÚRA

Óévi rossz szokásaink - A karcsúság ellenségei

Szerző:
Szabó Anna
Az újévre virradóan sokan fogadkozásba kezdenek: ez az év más lesz, ezúttal tényleg elkezdek futni, egészségesebben fogok élni, kevesebbet költök, többet pihenek, nem rágom a körmöm… A fogadalmak között pedig valahogy mindig felüti a fejét az ígéret, hogy ebben az új és lehetőségekkel teli évben tényleg formába hozom magam.

 

Aztán közbeszól az élet, és az oly egyszerűnek tűnő terveink hirtelen sokkal nehezebben megvalósíthatóvá válnak. De ha ismered a háttérben meglapuló problémát, egyszerűbb szembenézni vele.

Stressz


Vannak, akik a nehezebb időszakokat evéssel kompenzálják. Ez egyfajta orális fixáció, mint mikor az ujjunk sarkaiban lévő bőrt, vagy a körmünket rágjuk. A kajálás is pótcselekvés, sőt, örömforrás. Ezekben az esetekben még véletlenül sem egy kis zeller után nyúlunk, hanem valami nyalánkságért – a finom ételek elfogyasztása pedig hatással lesz agyunk örömközpontjára. Ezért abban a pillanatban úgy érezhetjük, szükségünk van arra a pár falat vigaszra. Megint más probléma, hogy miután jól megtömtük magunkat, és élvezzük az étel okozta boldogságot, szép lassan lebomlik a cukor, zsírrá válik, mi pedig még kedvtelenebbek leszünk, mint amilyenek azelőtt voltunk. És cserébe szép lassan jól meg is hízunk.


Megoldás


Tudom, elcsépeltnek fog hangzani, de a stressz levezetésére tökéletes megoldás a sport. Kevésbé instant ugyan, mint bekapni egy csokit, azonban sokkal tartósabb és egészségesebb is. A mozgás hasonló örömérzetet generál agyunkban, mint a finom ételek. Hosszú távon ráadásul ellenállóbbá is tesz a nyomással szemben, jobban tudod kezelni a stresszt, nem fogod úgy érezni, hogy összetöpörödsz a rengeteg teher alatt, amit rád pakol az élet.


Érzelmi viharok


Eszem, mert szomorú vagyok" – érezzük, hogy valami hiányosság van az életünkben, egyfajta üresség, amit hirtelen és rögtön akarunk kipótolni. Mi mással, mint az étellel? Sajog a lelkünk, nem tudunk mit kezdeni magunkkal, így hát bekucorodunk a fotelba, vagy az ágy sarkába, sorozatot nézünk, és közben ezt-azt majszolunk. Van, hogy egyszerűen nem tudunk mit kezdeni magunkkal, semmihez sincs kedvünk, ugyanakkor unatkozunk. Mit csinálunk? Eszünk. És végül 100 kilósan kelünk ki a párnák közül.


Megoldás


Ha úgy érezzük, szomorúak vagyunk, forduljunk valakihez, akiben megbízunk, akit szeretünk, akivel meg tudjuk beszélni a gondjainkat. Mindenkinek akad az életében egy-két olyan barát, családtag, akinél jobb hallgatóságot kívánni sem lehetne – még ha csalódtál is valamiért a világban, és éppen úgy érzed, hogy senki sem tud megvigasztalni, tudd, hogy ők mindig ott lesznek, és bármikor segítenek. Nem vagy egyedül, még akkor sem, amikor meggyőződésed, hogy így van.


Kedves unatkozók! Ti pedig szedjétek össze magatokat! Egy dolog néha pihenésképpen bedőlni az ágyba, és egy fárasztó nap után némi agyzsibbasztásképpen műsorokat nézni, és megint más, mikor nem tudtok mit kezdeni a tengernyi időddel. Annyi remek dolog van a világon, amit még biztosan nem próbáltatok ki, menjetek, és kezdjetek bele! Ne repüljön el mellettetek az élet, miközben a kajában és az önsajnálatban fuldokoltok.


Kapcsolati ellustulás


Tipikus eset, mikor rátalálunk arra a párra, aki úgy szeret bennünket, ahogy vagyunk, arra, akinek nem kell folyton megfelelnünk, aki mellett úgy érezzük, mindegy mit eszünk, mennyit edzünk, számára így is, úgy is tökéletesek leszünk. Szögezzük le, hogy aki ilyen párt talál magának, az egy piszok nagy mázlista, és összeteheti a két kezét. Nem azzal van a gond, hogy elengedhetjük magunkat mellette, mert az igenis jó, amikor nem kell görcsösen megfelelnünk egy másik embernek, a félsztől hajtva, hogy esetleg elhagy. A probléma ott kezdődik, amikor leeresztünk. Mert rendben van, hogy jól érzed magad a bőrödben mellette, sőt, annyira nem zavarja őt az alakod, hogy a kis hurkáidnak is külön becenevet ad, de mi lesz az egészségeddel? Boldog vagy, rendben, de feltétlenül háromszor akkorára is kell híznod tőle?


A probléma másik oldala pedig, mikor boldogtalanok vagyunk egy kapcsolatban, és ahelyett, hogy véget vetnénk neki, egyszerűen az evésbe fojtjuk a bánatunkat. Aztán miután felszedtünk pár kilót, már vonzónak sem találjuk magunkat, úgy érezzük, nem is lenne lehetőségünk új kapcsolatba kezdeni, hiszen mégis ki találna bennünket elbűvölőnek? Úgyhogy eszünk tovább.


Megoldás


Magadért legyél fitt. Legyél egészséges. Ha nem érdekel, nem kell, hogy hat kocka domborodjon ki a hasadon, és a lábaid között átfújjon a szél. Ha szereted az alakodat, maradj olyan, amilyen vagy, de az egészségedről akkor sem mondhatsz le. Hiszen ott van az a valaki, aki elfogad és imád téged, bármilyen is vagy, úgyhogy a minimum, amit megtehetsz érte, hogy nem pusztítod le saját magad.


Ha pedig egy rossz párkapcsolatban sínylődsz, és nem tudsz kilépni belőle, vezesd le a felesleges energiákat sporttal. Vagy azzal, amit szeretsz, de semmiképpen sem az evéssel. Meglátod, minél több időt fordítasz magadra, annál jobban becsülni fogod azt, aki vagy, és végül majd az elbaltázott kapcsolatodból is önbizalommal tudsz kilépni.


Alváshiány


Ha nem alszunk, a szervezetünk az egyre felgyülemlő alvásdeficitet stresszként éli meg. Ekkor takarék üzemmódra kapcsol, hogy túlélje a terhes időszakot, és ugyanúgy, mint mikor nem eszünk eleget, raktározni kezd. Ha eleget alszunk, a szervezetünk rengeteg kalóriát tud elégetni, ellenben az éjszakázások felborítják ezt a folyamatot, és nemcsak, hogy nem égetjük el a bevitt kalóriákat, de még többet is fogyasztunk belőlük napközben.

Megoldás


Kerítsünk időt a pihenésre! Osszuk be az időnket úgy, hogy a számunkra fontos dolgokkal is foglalkozhassunk, és legyen időnk rendesen kialudni magunkat. Napközben, ebédszünetben is próbáljuk meg kikapcsolni agyunkat egy kis időre, és nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem tényleg pihenni.

 

fogyókúra fogyás
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL