Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
GYERMEK

7 jel, ami arra utal, hogy csemetéd emlékszik az előző életére

Szerző:
Szabó Anna
Úgy tartják, hogy a gyerekek kb. 3-4 éves korukig képesek emlékezni korábbi inkarnációikra, és ha jobban odafigyelünk, kaphatunk tőlük olyan információt, mely tényként tárja elénk, hogy csemeténk nem a jelenről mesél. Emlékképeik valósággal való összevetése igencsak problémás, ugyanis egy olyan élet mozaikját látják, mely akár évszázadokkal korábban zajlott le.

 

Nagyon sok kisgyerek tesz konkrét kijelentést egy korábbi életére vonatkozóan, gyakran teljesen részletes képet festve arról. A szülők ilyenkor tanácstalanok, általában nem is veszik komolyan, vagy éppen teljességgel figyelmen kívül hagyják ezeket a „meséket". Azonban előfordulhat az is, hogy a poronty olyannyira részletes képet fest le egy korábbi személyiségéről, hogy a szülő is gondolkodóba esik. Ezek a gyerekek gyakran neveznek meg konkrét városokat, ahol régen éltek, elárulják a nevüket, mesélnek korábbi családtagjaikról, életük fontos eseményeiről, sőt, még a haláluk módját is megdöbbentő részletességgel képesek elmesélni. Ezek a történetek általában teljesen hétköznapi eseményeket írnak le, mely nem egyszer a világ távoli sarkában játszódott le.

 


 

„Nem te voltál az anyukám”


Bizonyára sok szülő meglepődik, amikor gyermeke azzal áll elő, hogy van egy „másik anyukája”, vagy „másik apukája” is, ráadásul erről a „másik szülőről” teljes részletességgel képes beszélni. Sőt, még az is megeshet, hogy felsorolja, miben volt jobb vagy rosszabb az „előző” a mostaninál. Megeshet bizony, hogy ilyenkor a gyerek az előző életéből megismert családjára utal.

gyermek gyermeknevelés
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL