Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
GASZTRO

Pasifogó étkek

Szerző:
Szabó Anna
Régi mondás, mi szerint a férfiakat a gyomrukon keresztül lehet megfogni. Ma már tudjuk, hogy ez nem egészen állja meg a helyét, viszont nem is teljesen elvetendő gondolat. Néhány vágykeltő étellel ugyanis csodálatossá varázsolhatsz egy meghitt estét.

1. Omlett a szerelemért


Hozzávalók

- 4 tojás,
- 1 avokádó,
- 10 dkg gomba,
- 1 közepes fej hagyma,
- 15 dkg főtt marhahús,
- 1 evőkanál vaj,
- só, őrölt fehérbors,
- csipetnyi kurkuma.

Elkészítés


A tojásokat verjük fel, kissé sózzuk meg, majd süssük meg. Ez alatt a megtisztított gombát, vöröshagymát és a magtalanított avokádót felkockázzuk, és a felhevített vajon megpirítjuk. Őrölt fehérborssal, csipetnyi kurkumával és sóval ízesítjük, ízlés szerint. A végén hozzáadjuk a kockázott főtt marhahúst. Az előzőleg megsütött omlettet ezzel az ínycsiklandó raguval töltsük meg, és forrón tálaljuk.


2. Szerelemleves


Hozzávalók

- 1 közepes fej hagyma,
- 5 db csirkemáj,
- 3-4 rozmaring,
- 10 dkg vaj,
- 1 evőkanál liszt,
- 0,5 dl fehérbor,
- 2 dl tej,
- 1 liternyi húsleves (kockából is készülhet),
- 1 dl tejszín,
- só, fehérbors, őrölt bors.

Elkészítés


A rozmaringleveleket aprítsuk fel. Egy lábosban hevítsünk fel két evőkanál vajat, és pároljuk benne üvegesre a már felaprított hagymát, majd keverjük hozzá a rozmaringot. Szórjuk meg liszttel, és öntsük fel a fehérborral, majd alaposan keverjük el. Állandó kevergetés mellett adagoljuk hozzá a húslevest, és a tejet, majd sózzuk és fűszerezzük fehérborssal. Kislángon, néha meg-megkevergetve kb. 20 percig főzzük.

Botmixerrel pürésítsük a levest, hogy az apróbb hagymadarabokat is eltüntethessük, majd habarjuk be a tejszínnel. A szárazra törölt csirkemájakat szurkáljuk meg egy kicsit, majd sózzuk meg. A megmaradt vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, és közepes lángon megsütjük benne a májat. Sütés után hintsük meg őrölt borssal, és kis kockákra vágva a levesbe rakjuk. Azonnal tálalható.


3. Vágykeltő pulyka


Hozzávalók

- 0,5 kg filézett pulykamell,
- 1 doboz ananászkonzerv,
- kb. 3 szem mandarin,
- 10 dkg dióbél,
- 2 dl tejszín,
- 2 cl narancslikőr,
- 3 evőkanál olívaolaj,
- 1 evőkanál szárnyas fűszerkeverék,
- őrölt bors és curry.

Elkészítés


A pulykamellfilét alaposan mossuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. Sózzuk, borsozzuk, majd hintsük meg szárnyas fűszerkeverékkel, és fektessük le a hússzeleteket abba az edénybe, amelyben készíteni fogjuk az ételt. Az ananászt szűrjük le, és adjuk a húshoz, majd a tisztított, durvára vágott dióbelet és a gerezdekre szedett mandarint is szórjuk köré. Öntsük fel a tejszínnel, ízesítsük curryvel, majd lassú tűzön forraljuk addig, amíg a hús egészen puha nem lesz. A végén öntsünk hozzá egy kevés narancslikőrt (ízlés szerint). Friss burgonyapürével tálaljuk.


4. Egzotikus csirke csíkok


Hozzávalók

- 30 dkg barna rizs
- 15 dkg csirkemell
- egy kisebb fej vöröshagyma
- kevés olíva olaj
- 4 dl főzőtejszín
- fehér bors
- tengeri só
- kevés méz
- egy konzerv ananász

Elkészítés


Kevés olajon pirítsuk üvegesre a finomra vágott hagymát, majd tegyük, rá a megmosott, megtisztított, vékonyra szeletelt csirkemell csíkokat.

Sózzuk meg a húst, de csak akkor, amikor már levet engedett a serpenyőben. Ez azért is hasznos, mert a só vízelvonó képessége által hamarabb elpárolog a folyadék. Pirítsuk át a hagymával, majd ha félig megpuhult, tegyük hozzá a lecsepegtetett ananász kockákat, szórjuk meg fehér borssal, és adjuk hozzá a két evőkanál mézet. Kicsit hagyjuk karamellizálódni! Öntsük fel tejszínnel, végül addig főzzük, míg teljesen át nem puhul a csirke. Párolt rizs tökéletesen illik hozzá köretnek.

Tipp

A nálunk leginkább kapható Cayane ananásznál még finomabb, a Victoria ananász, melynek színe sötétebb, íze édesebb, mint a többi fajtának. Az ananász a fogyókúrázók számára különösen ajánlott gyümölcs, hiszen a bromélia enzimek segítik az emésztést, így gyorsítják az anyagcserét, melynek köszönhetően látványosabban fogyhatunk!

 

5. Casanova spagetti

Hozzávalók

- 1 üveg kagylókonzerv,
- 1 evőkanál zöldbors
- 1 pohár tejföl,
- 2 evőkanál liszt,
- 2 dl tej,
- 5 dkg vaj,
- 1 csokor petrezselyem,
- 1 csomag spagetti,
- só, bors.

Elkészítés


A vajat megolvasztjuk, kissé megpirítjuk rajta a lisztet, majd felöntjük a tejjel. Belekeverjük a tejfölt, a vágott petrezselyemzöldet, a kissé összevagdalt zöldborsot, sózzuk, borsozzuk, majd beletesszük a leszűrt kagylókonzervet. Kb. 4-5 percig forraljuk, hogy az ízek alaposan összeérjenek.

A spagettit sós vízben kifőzzük. Leszűrjük és lecsepegtetjük, tálra tesszük és leöntjük a kagylós raguval.


6. Madártejes fagylalt mézes barack kehelyben

Hozzávalók

- Mozart likőr, (helyettesíthető Baileys-szel, vagy egyéb csokoládé likőrrel is)
- 2 evőkanál ráma főzőmargarin
- egy doboz őszibarack konzerv
- madártej ízesítésű fagylalt.
- natúr hámozott mandula szeletek
- tejszínhab
- egy evőkanál méz,
- roletti

Elkészítés

Hevítsük fel egy serpenyőben a vajat és a mézet, majd adjuk hozzá a barackokat, és öntsük rá a Mozart likőr felét. Hagyjuk kicsit forrni, majd pár perc után zárjuk el! Rövid ideig hűtsük, mert különben nagyon megolvasztja a fagylaltot.

Desszertes tányérra helyezzünk személyenként két gombóc fagylaltot, és borítsuk a fagyi oldalához a mézes, likőrben párolt barack gerezdeket. A gombócok tetejére nyomjunk tejszínhab rózsákat, és helyezzünk a tejszínhab tetejére egy-egy mentalevelet, végezetül hintsük meg kevés fahéjjal! Ha elég hely maradt a tányérok szélén, oda is nyomhatunk egy kis tejszínhabot, és csorgassuk meg a tetejét a serpenyőben maradt mázzal, és szúrjunk bele két rolettit.

FONTOS!

Addig hevítsük a vajat a mézzel, míg aranysárga színű nem lesz, nehogy túl barna legyen, mert keserűvé válhat a méz!

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL