Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
GYERMEK

6 alapvető készség, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermeked sikeres lehessen a jövőben

Szerző:
Szabó Anna
Minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke jövője boldog és virágzó legyen, olyasmit tanuljon, amit szeret, és a jövőbeli munkájában örömét lelje. Jól ismert tény, hogy sok alapelvet és bizonyos értékrendet a gyermek, otthon sajátít el. Éppen ezért érdemes tudatosan is szem előtt tartani az alábbi készségeket, miközben a gyermek testi, lelki, szellemi fejlődéséről gondoskodsz.

 

Noha a tanulás kora gyermekkorban kezdődik meg, ezeket a készséget a gyermek majd felnőttként fogja hasznosítani. Ehhez persze az is kell, hogy a gyermekeid hallgassanak rád. Bár ezeknek a készségeknek jobb a korai fejlesztése, sosem késő elkezdeni. Az eredmények azonban nem egy nap, egy hét vagy egy hónap alatt mutatkoznak meg, sokszor évekbe telhet ezek elsajátítása. Ám légy türelmes! Megéri.

 


 

 

4. Fókusz


Sokszor még a felnőttek is küzdenek azzal, hogy elábrándoznak, és az elméjük máshol jár, mint kellene. Ha nem képes valaki a munkára összpontosítani, ingerlékennyé és idegessé válik. Ezért nagyon fontos, hogy a gyermeket mihamarabb megtanítsd a koncentráció képességének fontosságára. Megkérheted a őt például arra, hogy csak adott ideig nézze tévét. Egyszerre egy tevékenységet végezzen, és ha például vacsora van, akkor annak is legyenek meg a maga szabályai.

gyermek gyermeknevelés gyerek
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL