5 dkg vaj
1 púpos evőkanál liszt
15 dkg reszelt parmezán
2 dl tejföl
1 tojás sárgája
Só, őrölt bors
A vajból a liszttel nagyon világos rántást készítünk, és egy liter hideg vízzel engedjük fel. Megsózzuk, és nagyon erősen megborsozzuk. Fedő alatt, kis lángon öt percig forraljuk. Közben a sajtot lereszeljük, és külön tálkában az asztalra tesszük. A levesestálban a tojás sárgáját a tejföllel simára keverjük, és erre öntjük, kevergetve a forró levest. A sajtot ki-ki a tányérjára szedi, és erre meri rá a forró levest.
30 dkg kolbász
½ kg savanyúkáposzta
2 evőkanál olaj
1 evőkanál liszt
Só, pirospaprika, szemes bors
A tálaláshoz tejföl
Az olajból és a lisztből paprikás rántást készítünk, rádobjuk a kifacsart hordós káposztát, és egy liter vízzel felengedjük. Levével együtt hozzáadjuk a megfőtt, kockákra vágott kolbászt, és az egészet jó puhára főzzük. Tálalás előtt beleöntjük a tejfölt, és ha a káposzta nem volna elég savanyú, ecettel utánaízesítjük.
40 dkg burgonya
4 tojás
5 dkg vaj vagy 2 evőkanál olaj
1 evőkanál liszt
2 dl tejföl
1 húsleveskocka
Só, pirospaprika, babérlevél
A burgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk, és egy liter hideg vízzel leöntve a húsleveskockával meg egy kevés sóval ízesítjük. Beletesszük a babérleveleket, és fedő alatt, kis lángon puhára főzzük. A vajból vagy olajból a liszttel világos rántást készítünk, a pirospaprikával elkeverjük, és besűrítjük vele a levest. Egy pár csepp ecettel pikánsra savanyítjuk, felforraljuk, és egyenként úgy ütjük bele a tojásokat, hogy egészben maradjanak. Nagyon kis lángon még öt percig forraljuk, de nem keverjük meg, hogy a tojások egészben maradjanak. Gazdagon megtejfölözve tálaljuk.
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan főzzünk tökéletes "al dente" tésztát éttermi minőségben?
Az olasz tésztafőzés igazi művészet, amely az egyszerű alapanyagokból képes utánozhatatlan fogásokat alkotni, melynek egyik alappillér...
GASZTROSzuperfood a mindennapokban: miért és hogyan építsd be az étrendedbe?
A szuperfood kifejezés egyre gyakrabban hangzik el egészségügyi szakértőktől, életmódguruktól, a közösségi médiát böngészve is g...
GASZTRO4 Halloween-i recept, melynek még az elkészítése is hátborzongató - Imádni fogod!
Lassan nálunk is kezdenek népszerűek lenni a Halloween-bulik, amikor barátainkkal valami rémisztőnek öltözve szórakozunk, és próbálju...
Halloweeni muffinreceptek - Mindenmentes változatban is
A Halloweent egyre többen ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangol...
GASZTROMár az ókorban is rágtuk, de a világháborúban is osztogatták: mi az?
A rágógumi több mint 2 ezer éves találmány, és ma is töretlenül népszerű. Lássuk, mik voltak a történetének legfontosabb állomás...
GASZTROEz a bank arany helyett parmezánsajtot fogad el fedezetként
Nem csalás, nem ámítás: itt valóban sajtot lehet letétbe helyezni....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK