Kutatások bizonyítják, hogy az általunk fogyasztott ételek képesek megváltoztatni a bélflóra összetételét – egészen pontosan arról van szó, hogy azok az emberek, akik sok zöldséget és rostalapú étrendet követnek, azoknak más a mikrobioták összetétele a gyomorban, mint azoknak, akik a hagyományos nyugati étrendet követik, ami zsírban és szénhidrátban gazdag. Most már tudjuk, hogy ez nem csak az emésztésre van hatással, hanem az agyfunkciókra is. Mivel a gyomor összeköttetésben áll az immunrendszerrel, az endokrin rendszerrel és az idegrendszerrel is, ezért ezek a jelek folyamatosan hatással vannak a fiziológiai és viselkedési reakcióinkra. Azonban ahogyan egy baktérium képes befolyásolni a viselkedésünket, mi is képesek vagyunk befolyásolni azokat azáltal, hogy változtatunk az étkezési szokásainkon.
A gyomor mentális egészségre gyakorolt hatása miatt sokan nevezik a beleket a „második agynak", főleg mivel a test egész területén található mikrobák összesen kétszer olyan súlyt nyomnak, mint az agy. Bár a gyomor baktériumainak a mentális egészségre gyakorolt hatásáról szóló kutatások még kezdeti fázisban vannak, úgy tűnik, hogy a kutatók máris találtak egy egyértelmű kapcsolatot az erős gyomorbaktériumok és az egészséges agy között.
Modern világunk úgy épül fel, hogy rengeteg feldolgozott, tápanyagszegény ételt fogyasztunk, ami magyarázatot adhat arra, hogy miért van ennyi emésztőrendszeri és idegrendszeri probléma. Ezek a toxikus ételek lehetnek az okai annak, hogy a nyugati társadalmakban miért ilyen magas arányú a szorongás, a depresszió, a bipoláris zavar és egyéb mentális betegségek. Ezek után lássuk, hogy mit tehetsz azért, hogy egészséges baktériumok segítségével csökkentsd a szorongást és a depressziót!
Iktasd ki, vagy nagyban csökkentsd a feldolgozott ételek arányát
Ha egészséges, friss ételeket eszel egyenesen a természetből, akkor esélyt adsz az emésztőrendszerednek az újrakezdésre és az egészséges baktériumok szaporítására. Válassz gyümölcsöket, zöldségeket, magvakat, édesburgonyát, erjesztett ételeket, kis adagban nem pasztörizált tejtermékeket és sovány, organikus húsokat.
Egyél több erjesztett, nem pasztőrözött ételt
Az erjesztett ételek tejsav baktériumot tartalmaznak, ami egy hasznos baktérium, és segíti a jó mikrobák szaporodását. Példa erjesztett ételre a kefir, a savanyú káposzta, és a joghurt.
Egyél magas rosttartalmú ételeket
Egy rostban gazdag étrend több energiát, tisztább gondolkodást, és pozitívabb hozzáállást eredményez, mint ennek az ellentéte. Ezenkívül a rostos étrend csökkenti a kimerültséget és annak az esélyét, hogy valamilyen bélbetegség alakuljon ki (beleértve a rákot is).
A rostos ételek alapvetően három csoportba sorolhatóak: gyümölcsök, zöldségek és keményítők, mint pl. barna rizs, édesburgonya, és egyéb gabonafélék, melyek a komplex szénhidrátok csoportjába tartoznak.
OLVASS TOVÁBB!
Szeptemberi immunerősítés - Több haszna van, mint gondolnád!
Az őszi hónapokban szervezetünk hajlamosabbá válik a különböző betegségekre....
KÖZÉRZETEzért okozhat kiütést a Spa látogatásod: A Whirlpool-betegség
Egy kellemes fürdőzés után a szállodai jakuzziban hirtelen viszketni kezd a bőröd? Lehet, hogy a híres „Whirlpool-kiütés”, azaz a ...
KÖZÉRZETMegújultak a Gymbeam kifejezetten nők számára kifejlesztett BeastPink termékei
Nem csak fehérjepor, hanem divat márka is a BeastPink....
„Hogyan éljük túl a napot?” - Egyre több szülőt érint a kiégés
A gyerekek stresszesek, ez nem újdonság. Azonban a szakértők évek óta figyelmeztetnek, hogy egyre több szülő is kiég. Hasonló a helyze...
KÖZÉRZETNagy a hype egy szájvíz körül, ami állítólag örökre megszabadít a rossz lehelettől
A TikTokon vírusként terjed egy szájvíz, ami azt ígéri, hogy megszünteti a rossz leheletet, és reggelre friss lehelettel ébredhetsz. De ...
KÖZÉRZETTranszgenerációs hatások: hogyan öröklődnek a múlt sebei?
A mai világban, amikor egyre többen keresnek választ saját mentális és érzelmi problémáik eredetére, egyre gyakrabban merül fel a kér...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK