Hozzávalók a tésztához
- 20 dkg liszt
- 10 dkg vaj
- 1 db tojás (nagy)
- 2 ek szezámmag
- 1 mk só
Elkészítés
A lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá a hideg, felkockázott vajat, és morzsoljuk össze. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a szezámmagot, majd adjuk hozzá az egész tojást, és gyors mozdulatokkal, gyúrjuk össze a tésztát. (Ha szükséges, akkor egy pici hideg vizet adjunk hozzá, hogy könnyen nyújtható tésztát kapjunk) Nyújtsuk ki a tésztát, és béleljük ki vele a piteformát, majd tegyük be 30 percre a hűtőbe piheni.
Töltelék hozzávalói
- 1 kisebb csomag zöld spárga
- 1 cs újhagyma
- 3 dl főzőtejszín
- só
- őrölt fehér bors
- csipet szerecsendió
- 2 db tojás (nagy)
- 1 tk liszt
A tojásokat keverjük simára a liszttel, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy csipet szerecsendióval, majd adjuk hozzá a tejszínt, és szintén keverjük simára. Vegyük ki a hűtőből a tésztát, majd ízlés szerint helyezzük rá a spárgát, és az újhagymát. Ezután óvatosan öntsük rá a tejszínes-tojásos keveréket. Helyezzük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt süssük szép pirosra. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük langyosra.
OLVASS TOVÁBB!
Ezért nem szabad vásárlás előtt kávét inni
Ez a szokás nem várt következményekkel járhat....
GASZTROVisszatérnek a papírszívószálról a műanyaghoz
Van olyan vállalat, ahol egyáltalán nem vált be a környezetbarátabb megoldás....
GASZTROEzeket az italokat kóstold meg a legnagyobb forróságban!
Itt a nyár, és a meleg esték arra csábítanak, hogy élvezz egy italt a teraszon. Inspirációt nyújtunk - akár alkohollal, akár anélkül...
Nemcsak a fagyi hűthet le a nyáron! Fagyos édességek a világ körül
Kínában már i.e. 2000-ben is élvezték a félig fagyos gyümölcslével kevert jeget. Bemutatjuk a frissítő kreációkat a világ minden t...
GASZTROMiért imádjuk a savanyúkáposztát?
Hosszú ideig eláll, gazdag a jó baktériumokban és változatosságot csempész a tányérodra: minden, amit tudnod kell a a szuperélelmisze...
GASZTROMennyei spagetti és spenót timbale - Gyors és egészséges!
A timbale forma egy dobfajtáról kapta a nevét, amely magas oldalú, enyhén kúpos aljú és zárt végű. Másrészről egy francia étel, am...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK