Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
KÖZÉRZET

A nők rémálma - mellrák

Szerző:
Szabó Anna
Évente több mint egymillió nőről derül ki, hogy mellrákos. Az esetek 80%-ában ötven feletti hölgyeknél fordul elő, ám a fiatalabbaknál is számos esetben diagnosztizálták már. Az idejében felismert betegség szerencsére kezelhető, így az esetek 90%-ában biztonsággal gyógyítható.
A legfrissebb adatok szerint Európában – és Magyarországon – minden 9-10. nőt érinthet az emlőrák. Becslések szerint a 2010-es évekre már minden 8. nő lesz veszélyeztetett. Magyarországon évente 7000 mellrákos betegséget diagnosztizálnak. Ebből hazánkban évente 2300 nő hal meg emlőrák miatt.


Kockázati tényezők

A környezeti hatásokon kívül számos tényező van, ami befolyásolhatja az emlőrák kialakulását. Nagyfokú kockázati tényező a korábbi daganat, hiszen akkor háromszor nagyobb esély van arra, hogy a másik emlőben is kialakuljon. Állítások szerint a gyermekvállalást is kapcsolatba lehet hozni a rákkal, hiszen akik 35 évek koruk után szülnek, nagyobb arányban betegszenek meg, mint azok, akik fiatalabban adnak életet egy gyermeknek.

Ugyanakkor a genetika sem elhanyagolható, hiszen ha a családban több emlőrákos megbetegedés is előfordult már, akkor a betegség kialakulásának esélye nagyon megnő. Bár ez nem teljesen igaz, de tény, hogy az emlőrák esetében öt százalékban öröklődik.

Mint minden betegségnél, itt is szerepet játszik az életmód. A káros szenvedélyek mind-mind növelik a daganat létrejöttét. A napi két adag alkohol elfogyasztása 20%-kal növeli meg a rák kockázatot. Ha ez még dohányzással párosul, akkor nagymértékben fokozza az emlőrák kialakulását.


Mellrák és a szoptatás

Minél hosszabb ideig szoptat valaki, annál inkább csökken a mellrák kockázata. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy azokban az országokban, ahol hosszú ideig szokás szoptatni, alacsony a mellrák előfordulási gyakorisága. Érdekes és viszonylag új adat, hogy azoknál a nőknél is csökkent a kockázat, akiket csecsemőkorukban szoptattak.



Vizsgáld magad!

A megelőzésre mindig nagy hangsúlyt kell fektetni. Havonta egyszer önvizsgálatot kell tartani, melynek segítségével könnyen ki lehet szűrni, és idejében fel lehet ismerni a mellrákot. Célszerű a menstruáció vége utáni második, harmadik napon.

1. Állj szembe a tükörrel, egyenes háttal, és tapintsd ki a melled alatti részt, hogy érzel-e valamilyen elváltozást.


2. Engedd le a bal karodat, és jobb kezeddel tapogasd végig centiről centire haladva a jobb melledet. Majd cserélj kezet.
3. Tedd fel a bal alkarodat a fejedre. Figyeld meg a bal melled körvonalait. Ezután figyeld meg ugyanebben a helyzetben a másik melledet is. Majd emeld fel mind a két karodat, és nézd meg, hogy mellbimbóid azonos magasságban vannak-e, és felfelé mutatnak-e.
4. Emeld a magasba a jobb karodat, és bal kézzel vizsgáld meg jobb melled és hónaljad, hogy nincs-e benne csomó vagy kidudorodás. Végezd el a másik oldalra is.


5. Feküdj hanyatt, és tedd a kezed a fejed alá. Másik kezeddel alaposan tapintsd végig melled, és nyomd meg a mellbimbód és annak udvarát, hogy okoz-e valamilyen fájdalmat vagy váladékozást.



Tünetek

Jól tudjuk, hogy az időben felismert betegség kezelhető. Mint már említettem az esetek 90%-ban mindez biztonsággal gyógyítható. Ám mi nagyon sok esetben hajlamosak vagyunk a homokba dugni a fejünket, és várni, hogy maguktól megoldódjanak a problémák. Sajnos ez a legrosszabb, amit tehetünk ebben az esetben. Éppen ezért ha az alábbi tüneteket észleled a melleiden, azonnal fordulj orvoshoz!

Nagyobbodást, csomót észlelsz az egyik emlőben. Nem szabad összetéveszteni a menstruáció ideje alatti nyirokmirigy-duzzanattal.
Szokatlan kidudorodások, illetve bemélyedések találsz a melleken, illetve a bimbókon.
Mellbimbón ekcémának tűnő elváltozás jelent meg.
A mell bőre duzzadttá, keménnyé, illetve pirossá válik.
A hónod alatt csomót tapintasz.
Az emlőbimbóból véres váladékozást észlelsz

_______________________________________________________________


A segítség nincs messze- mammográfia

Negyven év felett már érdemes legalább évente egyszer vizsgálatra járni. Hiszen a mellrák a korai szakaszban tökéletesen tünetmentes, csak mammográfiás vizsgálattal mutatható ki. A módszer igen megbízható, és öltözéssel együtt is mindössze 20 perces procedúra. Segítségével nemcsak a tapintott csomók pontosabb megközelítésében nyújt segítséget, hanem még nem tapintható, tehát igen korai rákos elváltozások kiszűrésében is.




Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL