Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
KÖZÉRZET

Hátszél a céljaidhoz - Interjú az Önfejlesztő Edzés megálmodójával

Szerző:
Szabó Anna
Seprényi Viktóriával készítettünk interjút, aki személyi edzőként többéves szakmai tapasztalattal segíti a hozzá fordulókat a fitnesz, alakformálás és táplálkozás területén. Hitvallása, hogy minden mindennel összefügg, ezért life coaching szemlélettel kiegészítve végzi hivatását. Alapvető célja, hogy az ügyfelei életében a különböző életterületek ne egymást hátráltassák, hanem egy összehangolt rendszerben egymást támogassák.

Ehhez a legtöbb esetben a korlátozó hiedelmek elengedésére van szükség, valamint arra, hogy tudjunk új szemszögből tekinteni a saját élethelyzeteinkre. Ennek a folyamatnak a támogatásához dolgozott ki Viki egy egyedülálló, kreatív módszert, amiről most mesélni fog nekünk.

 

Hogyan írnád le az Önfejlesztő edzést azoknak, akik most hallanak róla először?

A módszer alapkoncepciója a testedzés és a life coaching ötvözete, azaz egy időben történő alkalmazása. Ez a gyakorlatban úgy fest, hogy az egyén fittségi céljai mellett az élete aktuális fő céljának elérésére is ráhangolódunk, így egymást erősítve dolgozunk a megvalósulásukon. Ezt pedig az edzésprogramba beépített kreatív önismereti gyakorlatok és az érzékszervek játékával érjük el.


Ahhoz hasonlítanám a folyamatot, mint amikor az ember teker a biciklivel és kap egy kis hátszelet. A szél önmagában nem hajtja a biciklit, mi magunk tekerünk, mégis felemelő érzés, amikor megérezzük a támogatást.

 

Miben rejlik ennek a kombinációnak az ereje, hatékonysága?

 

Az egyik kulcstényező az, hogy a testmozgás hatására pozitív irányba változott fiziológia (vérkeringés, légzés, hormontermelődés, stb.) miatt sokkal rugalmasabbá és befogadóbbá válik az elménk. Másképpen dolgozza fel az információkat, nyitottabb a változásra és az ötletek, az inspiráció előhívására.

A másik kulcselem pedig a „modellezés”, a metaforák használata. Az adott élethelyzetet, kihívást, elérendő célt mozgásos elemekkel is megjelenítjük, behozzuk a térbe. Ennek óriási ereje van, mert ha valamit sokszor „elpróbálunk”, akkor az agyunk a következő éles alkalommal egy idő után nem a régi minta alapján fog reagálni, hanem kötődni tud egy újonnan alkotott emlékhez. Kicsit olyan ez, mint a színházi próbák a nagy előadás előtt. Improvizáció helyett előre fel tudunk készülni, így könnyebbé válik megtenni azokat a bizonyos lépéseket, cselekedeteket a való életben.

 

Tehát tulajdonképpen új forgatókönyvet írunk magunknak?

Igen, mondhatni új forgatókönyvet „mozgunk” magunknak. :) A klasszikus edzés során is fontos szerepet kap a helyes mozgásminta kialakítása az optimális fejlődés és a prevenció érdekében. Itt ugyanez történik, csak a rosszul berögzült mozgásminták felülírásán túl az érzelmi mintákat is felülírjuk.

Maga a folyamat egyébként hasonló elven működik, mint a csukott szemmel, nyugalmi állapotban végzett „imagináció”, amely az élsportolók egyik legkedveltebb teljesítménynövelő technikája. Mivel az agyunk nem tud különbséget tenni a képzelt és a valós érzetek között, ezért az érzékszervek tudatos bevonásával új agyi összeköttetéseket hozunk létre és erősítjük meg őket alkalomról alkalomra.

Az érzékszervekben benne van többek-között a szaglás is, amit prémium minőségű illóolajok használatával vonok be a folyamatba. Az illatok pedig szintén különleges dolgokra képesek, ugyanis másodpercek alatt az agy azon részébe juttatják az ingert, amely az emlékezés, az érzelmek és a motiváció feldolgozásában fontos területek szomszédságában található. Ezért annyira szoros a kapcsolat közöttük, hogy „egy illat milliónyi emléket képes ébreszteni bennünk”.

 

Hogyan zajlik maga az edzés? Hogyan épül fel a program?

A program 8, illetve 12 hetes verzióban érhető el. A tematikát egy alapos felmérést követően alakítom ki, hogy abszolút személyre szabottabban tudjuk végezni a gyakorlatokat.
Van egy fő irányvonal, ugyanakkor ha bejön egy aktuális téma, esemény, akkor nem félek eltérni tőle, mert az élet sem egy lineáris vonal mentén zajlik, pont ettől izgalmas :)  Továbbá ilyenkor az intuícióm is nagyobb szerepet kap.
Amit még kiemelnék, hogy nem minden gyakorlatba van beleépítve az önfejlesztés, tehát nem csak agytorna történik végig, kellenek a mentális szünetek is, amikor „csak” edzünk.

A helyszín maga pedig egy privát helység, ahol csak mi vagyunk a szobában. Ez több okból is fontos. Egyrészt kevés a figyelmet elterelő inger, másrészt az edzés végi relaxáció is zavartalanul tud zajlani. Harmadrészt pedig, vannak olyan gyakorlatok, amik kifejezetten viccesek lennének pl. egy konditerem közepén végezve. :)

 

Kiknek ajánlod elsősorban a programot?

Elsősorban azoknak, akiknek rugalmas munkabeosztásuk van, többségében napközben érnek rá edzeni, és szívesen megszakítanák a munkát egy kis mozgással, hogy felfrissülten, újult erővel térjenek vissza a feladatokhoz.

Mindemellett olyan embereket várok, akikben megvan a fejlődési vágy. Teljesen mindegy, hogy éppen hol tart valaki, lehet több éve sikeres vállalkozó, vagy éppen kezdő, aki az útja legelején jár. Az attitűd az a kulcsfontosságú tényező, ami előrevetíti az illető jövőjét, és a közös munkánk sikerességét is. Az a hozzáállás, hogy „ha már csinálom, akkor csinálom komolyan”, teljes szívből!

 

Ha szeretnél egy profi személyi edző és life coach kezei között fejlődni egy egyedülálló módszerrel, Viki programja neked szól! Az Önfejlesztő Edzést most díjmentesen kipróbálhatod, ha csatlakozol a március 4-ei nyílt eseményhez!  
Viki edzései Budapesten XI. és a VI. kerületben elérhetőek, a Facebook oldalán pedig további információkat találsz vele kapcsolatban!

 

Tekintsd meg a galériában milyen előnyökkel gazdagodhatsz még Viki programja által:

 


 

6

.

coach coaching edzés célok önfejlesztés önismeret
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL