Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
GYERMEK

7 jel, ami arra utal, hogy csemetéd emlékszik az előző életére

Szerző:
Szabó Anna
Úgy tartják, hogy a gyerekek kb. 3-4 éves korukig képesek emlékezni korábbi inkarnációikra, és ha jobban odafigyelünk, kaphatunk tőlük olyan információt, mely tényként tárja elénk, hogy csemeténk nem a jelenről mesél. Emlékképeik valósággal való összevetése igencsak problémás, ugyanis egy olyan élet mozaikját látják, mely akár évszázadokkal korábban zajlott le.

 

Nagyon sok kisgyerek tesz konkrét kijelentést egy korábbi életére vonatkozóan, gyakran teljesen részletes képet festve arról. A szülők ilyenkor tanácstalanok, általában nem is veszik komolyan, vagy éppen teljességgel figyelmen kívül hagyják ezeket a „meséket". Azonban előfordulhat az is, hogy a poronty olyannyira részletes képet fest le egy korábbi személyiségéről, hogy a szülő is gondolkodóba esik. Ezek a gyerekek gyakran neveznek meg konkrét városokat, ahol régen éltek, elárulják a nevüket, mesélnek korábbi családtagjaikról, életük fontos eseményeiről, sőt, még a haláluk módját is megdöbbentő részletességgel képesek elmesélni. Ezek a történetek általában teljesen hétköznapi eseményeket írnak le, mely nem egyszer a világ távoli sarkában játszódott le.

 


 

„Láttalak, amikor vártál engem”


A reinkarnáció hívei azt vallják, hogy „leszületése” előtt a lélek egy köztes helyen tartózkodik, ahol nincs emberi mértékek szerinti idő és tér. Itt más lelkekkel is kapcsolatban áll, elemzi előző életeinek minden egyes eseményét, valamint készül a következő életére. Kiválasztja azokat a lelkeket, akikkel újbóli leszületése után együtt kíván élni. Ilyen módon a lélek a szüleit is saját maga választja ki. Még a születés előtt, a köztes térben „egyeztet” a későbbi életében részt vevő lelkekkel, feladatokat vállal, melyeket élete során majd teljesíteni próbál. Nem egyszer fordul elő, hogy a gyermek emlékszik erre az „átmeneti” időszakra, és látja édesanyját, amint az terhesen várja az ő világra jöttét. Valószínűleg megdöbbentő, de a gyerekek képesek teljes részletességgel elmesélni, mit láttak, mit tapasztaltak szüleikkel kapcsolatban, amikor azok vártak a megszületésére.

gyermek gyermeknevelés
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL