Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
KÖZÉRZET

Édesítők csapdájában

Szerző:
Szabó Anna
Ki ne hallott volna már az édesítőszerek káros hatásáról? Mégis konkrétumokat kevesen tudnának említeni. Például sokan elfeledkeznek arról is, hogy ezek az anyagok nemhogy fogyasztanak, kifejezetten hizlalnak is.


Az alattomos, az álszent és az egyszerűen mérgező

A kristálycukor az egyik leggyakrabban használt édes összetevőnkkel a fő baj az, hogy a finomítási eljárásnak köszönhetően felborítja az egyensúlyt a szervezetünkben – már akár egy kávéskanálnyi is. És, ami a megdöbbentő mindeközben nagyobb pusztítást végez, mint egy kiadós zsírkúra. Ugyanis a finomított cukor feldolgozása a szervezetben olyan nagy adag inzulint igényel, hogy hasnyálmirigyünk kénytelen teljes erőbedobással pumpálni. A folyamatos cukorbevitelnek köszönhetően testünk képtelen lesz glükózt előállítani az összetett szénhidrátokból, a fehérjékből és a zsírból, majd végül a glükóztermelés leáll. Hirtelen lesüllyed a vércukorszint, és sóvárogni kezd az édesség után – és kész is az ördögi kör. Persze ez csak az érem egyik oldala, de a másik sem fest túl mesésen, mivel a cukorfinomítás folyamata sem a legbarátságosabb eljárás, ha közelebbről vizsgáljuk. Mindenesetre térjünk rá a cukorpótlókra.

Következő alanyunkat nem véletlenül nevezik oly sokan álszentnek. Hiszen a barnacukor bármennyire is közkedvelt, egyáltalán nem nevezhető egészségesnek. Egyrészt mert sok boltban kapható verziója egész egyszerűen a kristálycukor barnára festett testvére, másrészt mert a hagyományos finomított cukor előállítása során egyszerűen megállítják a gyártási folyamatot ott, ahol még nem 100%-osan tisztított. Bár így még kis mennyiségben maradnak benne természetes összetevők az alapanyag és a kristályos szerkezet marad a régi.



Az egyszerűen „édes méregként” aposztrofált aszpartám nevét ma már egyre többen ismerik, azonban kevesen kutatják, miben is található végeredményben. Például a legtöbb édesítőszerben, rágóban, szirupos kiszerelésű gyógyszerekben, de főként szinte minden „light” címkéjű élelmiszerben. És hogy miért olyan veszélyes az aszpartám, talán mert mindhárom kémiai összetevője (40%: aspertic sav, 50%: phenylalanine, 10%: methanol) már önmagában is káros szervezetünkre. Persze itt mindenki mondhatja azt, hogy olyan kismennyiség kerül a kávéjába, és oly ritkán iszik light italokat, de sajnos ez az állítás tutira megdől, mivel többnyire ezek a termékek is függőséghez vezetnek… Mára tanulmányok és kutatások hada szól az édesítőszerek elhagyása mellett. Jelenleg 92 dokumentált, az aszpartám valamint a light termékek fogyasztására visszavezethető tünetet tartanak nyilván. Többek között sérül az agy, a látóideg, a központi idegrendszer, megváltoztatja a menstruációs ciklust, de akár szülési és születési rendellenességeket is okozhat.

 

Az édesítőszer jobban hizlal a cukornál?

Szinte nincs olyan ember, aki ne kívánná meg az édes ízt alkalmanként – vagy akár folyamatosan. Persze a fogyókúrás tanácsok között gyakran szerepel az, hogy a cukrot helyettesítsük kalóriaszegény édesítőszerekkel. Az amerikai egyetem kutatói azonban a közelmúltban kiderítették, hogy talán mégis jobban járunk, ha megmaradunk a cukornál. Az édes íz ugyanis arra ösztönzi a szervezetet, hogy nagy kalóriabevitelre készüljön. Amikor ez elmarad, a test összezavarodik, és vagy több ételt követel, vagy kevesebb energiát éget el, ami aztán a testsúlyon is meglátszik.

E miatt a "becsapás" miatt - a jelenlegi felmérési adatok alapján - a kalóriamentes szacharinnal édesített étel nagyobb súlygyarapodást idézhet elő, mint a cukros, és ez valószínűleg egyéb édesítőszerekre, például az aszpartámra is igaz. A kutatók patkányokat osztottak két csoportra, és az egyik csoportnak szacharinnal, a másiknak glükózzal (természetes cukorral) édesített joghurtot adtak. A szacharinnal táplált patkányok ezután sokkal több kalóriát vettek magukhoz, és többet is híztak, mint a cukorral tápláltak.

Az élelmiszer-ipari cégek és a fogyókúra-szakértők máris nagy számban tiltakoznak ezen kijelentések ellen, mert úgy vélik, hogy az indianai kutatók eredményei túlzottan leegyszerűsítik az elhízás okait, amelyek sokkal szerteágazóbbak. Sokan abban is kételkednek, hogy ami az állatkísérletekben tapasztalható, az az emberekre is igaz. Mindenesetre a túl sok cukor fogszuvasodást, elhízást és II-es típusú cukorbetegséget, végső soron pedig szívbetegséget és agyvérzést is okozhat. (Forrás: dailymail.co.uk)

 

 

Lehet, hogy nem édességre, hanem energiára vágyunk?

És, ha már a kutatásoknál tartunk érdemes elgondolkodnunk azon a tényen is, amit a Yale Egyetemen derítettek ki. Ugyanis lehetséges, hogy nem az íze miatt követeli az ember szervezete az édeset... Az ízeket nem érzékelő génhiányos egér a cukros vizet választja - annak ellenére, hogy nem érzi az ízét. A mesterséges édesítőszerrel édesített vizet viszont nem issza.

A Yale Egyetem kutatója ezt a következőképpen magyarázza: az agy jutalmazó központja reagál a cukorra. Mivel az egér ízérzékelése hiányzik, ez azt jelenti, hogy az egér képes az íze nélkül is érzékelni az energia - kalória jelenlétét.

A táplálék energia tartalmát érzékelő idegi útnak megvan az evolúciós értelme. Az ízek gyors tájékozódásra szolgálnak arra nézve, mit érdemes megenni. De a valódi érték - amit az agy jutalmaz - nem az ízben magában, hanem az energiában van. A tápanyag közvetlenül képes aktiválni az agy jutalmazó központját, miután elérte az emésztőrendszert.

Az édes és keserű ízt nem érzékelő egér, amelynek hiányzott a TRPM5 fehérjéje, rövid idő alatt úgy megkedvelte a cukros vizet, mint bármelyik normális egér. A mesterséges édesítőszerrel kezelt vizet viszont nem kedvelte meg. Vagyis az ízérzékelésre képtelen egér nem az ízéből, hanem az energia tartalmából tanulta meg kedvelni a cukrot. Egyelőre csak feltételezések vannak arra nézve, hogy milyen mechanizmuson keresztül működik ez a rendszer.

 

Barátságos alternatívák

A kevésbé egészségtelen, sőt kifejezetten egészséges megoldásokat is találhatsz az édes íz pótlására. A legismertebb – és talán a legősibb – természetes édesítőszer a méz. Ráadásul nagy mennyiségű ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Többek között van benne kalcium, vas, réz, magnézium, mangán, foszfor, cink, kálium, nátrium valamint a vitaminok közül B1, B2, B3, B5, B6. A nádcukor is legalább ilyen egészséges – és tegyük hozzá sokkal drágább is. Sokan esküsznek diós-karamellás ízére. Titka, hogy egyszerűen nem finomítják, ezért magas tápanyag- és melasztartalma. Továbbá ott van még a sztívia is, melyet egy Paraguay-ban őshonos növényből vonnak ki. Szintén nem olcsó, de édes íze mellett meggátolja a káros baktériumok és vírusok szaporodását, jó influenza, megfázás és szájfertőzés ellen.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL