Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
KÖZÉRZET

A jó alvás 9 alapszabálya

Szerző:
Szabó Anna
A mai világban nem lehet eléggé hangsúlyozni az alvás fontosságát. Ezeket a szabályokat mindenképpen be kell tartanunk, ha egészségesen akarunk aludni, ha pihenten akarunk ébredni.

 

1. Ne menj aludni míg nem vagy fáradt!

A legtöbb álmatlansággal élő ember még azelőtt ágyba bújik mielőtt egy kicsit is fáradt lenne. Ezzel azt akarják elérni hogy álmosak legyenek és hogy minél több időt aludjanak. De valójában nem alszanak el és nem is pihennek. Csak izgulnak olyan dolgokon minthogy keveset alszanak majd, másnap sok stressz éri őket és nem tudnak majd megint pihenni. Ez érzelmi zavarokat kelt bennük és kialakul a passzív alvás, amely nem tesz jót az emberi szervezetnek.

2. Minden reggel ugyan abban az időben keljünk fel!

Az álmatlanságot tapasztaló embereknek messze kell rakniuk ébresztő óráikat az ágytól. Így fel kell majd kelniük az óra lenyomásához; nehezebben alszanak el. Egy viszonylag korai kelésrendet fenntartani kifejezetten jót tesz a szervezetünknek. Ennek felborítása viszont mind a rendesen alvót, mind a rosszul alvó embert rosszul érinti.

3. Sose aludj vagy pihengess napközben.

A napközbeni pihengetések, esetleges "szieszták" felboríthatják az előbb említett ébrenlét - alvás ciklust, különösen ha ez a 10 órán át tartó fő alvási szakasz után történik. Ezeket az időket fizikai mozgással tudjuk helyettesíteni, hogy el tudjunk aludni éjszakánként.

4. Ne fogyassz alkoholt

Elalvás előtt 2 órával ne fogyassz alkoholt, mert megzavarhatja a napi ritmust és így nem fogsz tudni aludni.

5. Ne fogyassz koffein tartalmú italokat

Délután 4 óra után ne fogyassz koffein tartalmú italokat, mert megzavarhatja az előbb említett napi ritmust és így nem fogsz tudni aludni.

6. Ne dohányozz

Elalvás előtt 4 órával már ne dohányozz.

7. Tornázz vagy mozogj rendszeresen

A rendszeres mozgás segít a megfelelő alvás rend kialakításában, viszont kerülnöd kell a délután 6 utáni megterheléseket.

8. Kerüld a magas szénhidrát tartalmú ételeket.

A tej ivás nem csak népi hiedelem, valóban segít az elalvásban.

9. Alakíts ki megfelelő alvó környezetet.

Minél kevesebb fényt használj, kerüld a zajforrásokat és vigyél be hálószobádba minél több természetes anyagot.

Forrás: NOVETEX Matrac Biomanufaktúra

További információért látogass el a NOVETEX weboldalára >>

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL