Elég jó szülő vagy?

A nevelés célja és tárgya

Minden élőlény ösztöneibe kódolva van, hogy utódairól megfelelőképpen kell gondoskodnia. Az állatok ezt kizárólag a fajfenntartás érdekében teszik, mi, emberek azonban ettől többre vágyunk. Nemcsak életben tartani igyekszünk gyermekeinket, de azt is szeretnénk, hogy elégedett, boldog, sikeres életük legyen. Ez nem sikerülhet, ha nem áll mögöttük megfelelő, gondoskodó, terelgető szülői háttér. A cél tehát kettős: egyrészt önmagunkból jó szülőt „nevelni”, másrészt gyermekünket a boldog felnőttkor útján elindítani. A hibalehetőség is ebben a kettősségben rejlik, nem szabad ugyanis megfeledkeznünk arról, hogy nevelésünk célja és tárgya ugyanaz, méghozzá maga a gyermek. Bármit teszünk, vagy nem teszünk, annak nem rólunk, hanem a gyermekünkről kell szólnia. Természetesen sokat jelentenek minden ifjú szülő számára az otthonról hozott jó és rossz minták. Nevelhetünk a szüleink mintájára, mert azt jónak tartjuk, vagy elhatárolódhatunk attól, mert úgy érezzük, hogy ránk rossz hatással voltak gyermekkorunkban. Bármit követünk is, figyelmünket a már meglévő gyermekünkre/gyermekeinkre kell irányítanunk. Helytelen volna rá vetíteni egykori sérelmeinket, aggodalmainkat, félelmeinket, de ugyanilyen hibás elgondolás, ha vele próbáljuk valóra váltatni beteljesületlen vágyainkat. Amit 20, vagy 30 éve a szüleink esetlegesen ellenünk elkövettek, azt sem megtorolni, sem jóvátenni nem tudjuk saját kisgyermekünkön, ezért helyesebb, ha a megbocsátás és a felejtés útját választjuk.

Amire nem lehet felkészülni

Amíg nincsenek gyermekeink, legtöbbünk határozott nevelési elveket vall. Vagy ugyanazokat, vagy homlokegyenest másokat, mint a saját szülei vele kapcsolatban. A gyermek családba érkezése aztán legtöbbször fenekestül forgatja fel a sziklaszilárd elképzeléseket. Habár számtalan könyv, film, előadás, stb. próbál felkészíteni a gyermeknevelésre, és kétségtelenül ad is némelyikük hasznosítható tanácsokat, mégis kijelenthetjük, hogy a szülőszerepre nem lehet felkészülni. A gyermekkel együtt szülő is születik, aki együtt érik, „cseperedik” a kisbabával, majd később a kisgyermekkel, kamasszal, és így tovább. Vannak, akik tűzön-vízen keresztül kitartanak elveik mellett, mások kapkodva, határozatlanul váltogatják a módszereket, próbálva az éppen aktuális nevelési helyzethez alkalmazkodni. És akadnak természetesen olyanok is szép számmal, akik rugalmasan lavíroznak az elvek és a hirtelen megoldások között. Nincs olyan szülő, aki ne követne el olykor hibákat, vagy ne bizonytalanodna el egy-egy nehezebb napon. A legfontosabb ilyenkor is és minden körülmények között az egyensúlyra törekvés, mert mindaz, ami bennünk lezajlik, észrevétlenül hat a gyermekünkre. Ideges szülőnek szorongó gyermeke lesz, a túl szigorúnak agresszív, a bizonytalanok pedig nagy valószínűséggel félénk felnőttet nevelnek majd.

A jó szülőség ismérvei

Sokan, sokféleképpen lehetnek jó szülők, ám bizonyos tulajdonságoknak minden szülőnek meg kell(ene) felelni. A következő jellemzők alapfeltételei annak, hogy gyermekünk boldog és kiegyensúlyozott legyen.

- A szeretet kifejezése. Még ma is sokan vannak, akik úgy vélik, hogy szeretetüket megfelelőképpen fejezik ki, ha gyermeküket tiszta ruhában járatják, elkészítik az ételét, elviszik az óvodába-iskolába, és biztosítják számukra a további fizikai szükségletek kielégítését, sőt, néha egy-egy ajándékkal is meglepik őt. Igen, mindez fontos, de ezen túl, ahogyan bármely párkapcsolatban, úgy a szülő-gyermek kapcsolatban is elengedhetetlen, hogy szeretetünket egyéb módokon is kifejezzük. Hogyan? Például a szüntelen odafigyeléssel, amely talán a legfontosabb egy gyermek számára. Sietnénk, de ő még csacsog, időt húz, mesél, vagy ragaszkodik hozzá, hogy egyedül húzhassa fel a cipőjét. Vágynánk a csendre, de „buta” történeteket talál ki, megzavarja az olvasmányainkat, vagy a telefonbeszélgetésünket. Bosszantó, igaz? Talán igen, de gondoljunk bele, mennyire fontosak ezek a pillanatok egy gyermeknek. Meghallgatni őt, reagálni a megállapításaira, válaszolni a kérdéseire, számára mind azt üzeni: „Figyelek rád, mert szeretlek, ezért bármikor számíthatsz rám.” Mindemellett sokkal egyszerűbb módja is van annak, hogy kifejezzük a szeretetünket: mondjuk ki! „Szeretlek!” – ezt már a legkisebbek is megértik, ha másból nem, hát a hangsúlyból, és megnyugtatja őket a tudat.
- Önállóság biztosítása. Az, hogy gyermekünket az életkorának megfelelő mértékű függetlenségre neveljük, legalább annyira fontos, mint a gondoskodás. A túlféltés önbizalom hiányos, kudarckerülő személyiséget eredményez, aki nem fog merni kísérletezni, kockáztatni, és ezáltal rengeteg sikerélményről mond le, a vélt biztonság érdekében. Tudnunk kell, mire képes a gyermekünk az adott életkorban, és ehhez mérten állítani fel elvárásokat vele szemben, mindenkor megadva a segítségkérés lehetőségét. Ne válaszoljuk meg helyette a kérdéseket, ne adjuk a szájába az ételt, ne kössük be a cipőjét, ha már elég érett mindehhez. Természetes, hogy féltjük – ez a szülő dolga – de nekünk is könnyebb dolgunk lesz, ha tudjuk: gyermekünk megbízható tudással rendelkezik a hétköznapi feladatokhoz.
- Stresszmentes környezet. Mindenkinek vannak kisebb-nagyobb gondjai, melyekkel hol könnyebben, hol nehezebben küzdünk meg. Nem jó, ha ezeket eltitkoljuk a gyerek elől, hiszen neki is meg kell tanulnia, hogy az életben van jó és rossz is. Ugyanakkor törekednünk kell arra, hogy feszültségünkből minél kevesebbet érezzen meg a kicsi, különösen akkor, ha a probléma nem is tartozik rá. Mondhatjuk neki, hogy anya/apa most rosszkedvű, mert…, haragszik, mert…, szomorú, mert… De dühünket, bizonytalanságunkat ne vetítsük ki rá, hiszen ő mit sem tehet a felnőttek problémáiról. Ha mégis előfordul, hogy indokolatlanul veszekedtünk, kiabáltunk, vagy büntettünk, mindig kérjünk bocsánatot és adjunk magyarázatot a gyermek értelmi szintjének megfelelően!
- A szülők jó viszonya. Mindegy, hogy együtt, vagy külön élnek a szülők, a gyermek számára rendkívül fontos, hogy jól megértsék egymást. Ideális esetben egy gyermek mindkét szülőjét szereti, és komoly lelki problémákat okozhat számára, ha választania kell közülük. A felnőttek vitáit igyekezzünk nem a gyerek szeme előtt rendezni, és akkor is beszéljünk tisztelettel a másik szülőről, ha történetesen rossz a viszonyunk vele. A szülők közötti jó viszony, összetartás, közös célok pedig összehasonlíthatatlanul nagyobb biztonságérzetet adnak egy gyermeknek, mint a külön élő szülők.
- Jutalmazás, büntetés. Alapvető, hogy egyiket se tegyük megfelelő ok nélkül. A jutalmazáshoz ugyan nem kell különösebb kommentár, többnyire a gyerek is tudja, miért kapta, a büntetésnél azonban kiemelten fontos, hogy megfelelő magyarázat és indoklás kísérje. A jutalmazás nem kell, hogy feltétlenül tárgyi ajándékokban nyilvánuljon meg, sokszor egy jó szó, közös program többet ér ennél.
- Anyagi biztonság, egészség. A pénz nem minden, és egy rosszabb anyagi körülmények közt felcseperedett gyermekből is lehet boldog, kiegyensúlyozott felnőtt, ám be kell látni, hogy bizonyos tanulmányokhoz, külön programokhoz, kulturális lehetőségekhez igenis pénzre van szükség. A testi-lelki egészség pedig szintén elengedhetetlen a szülők részéről ahhoz, hogy megfelelően tudjanak gondoskodni gyermekeikről.

Tökéletes szülő nincs, ahogy tökéletes ember sem, de, ha a fentiekre törekszünk, a hibáinkat belátjuk és megpróbáljuk jóvátenni, már elég jó szülők lehetünk.