A fő hibát a legtöbben akkor követik el, amikor hagyják elmenni magunk mellett az időt. Értsd: már csak akkor tesznek az öregedés ellen, amikor késő, amikor már megjelentek az intő jelek. Hidd el, az öregedést tényleg lehet késleltetni, de a legtöbbet valóban csak fiatalon tehetsz ellene, amikor még lehet.
Az emberi test vázát a csontok alkotják. A speciális szövet sok ásványi anyagot tartalmaz. Ez a magyarázata, hogy a csontok fiatal korban szilárdak és ruganyosak, csak nagy erő hatására törnek el. Az évek multával azonban, ha nem kapnak elég utánpótlást, főként kalciumot, „lyukacsossá” válnak, megpuhulnak. Csontritkulás ellen helyes táplálkozással és a rendszeres testmozgással védekezhetsz.
Az öregedéssel fokozatosan csökken a fizikai állóképesség. A teherbírás, a fiatalkori ruganyosság megőrzése nemcsak azért fontos, hogy mások fiatalabbnak tartsanak. Ha elnehezül a test, a mindennapi tevékenységek is egyre terhesebbek lesznek. Az erőnlét megtartásához egyél sok zöldséget, gyümölcsöt, fogyassz sok (főleg növényi eredetű) fehérjét.
Az izomzat, ha nem dolgoztatják, visszafejlődik. Később, amikor már berozsdásodik, sokkal nehezebb lesz „aktivizálni". Az izomsejtek ugyanis nem termelődnek újra, mint például a bőr sejtjei. Hogy az izmok ereje megtartható legyen, a megmaradó izomsejteket kell erősíteni, sokat mozgatni. Szakíts naponta időt rövid tornára. Az étrend összeállításánál se feledkezzen meg az izmokról. Működésükhöz sok fehérjére, szénhidrátra és ásványi anyagra van szükség: tej, sok tejtermék és zöldség formájában.
Kevesen tudják, hogy a testsúly nemcsak az elfogyasztott kalóriák mennyiségétől függ, hanem az anyagcsere sebességétől is. Ha valakinek lassú az anyagcseréje, a táplálék egy részét a szervezet elraktározza. És máris hízni fog. A sok mozgás nemcsak erősíti, hanem gyorsítja is az anyagcserét. Emellett az életkor előre haladtával válassz egyre könnyebben emészthető ételeket. És persze az sem árt, ha csökkented a napi kalóriamennyiséget.
Huszonéves korban: a fizikai erőnléttel és az anyagcserével még nincsen semmi gond. Próbáld megőrizni kondíciódat. Hasznos, ha rendszeresen mozogsz. A csontok sem ritkulnak még. Légy azonban előrelátó, fogyassz kalciumot tartalmazó ételeket (tejet, tejtermékeket, főleg túrót). Ne feledkezz meg a testmozgásról sem. Napi negyedórás tornával elérhető, hogy az izmok továbbra is ruganyosak maradjanak, az ízületek jobban hajoljanak.
A harmincas évek derekán kezded észrevenni az öregedés első jeleit; érződik a napi testmozgás hiánya. Az izmok veszíteni kezdenek ruganyosságukból, erejükből. Napi fél-, egyórás testmozgással azonban szinte teljes mértékben megőrizhető a huszonéves kor kondíciója. Ennyi elegendő a csontok ruganyosságának megtartásához is. Az anyagcsere is lassul. Csökkentsd 4-5 százalékkal a napi kalóriamennyiséget.
Negyven felett semmiképpen sem szabad abbahagyni a testedzést. Aki eddig nem sportolt, tornázott, feltétlenül kezdje el. Máskülönben a fizikai állóképesség a tíz évvel korábbi szinthez képest akár egy tizedével is csökkenhet! Az izmok „leépülése" igazából majd csak ötvenéves kor felett kezdődik, nem árt azonban felkészülni rá, és késleltetni. Ez a legtöbb, amit elérhetünk.
OLVASS TOVÁBB!
Jóga az íróasztal mellett: Egyszerű gyakorlatok a munkahelyi feszültség oldására
A modern irodahelyiségekben dolgozók számára a hosszan tartó ülés és a stressz központi problémává vált....
KÖZÉRZETMit érdemes tudni a depresszióról?
A depresszió a civilizációs betegségek közé tartozik. Minden korosztályt érinthet, megzavarja a mindennapi életvitelt, és megakadályoz...
KÖZÉRZETMinden, amit érdemes tudnod, ha tartasz a Parkinson-kórtól
A Parkinson-kórra jelenleg nincs gyógymód, de a betegség előrehaladásának lassítására irányuló terápiák fejlesztése folyamatosan z...
A stressz és az aranyér kapcsolata
Rohanó világunk gyakran kiváló talajt biztosít a stressz eluralkodására az életünkben. Ezen idegi terhelés több, mint egy rövid ideig...
KÖZÉRZETImmunegyensúly télen – Mutatjuk, mit érdemes fogyasztani!
Ősszel-télen egy-két megbetegedés még belefér, hiszen közösségben járva óhatatlanul is elkaphatsz egy vírusfertőzést....
KÖZÉRZETOmega-3 zsírsavak: életmentő tápanyagok a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben
Mik azok az Omega-3 zsírsavak?...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK