Ahogy telt az idő, úgy változott az ásványok felhasználása. Később már a középkorban a gazdag, tehetős réteghez tartozók porrá őrölték a drágaköveket, és különböző betegségek gyógyítására használták, majd elixírt készítettek úgy, hogy a kő utána megmaradt.
Mire jók az ásványok?
Rubin: A vitalitásért
Rózsakvarc: A szerelemért
Holdkő: A nyugodtságért
Borostyán: Garantáltan jó kedvre derít
Hegyikristály: A kiegyensúlyozott, jó közérzetért
A zord, hideg napok teljesen lelomboznak?
Amint kisüt a nap, készíts varászlatos elixírt!
A kristályt attól függően válasszuk ki, hogy milyen hatást szeretnénk elérni.
A jól megtisztított követ 3 deci forrásvízzel üvegtálba helyezzük, és kb. két órára kitesszük a napra, majd a két óra elteltével a követ kivesszük a forrásvízből, majd a vizet egy üvegbe töltjük. Ráöntünk 1,5 deci pálinkát, és jól összerázzuk. Az elkészült oldatot fürdővízhez adva is használhatjuk.
És, hogy ne csak a lelkünk, a testünk is szépüljön: A kristályfürdő után íme egy újabb természet adta gyógyír!
Tisztálkodási szerek házilag
Elkészítésük:
Minden összetevőt egyenként őröld meg daráló, vagy mixer segítségével, majd keverd össze a megadott arány szerint. A keverékeket mindig üvegben vagy kerámiaedényben tárold. Folyadékot csak közvetlenül felhasználáskor adj a keverékekhez. Használhatsz forrásvizet, ásványvizet is. Az előre elkészített testápolási szerek száraz-hűvös helyen fél évig tárolhatók. Hűtőben tartva korlátlan ideig felhasználhatod őket.
Bőrradír
Hozzávalók:
- 3 rész zab
- 3 rész bio kecske- vagy tehéntej
- 1 rész tengeri só
- 1 rész rozmaring
- 1 rész narancshéj
Tipp: Keverj hozzá 2 csepp narancs illóolajat 115 grammonként, és tedd egy üvegcsébe.
Hidratáló
Hozzávalók:
- 3 rész zab
- 3 rész bio szárított kecske- vagy tehéntej
- 1 rész kamillavirág
- 1 rész körömvirág
- fűzfakéreg
Tipp: Fürdésnél érdemes tejjel és mézzel együtt használni.
OLVASS TOVÁBB!
Jóga az íróasztal mellett: Egyszerű gyakorlatok a munkahelyi feszültség oldására
A modern irodahelyiségekben dolgozók számára a hosszan tartó ülés és a stressz központi problémává vált....
KÖZÉRZETMit érdemes tudni a depresszióról?
A depresszió a civilizációs betegségek közé tartozik. Minden korosztályt érinthet, megzavarja a mindennapi életvitelt, és megakadályoz...
KÖZÉRZETMinden, amit érdemes tudnod, ha tartasz a Parkinson-kórtól
A Parkinson-kórra jelenleg nincs gyógymód, de a betegség előrehaladásának lassítására irányuló terápiák fejlesztése folyamatosan z...
A stressz és az aranyér kapcsolata
Rohanó világunk gyakran kiváló talajt biztosít a stressz eluralkodására az életünkben. Ezen idegi terhelés több, mint egy rövid ideig...
KÖZÉRZETImmunegyensúly télen – Mutatjuk, mit érdemes fogyasztani!
Ősszel-télen egy-két megbetegedés még belefér, hiszen közösségben járva óhatatlanul is elkaphatsz egy vírusfertőzést....
KÖZÉRZETOmega-3 zsírsavak: életmentő tápanyagok a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben
Mik azok az Omega-3 zsírsavak?...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK