Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
GYERMEK

Táborozik a gyerek

Szerző:
Szabó Anna
Táborozik a gyerek A nyár egyik legnagyobb kérdése, hogy mivel foglaljuk le a gyerkőcöket és ki fog vigyázni rájuk, amikor mi dolgozunk? Van olyan család, ahol megoldható, hogy a szülők felváltva vannak otthon a gyerekekkel, illetve a nagyszülők, további családtagok is be tudnak segíteni, viszont ez nem minden családban adott, így további lehetőségek után kell nézni, amire jó megoldást kínálnak a napközis vagy ottalvós nyári táborok.

Természetesen nem csupán a gyerekek elhelyezését oldja meg egy-egy ilyen program, hanem hatalmas élmény is: új barátságok köttetnek, új sportokat vagy kézműves tevékenységeket próbálhatnak ki, kirándulnak, és megízlelik az önállóságot. Szülőként a táborozás gondolata először talán ijesztő, hiszen nem tudjuk, hogy fog gyermekünk reagálni erre az új helyzetre, pláne, ha ez az első alkalom, hogy nélkülünk tölt el pár napot, főleg egy ottalvós táborban. Fontos, hogy beszélgessünk vele ezekről, vagy meséljük el, hogy nekünk milyen élmény volt táborozni, hogy milyen izgalmas lesz az a pár nap vagy egy hét.


Készüljetek együtt!


A gyermek biztonságérzetét az is növeli, ha együtt pakolunk be, hisz nincs annál rosszabb forgatókönyv, ha bepakolunk a gyermekünk helyett és a táborba érve azt se tudja, hogy a bőrönd melyik részében keresse a fürdőruhát, vagy ott jön rá, hogy egyetlen kedvenc pólóját se hozta el és az első telefonhíváskor máris duzzog.


Nagy kérdés, hogy mit vigyen magával, mire lesz szüksége? Nos, valljuk be őszintén, ez sokszor még nekünk felnőtteknek is gondot okoz egy-egy nyaralás előtt. Szerencsére ma már a neten is találtok jól összeállított listákat, amik kifejezetten utazáshoz, táborozáshoz készültek, ami kiindulásnak ideális, hogy semmi fontos ne maradjon ki. Legtöbb esetben a szervezők vagy a tanárok is összeállítanak egy listát, de akár a segítségüket is kérhetjük, hogy mit ajánlanak, így biztosan nem marad otthon semmi.


Ha megvan a lista, akkor az első lépés, hogy még időben beszerezzük a hiányzó tételeket. Érdemes pakolás közben a listát együtt pipálgatni és a végén a listát is elcsomagolni, mert hazafelé már egyedül pakolnak a gyerekek, és nagy segítség, ha látják, hogy miket kell megtalálniuk. Ha pedig meg van a mit, akkor arra is érdemes gondolni, hogy mibe?
 

 

.

Bőrönd vagy utazótáska?


Adjunk mi egy nagyobb bőröndöt, amit talán el se bír? Pakoljunk egy sporttáskába, aminek nincs kereke, így a cipelése szintén nehézséget okoz? Az említettek helyett érdemes inkább beszerezni a gyermek részére egy saját bőröndöt, amibe akár közös családi nyaraláson is be tudjuk tenni a saját holmiját.


A bőrönd kiválasztása felér egy iskolatáska kiválasztásával, hagyjuk, hogy a saját ízlése szerint válasszon, persze az adott körülményekhez képest. Ha tudjuk, hogy olyan helyre utaznak, ahol lesz szekrény, ahova be tudják tenni a ruhákat a puhafedeles bőrönd is tökéletes, de ha nincs szekrény és a tábor végéig a bőröndben lesznek a ruhák, mert például egy sátortáborban lesznek, akkor a keményfedeles masszívabb bőröndöt javasoljuk, amiben kevésbé gyűrődnek meg.


Gurulós? Naná! Hacsak nem hegyi és erdei utakon kell a gyerekeknek megközelíteni a tábor helyszínét mindenképp egyszerűbb, ha nem kell cipelnie a hátizsák mellett még a bőröndöt is. Nagyobb gyerekek esetén, ha nem akarnak bőröndöt vinni, praktikus megoldást jelentenek a kerekes utazótáskák is.


A hátizsák is kulcsfontosságú, hisz a táborozás során különböző programokon vesznek majd részt, például kirándulnak, vagy ellátogatnak egy-egy közeli városba és ilyenkor egy kisebb táskába, vagy hátizsákba át tudják pakolni a telefont, zsebkendőt, pénztárcát, egy pulcsit, esetleg az uzsonnát. Strandolás esetén pedig a hátizsákban elfér a törölköző, naptej, egy kis olvasmány vagy gyerekeknek szóló rejtvényújság, esetleg kisebb labda, vagy kártyajáték, hogy a vízi élmények után az árnyékban való hűsölés se legyen unalmas.


Bónusz tipp:


Megeshet, hogy egy-egy divatosabb mintájú vagy színű bőröndből több is lesz a táborban, vagy a tanárok osztják ki a bőröndöket, ezért érdemes megjelölni azt egy címkével és ráírni gyermekünk nevét, hogy a buszból kipattanva biztosan jó bőröndöt gurítson tovább a szálláshelyre.


Ne feledkezzünk meg a további utazási kiegészítőkről sem, mint például a neszeszer. Ebből akár többre is szükségük lehet, hiszen az egyikbe lehetnek csak a tisztálkodáshoz szükséges tusfürdő, sampon, dezodor, fogkrém, fogkefe, míg egy másikba jöhet a naptej, vagy a napozás utáni hűsítő, csípésekre alkalmazható zselé vagy bőrre és ruhára fújható kullancs és szúnyogriasztó. Lányok esetében egy újabb tárolóba jöhetnek a csattok, hajgumik, mini tükör, fésű.


Bőröndre ugyan nincs szükség, ha napközis tábort választunk, de egy hátizsákra és neszesszerre mindenképp érdemes beruházni. Ha kisebb gyermekről van szó, akkor általában a szervezők gondoskodnak az ebédről, de nagyobb gyerekek esetében előfordul, hogy erről a szülőknek kell gondoskodni és ezt érdemes zacskók helyett a hátizsákba készíteni, egy kulacs társaságában. A neszeszerbe ilyen esetben a nem a tisztálkodószerek kerülnek, hanem pár ragtapasz, egy kézfertőtlenítő, zsepi, naptej, stb..


Ottalvós és napközis tábor esetében is kulcsfontosságú kérdés, hogy vigyen-e pénztárcát gyermekünk, ha igen, akkor mennyi zsebpénzt készítsünk be? Nos, erre nincs egyértelmű válasz, de az a javaslatunk, hogy egy kisebb összeget biztonságosan elhelyezhetünk például egy rejtett pénztárcában.

 

gyermek gyereknevelés tábor gyerektábor hátizsák táska
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL