Manapság sokaknál lép fel ételallergia, mivel rohanó világunkban, ahol számos elvárásnak kell megfelelnünk, legkevésbé figyelünk a táplálkozásunkra, amely egészségi állapotunk romlásához vezethet. Viszont ezt meg lehet előzni, és ha már kialakult, meg is lehet oldani. Hogyha egy ételtől fáj a gyomrunk, szokatlan elváltozás jelenik meg a bőrünkön, rossz a közérzetünk, vagy nem mindennapi változás jelent meg a testünkön, joggal gyanakodhatunk ételallergiára. Lehet kísérletezni azzal, hogy kihagyjuk az adott ételt az étkezésünkből, amelyektől valamelyik tünetet észleljük. Azonban a teljes vizsgálatot semmi sem helyettesíti, csak ezzel tudunk tiszta képet kapni a helyzetünkről, hiszen egy-egy étel összetevője az, amire allergiásak lehetünk. Ezután már tudatosan is odafigyelhetünk arra, hogy melyek azok az elemek, amelyeket mindenképpen el kell kerülnünk. Teljes életet is élhetünk úgy, hogy nem fogyasztunk glutént, laktózt, vagy egyszerű tejtermékeket. Napjainkban már egyre elterjedtebb, hogy az éttermek, cukrászdák, élelmiszer boltok figyelnek az allergiás emberekre, és olyan ételeket készítenek és értékesítenek, amelyek az igényeiknek eleget tesznek.
A szójánál, ahogyan a tejnél és a tojásnál is, a benne lévő fehérjékre mutathatunk intoleranciát. Fogyasztása a bőrön, a gyomorban és a légzőszervekben idézhet elő negatív jelenségeket. A szója kikerülése sem egyszerű, hiszen számos hústermékben használják összetevőként a gyártók. Azonban a hosszantartó kitartás meghozza az eredményét, és az allergia elmúlhat.
OLVASS TOVÁBB!
Szeptemberi immunerősítés - Több haszna van, mint gondolnád!
Az őszi hónapokban szervezetünk hajlamosabbá válik a különböző betegségekre....
KÖZÉRZETEzért okozhat kiütést a Spa látogatásod: A Whirlpool-betegség
Egy kellemes fürdőzés után a szállodai jakuzziban hirtelen viszketni kezd a bőröd? Lehet, hogy a híres „Whirlpool-kiütés”, azaz a ...
KÖZÉRZETMegújultak a Gymbeam kifejezetten nők számára kifejlesztett BeastPink termékei
Nem csak fehérjepor, hanem divat márka is a BeastPink....
„Hogyan éljük túl a napot?” - Egyre több szülőt érint a kiégés
A gyerekek stresszesek, ez nem újdonság. Azonban a szakértők évek óta figyelmeztetnek, hogy egyre több szülő is kiég. Hasonló a helyze...
KÖZÉRZETNagy a hype egy szájvíz körül, ami állítólag örökre megszabadít a rossz lehelettől
A TikTokon vírusként terjed egy szájvíz, ami azt ígéri, hogy megszünteti a rossz leheletet, és reggelre friss lehelettel ébredhetsz. De ...
KÖZÉRZETTranszgenerációs hatások: hogyan öröklődnek a múlt sebei?
A mai világban, amikor egyre többen keresnek választ saját mentális és érzelmi problémáik eredetére, egyre gyakrabban merül fel a kér...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK